Munka, megélhetés, közösség: ilyen egy jól működő alapítványi varroda

Steiner Petra   
  Megosztom
Munka, megélhetés, közösség: ilyen egy jól működő alapítványi varroda

A békési Szent Lázár Alapítvány 2006 óta működtetett varrodájával sokszorosan hiánypótló tevékenységet végez a környéken. Foglalkoztatja a kirekesztett, a munkaerőpiacon nehezen elhelyezkedő megváltozott munkaképességűeket, miközben egy szakma utánpótlás-neveléséről is igyekszik gondoskodni. A társadalmilag sokrétűen hasznos tevékenységről Kovács Ildikó igazgatót és Szelezsán Angéla telephelyvezetőt kérdezte a HelloVidék.

A békési varroda az idők során sok változáson, megújuláson ment keresztül, mint amilyen az idén augusztusban átadott Kreatív Közösségi Műhelyük létrehozása volt, de maga a termékkör is fokozatos átalakuláson ment keresztül. Ez a változás többek között abból is fakadt, hogy korábban a foglalkoztatásban túlsúlyban lévő szociális elemeknek olykor mind a gazdaságosság, mind pedig a hatékonyság látta kárát.

Rá kellett jönnünk, hogy több lábon kell állnunk, mert az előállított termékek nem hoztak elegendő bevételt a fennmaradáshoz, így bérmunkákat kutattunk fel. Ennek következtében a varrónőink is azt kezdték érezni, hogy hasznos tagjai a társadalomnak, hiszen a bérmunkák tekintetében nőttek az előállítási követelmények, a minőség, a fizetések, tehát egyre közelebb hoztuk őket a piac által diktált elvárásokhoz. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy a szakembergárdánk olyan személyekkel bővült, akik már nem csak a szociális szektorból, hanem az üzleti világból jöttek csapatunkba. Tehát az alapítványunk minden tevékenységét tekintve elmozdult a piaci gondolkodás irányába

– magyarázta a fejlődést irányát Kovács Ildikó és Szelezsán Angéla.

Így történt, hogy a kezdeti időszakban még kifejezetten a kreatív termékek (például bohócfigura, csigapárna) készítését szép lassan felváltották a piacilag megalapozott árucsoportok. Ilyen például az a 100%-ps pamutból készült saját paplan és párna, melyet a tavalyi, covidos időszakban kimagasló arányban rendeltek a kórházak és klinikák, a pólyabetétek, az egyedi megrendelések, mint például a függöny- és ágyneművarrás, háztartási és babatextíliák, valamint az újra felfutó ágazatnak minősülő népviseletek készítése.

A másik fontos fővonal a bérmunka varrása. Ilyen az egészségügyben és büntetés-végrehajtásban használt speciális ruházatok előállítása. Készítünk egyéb, a megrendelők által kigondolt és levédett termékeket márkaépítő céllal. Ezek a munkák magas fokú minőséget és precizitást igényelnek a dolgozóinktól. A varrodán kívüli tevékenységeink a sportháló, alkatrész-összerelés, kerti munkák, kerámia ajándéktárgyak előállítása, papírral kapcsolatos kézi, manuális munkák, valamint nagyon büszkék vagyunk a savanyító üzemünkre is

– sorolta az igazgató és a telephelyvezető a piaci kereslet alapján megalapozott termék- és szolgáltatáskörüket.

Minőségi munkájukat ismeri el többek között az a külföldi megrendelés is, amelynek megfelelően légáteresztő, antibakteriális, antiallergén alapanyagból készítenek csecsemőpárnákat, főként Németországba, de idén egy helyi kezdeményezés hatására a helybéli babát váró családok is egy-egy babakelengye csomaggal gazdagodhattak a jóvoltukból. Mindezeket a munkákat egy jelenleg 29 fős, folyamatosan bővülő szakembergárda látja el, köztük varrónőkkel, kiegészítő munkákat végzőkkel, például vasalósokkal, meósokkal, szabászokkal, csomagolókkal, irodai dolgozókkal és szalagvezetőkkel, akik közt jelentős számban dolgoznak megváltozott munkaképességűek és pszichiátriai betegek is. De a szakmában uralkodó, égető szakemberhiányt így is személyes problémájuknak érzik.

Éppen ezért, előzetes igényfelmérést követően egy TOP-os pályázatból valósították meg azt a Kreatív Közösségi Műhelyt, melynek célja, hogy a helyi közintézményekkel együttműködve becsalogassák a fiatalokat, akik így már egészen fiatalkorban megismerkedhetnek a varrás és egyéb kézműves munkák rejtelmeivel és szépségeivel.

Leginkább az utánpótlást látjuk minden tekintetben problematikus tényezőnek. Egyrészről olyan tevékenységeink vannak, amelyek hagyományos szakmák, így nagyon kevesen tanulnak tovább például varrónőnek. Ehhez szeretnénk kedvet és ismeretet adni a pályaválasztás előtt álló diákoknak. Minden iskolával nagyon jó kapcsolatot ápolunk, így iskolai órák és szabadidő keretében is látogatható lesz a műhelyünk. Másrészről utánpótlási probléma van a megváltozott munkaképességű személyek tekintetében is. Sokan mentek és mennek innen nyugdíjba az elkövetkező években, így duplán érezzük a szakemberhiányt. Hiszünk az itthoni szakemberek erejében, tudásában, a hagyományőrzés fontosságában, hiszen látjuk, hogy igény van a termékeinkre

– reagált a műhely létrehozásának szükségességére Kovács Ildikó és Szelezsán Angéla.

Tekintettel a jó, dolgozni és fejlődni akaró szakemberek csekély számára, a Szent Lázár Varroda vezetése minden erejével azon dolgozik, hogy munkatársaik érezzék, elismerik az igyekezetüket és munkájukat, ezért ha lehet, mindezt alkalmanként extra jutalommal, ingyenes továbbképzéssel vagy munkakörülményeik javításával fejezik ki feléjük. Kovács Ildikó és Szelezsán Angéla hangsúlyozta, hármas jelmondatukhoz híven (Szociális háló-közösségi háló-védőháló) a hozzájuk fordulók a támogatás mellett egy befogadó közösséget is kapnak, ami így mintegy védőhálóként öleli körbe a náluk dolgozókat. Éppen ezért dolgozóikon túl más hátrányos helyzetűeket is támogatnak, például egy 90 fős pszichiátriai nappali szociális intézményükben, valamint a jelenleg nyitás alatt lévő támogatott lakhatással, mint igénybe vehető szociális szolgáltatással.

Egyre megbecsültebb ez a munka, mivel az import textil termékek megszaporodásával egy időben úgy tűnt, hogy nem is lesz szükség varrónőkre, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy egyre inkább egyre több jó varró szakembert igényelne a piac. A köztudatban a megváltozott munkaképességű embereket és az őket foglalkoztató cégeket is megbélyegzik. Sok energiát fektetünk a város lakosságának érzékenyítésére, ez is része a pályázatnak, hogy már gyermekkorban, reálisan, ítélkezés nélkül álljanak hozzá egy ilyen helyzethez”

– zárta gondolatait az igazgató és telephelyvezető.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

utánpótlás nevelés

varroda

békés megye

szociális foglalkozatottság