Vádat emeltek a borsodi férfi ellen: vadászpilótákat vakított el lézerrel

MTI   
  Megosztom
Vádat emeltek a borsodi férfi ellen: vadászpilótákat vakított el lézerrel

Több rendbeli, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 45 éves férfi ellen, aki lézerrel vakított el három gyakorlatozó vadászpilótát - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint tavaly április végén a Magyar Honvédség három vadászrepülőgéppel kiképzési gyakorlatot hajtott végre három egymást követő éjszaka a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszakeszi település feletti légtérben, 600 métertől 2500 méterig terjedő repülési magasságban.

A vádlott a lakása udvarából alkalmanként legkevesebb harminc percig próbálkozott azzal, hogy a pilótafülkékbe bevilágítson. A lézerfény a pilótafülkék üveg és plexi felületein megtörve szóródott és a pilótáknál pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott

- írta az ügyészség.

Egyik alkalommal a zavaró lézerfény miatt a pilótának ki kellett kapcsolnia repülőgépe navigációs fényeit, hogy a vádlott szem elől tévessze a légijárművet. A Borsod megyei férfi a cselekményével a vadászpilóták életét, testi épségét veszélyeztette

- közölték.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben - felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a lézert kibocsátó eszköz elkobzásával.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

borsod-abaúj-zemplén megye

vádemelés

miskolci járási ügyészség

vadászgép