PET Kupa: több mint öt tonna hulladékot gyűjtöttek össze Tiszafüred és Kisköre között

MTI   
  Megosztom
PET Kupa: több mint öt tonna hulladékot gyűjtöttek össze Tiszafüred és Kisköre között

Több mint 5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze az idei első folyami pethajós verseny résztvevői a tó Tiszafüred és Kisköre közötti szakaszán - közölte a Természetfilm.hu Egyesület, a II. Tisza-tavi PET Kupa szervezője közleményben.

A tájékoztatás szerint két éve ugyanezt a Tiszafüred és Kisköre között elhelyezkedő, könnyen hajózható szakaszt tisztították meg a petkalózok. A főként Ukrajnából és Romániából az év eleji áradásokkal érkező hulladék sok helyen már a vízen evezve láthatóvá vált a szárazföld mellett, majd a partra kikötve és az ártéri erdőben kutatva egyes helyeken óriási szennyezés fogadta a résztvevőket.

A környezetvédelmi verseny során különleges, védett vízi és szárazföldi élővilágú területek tisztultak meg, de a szennyezés mértéke miatt a szervezők további akciókat terveznek a helyszínre még az idén

- írták.

A tizenegy csapat három vízen töltött nap alatt 1222 zsák szemetet gyűjtött. A csapatok a hulladék nagyobb részét már a parton vagy saját pethajójuk fedélzetén válogatták át. A több mint öt tonna összegyűjtött hulladék mintegy fele műanyag palack, az egyéb hulladékok között hűtőket, tévékészüléket, szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot - festéket, olajos hordókat - is találtak a résztvevők - tájékoztattak.

A közszolgáltatóknak, begyűjtő- és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően a PET Kupa civil szervezetként a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát. A Tisza-tavi versenyen gyűjtött hulladék újrahasznosítható része, körülbelül 60 százaléka, a hazai vállalkozások munkájának köszönhetően kerül vissza az anyagok körforgásába

- szerepel a közleményben.

A hulladékkezelésben az esemény kiemelt szakmai partnere a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ), valamint az NHSZ Tisza Nonprofit Kft. segítette a szervezőket. A petkalózok munkáját magyar nyelvű hulladéktérképező mobil applikáció és online tiszai hulladéktérkép támogatta. A rendezvényt a SONAR Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület hajóegységei biztosították.

A II. Tisza-tavi PET Kupa Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával valósult meg. A közlemény szerint a szervezők arra törekednek, hogy a hazai eredmények mellett a határon túl, a Tisza forrásvidékén is javuljon a kormányzat és a lakosság hozzáállása, valamint kedvező irányba mozduljon el a hulladékgazdálkodási rendszer. Ennek érdekében már a versenyt követő napon Határokon átnyúló összefogással a tiszta Tiszáért címmel szervezett online konferencián adott elő Hankó Gergely, a PET Kupa projektvezetője, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) ügyvezetője. Az eredmények, tapasztalatok és problémák megvitatása után a konferencia lezárásaként nyilatkozatot fogadtak el a környezet és a vizek védelméről.

A PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület idén még két folyami verseny megrendezését tervezi: augusztusban a Felső-Tiszán, szeptemberben pedig a Bodrogon szerveznek pethajós próbatételt. Bár a versenyekre a jelentkezés már lezárult, az év közben megvalósuló környezetvédelmi programokra folyamatosan várják azoknak az önkénteseknek a jelentkezését, akik szabadidejükben különlegeset és hasznosat szeretnének tenni folyóvizeink védelmében

- olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tiszafüred

kisköre

hulladék

pethajó

pet kupa

tisza-tavi pet kupa