Kifakadtak a vidéki gyár dolgozói, nagy a kétségbeesés: 3 hónapja nem kaptak fizetést

24.hu   
  Megosztom
Kifakadtak a vidéki gyár dolgozói, nagy a kétségbeesés: 3 hónapja nem kaptak fizetést

Három hónapja nem kaptak fizetést a dolgozók a csornai napelemgyárban, amit az állami bank 40 millió euróval tolt meg. A dolgozók tanácstalanok, a gyár körül, amely milliárdos állami és uniós támogatást is kapott – az OLAF mellett a magyar hatóságok is vizsgálódnak.

Még a márciusi fizetésüket sem kapták meg a csornai EcoSolifer Heterojunktion Kft. dolgozói – számoltak be a 24.hu-nak az elkeseredett munkások. A kisalföldi napelemgyár bukdácsolása nyolc éve tart, pedig nagy erők mozdultak meg az ügyében:

  • alapkőletételénél a csornai születésű Áder János bábáskodott köztársasági elnökként.
  • A projekt indulásakor, 2014-ben 1 milliárd forint egyedi támogatást ítélt meg számára a kormány.
  • A napelemgyárat 1,9 milliárd forint uniós támogatásra érdemesítették.
  • A 15 milliárd forint költségűre tervezett beruházáshoz az állami Eximbank Zrt. nyújtott kölcsönt 22,4 millió euró erejéig.
  • Négy év elteltével a napelemgyár még mindig nem készült el, mire a kormány másik bankja, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vette át az EcoSolifer hitelezését úgy, hogy a kölcsön keretét 40 millió euróra emelte. A lépést azzal indokolták, hogy jelentősen megnőtt a kereslet a napelemek iránt, és megduplázták a tervezett gyártókapacitást.
  • A hvg.hu információja szerint az uniós pénzekkel kapcsolatban az EU csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot kezdett.

A gyárat végül 2020-ban adták át, a beruházás addigra 18,9 milliárdosra duzzadt, az állami támogatás összege pedig meghaladta a 2 milliárd forintot. Hat évvel a projekt elindítása után megkezdődött tehát a termelés Csornán, arról azonban, hogy milyen eredményt hozott az első teljes üzleti év, nincs információ, a tavalyi év gazdálkodásáról a mérlegbeszámolót hiába kereste a lap az Igazságügyi Minisztérium adatbázisában.

Az Opten adatbázisa szerint a 2020-as évre bő 1,7 milliárd forint veszteséget könyveltek el. A cégdokumentumokból ugyanakkor az látszik, hogy a NAV-val meggyűlt az EcoSolifer baja, a Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóság 2022. június 10-én végrehajtási eljárást rendelt el.

Annyira nem volt rendben a projekt maga, hogy a magyar hatóságok is foglalkozni kezdtek vele: a gazdasági tárca még 2016-ban szabálytalansági vizsgálatot indított. Azt azonban, hogy milyen szabálytalanságot találtak, öt év elteltével sem hozták nyilvánosságra.

Érdeklődött a lap a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nél arról, kaptak-e tájékoztatást a csornai állapotokról, és mi a tervük a továbbiakban az EcoSoliferrel, mivel számolnak, hogyan rendezik az állami kölcsön sorsát. A bank korábbi közlése szerint 40 millió eurós hitelszerződést kötöttek a céggel, és a 2020-as évről leadott mérlegben a tartozások között van is nyoma a bő 10 milliárd forintos hosszúlejáratú beruházási, fejlesztési hitelnek.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

napelemgyár

csorna

győr-moson-sopron

fizetés