Óriási beruházás: megmentették a fákat ebben a most átadott közparkban

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Óriási beruházás: megmentették a fákat ebben a most átadott közparkban

Átadták Szolnok legnagyobb közparkját, az egykori Tüdőkórház park területén épült új Ormos Imre parkot. A tematikus játszótér megépítése során nemcsak megőrizték az értékes fákat, de 70 új facsemetét és 300 méter cserjesort is ültettek a parkba.

Átadták ma Szolnok legnagyobb közparkját, az új Ormos Imre parkot, ami egykor az Állami Tüdőkórház különleges kertje volt, és a terveit 1947-ben Ormos Imre készítette el. A város önkormányzata a 2016-ban benyújtott Zöldre generáció! elnevezésű pályázaton 555,7 millió forint európai uniós támogatást nyert, a forrásnak köszönhetően a megyeszékhely legnagyobb közparkját építette meg a Szolnoki Városüzemeltetési Kft, tudósít az MTI.

A 2017-ben kezdődő beruházás során a kertészeti szakemberek megőrizték a területen levő értékes fákat és melléjük 70 új facsemetét és 300 méter cserjesort ültettek.

Az új park fogadóépületében kávézó várja a látogatókat, és hamarosan egy kerékpárkölcsönző is helyet kap. A 2,2 hektáros park területén családias lakóövezet épült, továbbá egy hatalmas játszótér, futókör, kosárlabdapálya, street workout-pálya is várja a kikapcsolódni vágyókat

- sorolta Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.

A tematikus játszótér elemei Szolnok nevezetességeit ábrázolják, mint például a Szolnok vár, Tiszavirág híd, Víztorony, Tisza folyó, és megtalálhatóak a Szolnok repüléstörténetének emlékezetére megalkotott játszótéri elemek is.

Reggel 7 és este 20 óra között lesz nyitva a park, kutyát sétáltani és dohányozni viszont nem szabad benne, baba-mama barát lesz a létesítmény. A szabadidő eltöltésének kényelméről ivókutak, mosdók, padok és kerékpártárolók gondoskodnak. A biztonságot hat térfigyelő kamera szolgálja.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

park

zöld terület

játszótér

szolnok

jász-nagykun szolnok megye

fejlesztés

városfejlesztés

pályázat