Erről minden borkedvelőnek tudni kell: ezt érdemes lesz a címkéken figyelni

HelloVidék   
  Megosztom
Erről minden borkedvelőnek tudni kell: ezt érdemes lesz a címkéken figyelni

Fordulat Mádon. Mivel pár éve a Mád OEM "nem ment át" a borvidéki Hegyközségi Tanácson, a mádi közösség végülis önálló eredetvédelmi szisztéma kidolgozása mellett döntött, mely épp idén év elején debütált. Két kategóriában lesznek megkülönböztetett, helyi árujelzők a borvidék legnagyobb (mintegy ötödét képező) hegyközségének borain (a francia AOC után szabadon): MOC és MDOC szinten, melyek közül utóbbi a dűlős szintet jelöli.

Önálló mádi kategóriák lesznek a címkén

A Mád Origin Control és Mád Dűlő Origin Control jelölések a 2020-as boroknál már megjelenhetnek a címkéken. A védjegyek 2020 májusában lettek bejelentve, és a Mádi Önkormányzat ellenőrzi használatukat. A teljes eredetvédelmi struktúra és a már korábban nyilvánosságra hozott szigorúbb aszúszabályozás pontos leírása ezen a linken olvasható el első kézből.

Mád vs. Tokaj

Nagyjából egy évtizede tart a polemizálás, hogy a Tokaji borvidék fő kommunikációja milyen irányt vegyen. Mád az előző évtized elején debütáló MAD borokkal és egyedi tokaji palack tervezésével egyértelmű tanujelét adta annak, hogy önálló piacépítésbe kezd, és kicsit a borvidék középponjtaként pozícionálja önmagát. A másik fő rendezőelv (szekértábor?) fókuszába ezzel szemben a Tokaj OEM mint borvidéki brand került, mely éppen a borvidék nevére épít és ezt a kontrollt kívánja megtartani, mondván, hogy a 'Tokaj' nevet ismerik többen a világban, felesleges megosztani a figyelmet (noha tudjuk, Burgundiában minden egyes village, minden egyes cru önálló AOC-ként funkcionál, önálló leírással).

Ha igazán őszinték akarunk lenni, nos a Tokaj OEM-mel hatalmas áttörések nem történtek az elmúlt tíz évben (sőt), de a Mád-projektek berkein belül is voltak furcsaságok. Érzésem szerint a történelmi dűlőklasszifikáció talpraállítása egyébként ismét egy fontos lépés lenne előre a borvidék egésze számára (Wojciech Bonkowski épp a minap írta meg belőle a témában sikeres MW dolgozatát).

Mád azonban úgy tűnik, nem hagyja magát, és a hegyközségektől függetlenül szervezi önmagát tovább, nem várva a "borvidéki csodát" tétlenül. Hasonló alulról jövő kezdeményezés települési szintű szabályozásként még nem igazán történt a borvidéken. Úgy tizenöt éve a Tokaji Bormívelők Társaságánál mintha lettek volna kérészéletű védjegyek a címkéken, de ez a fajta mádi village/dűlős megkülönböztetés teljesen egyedülálló eddig. Kíváncsian várjuk a fogadtatását, folytatását.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

mád

borászta

borászok

eredetvédelmi rendszer

tokaj