Egészségügyi reform: a védőnők lába alól is kihúznák a talajt, rengetegen aggódnak

HelloVidék   
  Megosztom
Egészségügyi reform: a védőnők lába alól is kihúznák a talajt, rengetegen aggódnak

Az egészségügyi átalakítások a védőnőket is utolérik rövidesen: július elsején lép életbe az a törvénymódosítás, amelynek értelmében a védőnők feletti munkáltatói jogokat többé nem az önkormányzatok fogják gyakorolni, hanem a megyei irányító kórház alkalmazottai lesznek. A hatósági felügyeletet a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a szakmai irányítást az Országos Kórházi Főigazgatóság látja el. A hungarikumnak számító magyar védőnői rendszerben tehát az eddigi 2600 munkáltató helyett csak 23 lesz. Hogy mindez a gyakorlatban pontosan mit jelent majd a védőnők számára, a körül még nagy a bizonytalanság, de sokan aggódnak, hogy nem sok jót, derül ki a Telex cikkéből.

Több ezer védőnő megélhetése kerül veszélybe, várhatóan nem növekedni, hanem csökkenni fog a fizetésük – 2023-ban!! Ilyen mértékű infláció és gazdasági helyzet mellett!

- írta május közepén a Telexnek egy védőnő olvasó. Szerinte a fizetéscsökkenésen túl attól is félnek az érintettek, hogy a munkáltatóváltással elveszítik a munkaeszközeiket, például a munkahelyi telefont, már ahol van. A novemberben benyújtott törvénymódosítási javaslatban az állt, hogy a változás július 1-jére időzítésével biztosítják a megfelelő felkészülési időt, de másfél hónappal az élesedés előtt alapvető információk hiányoznak még:

Nem tudunk még igazán semmit, nem tájékoztatnak minket, csak azt kérik, hogy legyünk türelemmel, mindezt úgy, hogy sokaknak több hónap lenne a felmondási ideje.

A törvénymódosítás indoklása szerint a cél egyrészt az egységes védőnői szolgálat megteremtése, „az egységes szakmai színvonalú ellátás”, másrészt az önkormányzatok tehermentesítése. Az önkormányzatok egy része azonban nem lelkes attól, hogy mentesítenék őket a védőnők jelentette teher alól, sőt.

Az önkormányzatok nem teljesen veszítik el minden szerepüket a védőnőkkel kapcsolatban. A törvénymódosítás szövegében benne van, hogy „az ellátás jogszabályban előírt tárgyi feltételeit az állam a települési önkormányzattal kötött megállapodás útján is biztosíthatja”.

Egyelőre annyi látszik – ezt egy későbbi jogszabályszöveg tisztázta –, hogy a védőnők munka közben a megszokott önkormányzati helyiségekben maradnak. A részletek, bár már csak másfél hónap van hátra az új rendszer életbelépéséig, egyelőre nem tiszták. Például az sem, hogy ezeket az önkormányzati helyiségeket milyen konstrukcióban használhatják majd.

Volt önkormányzat, nem is egy, amelyik megpróbált kiállni azért, hogy a védőnők náluk maradhassanak. Dunaföldvár polgármestere, Horváth Zsolt például egy márciusi előterjesztésben arról írt, hogy a védőnői szolgálatukat folyamatosan fejlesztették, „a szükséges tárgyi, személyi és infrastrukturális feltételeket maradéktalanul és magas színvonalon” előteremtették a védőnői szolgálatnak, és már csak a lakosságközeliség miatt is fontosnak érzik, hogy ezt a szolgáltatást „a központi költségvetésből származó támogatás igénybe vételével az önkormányzatok biztosítsák lehetőségeikhez képest”.

Nyolcévnyi munkájukat féltik

A Veszprém megyei Devecser, ahol a védőnői szolgálat a város teljes területén kívül három falut is kiszolgál, szintén meg akarta tartani a védőnői ellátást. Ahogy Ferenczi Gábor polgármester fogalmazott egy dokumentumban: az az ő fenntartásukban a legjobb kezekben van jelenleg. Arról írt, hogy az önkormányzatuk nyolc éve szisztematikus munkába kezdett annak érdekében, hogy az akkor még létszámhiányban szenvedő védőnői szolgálatot megerősítse, és állandó munkaerőt találjon azokba a körzetekbe, ahol korábban csak helyettesítéssel tudták megoldani az ellátást. Szolgálati lakást ajánlottak fel ők is: az eredmény az lett, hogy érkezett egy fiatal védőnő Zala megyéből a családjával együtt. Egy végzős főiskolai hallgatóval pedig ösztöndíjszerződést kötöttek. Most már három fiatal, főállású védőnőjük van, a polgármester szerint „a feladatellátáshoz szükséges ingatlan, valamint tárgyi feltételek pedig messzemenőkig és a jövőbe mutatóan adottak”.

Mi lesz a bérekkel?

A védőnők vegyes várakozásokkal viszonyulnak a változásokhoz a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnőkkel foglalkozó koordinátora, Szalainé Pintér Boglárka szerint.

Ahogy Szalainé, aki maga is védőnő, mondta: a védőnők körében az Országos Kórházi Főigazgatósággal (Okfő) szembeni ellenérzés a 2022. januári béremelésig nyúlik vissza, pontosabban egy önkormányzatokhoz szétküldött tájékoztató levélig.

Ezzel a levéllel rúgták ránk az ajtót – elvettek három bérkiegészítést az emeléssel egy időben

- magyarázta. A besorolási bérük akkor valóban emelkedett, de a ténylegesen hazavitt összeg stagnált, csökkent, vagy csak nagyon picit, a kommunikált 21 helyett csak 6-8 százalékkal nőtt.

Szalainé szerint a védőnőké nagyon mostoha szakma az egészségügyben: alapellátásban dolgoznak felsőfokú végzettséggel. Számos olyan település van, ahol a napi szinten elérhető egyetlen egészségügyi diplomás szakember a védőnő. A bérkiegészítések ügyében jelenleg is több védőnő perben, vitában áll a munkáltatóval. A munkavégzés hangulatát ez is befolyásolja.

A „Hogy lesz ezután?” kérdésre a szakszervezeti illetékes szerint nincsenek válaszok, nincs szemtől szembeni, élő kommunikáció, értekezletek, csak levélben küldenek ki tájékoztatást, a védőnők Excel-táblában érkező felmérésekből, a közlönyökből és újságcikkekből próbálnak tájékozódni.

A keddi Magyar Közlönyben is megjelent, 18 százalékos emelést el fogja vinni az, hogy ha mindenkit F kategóriába tesznek át, az 40-80 ezer forint mínuszt fog jelenteni a magasabb végzettségű érintetteknél, emellett ha a védőnők egyetlen megmaradt, létszámarányos bérkiegészítése is megszűnik, az további havi 15 és 45 ezer forint közötti kiesést jelent.

Az önkormányzati juttatások elvesztését is reális veszélynek tartja Szalainé, aki tud olyan védőnőről, aki eddig szolgálati lakásban lakott, és akinek már mondták is, hogy „viszontlátásra”, mert várnak amúgy mások a lakásra, vannak, akik teljes bizonytalanságban várják, hogy hol fognak aludni július 1-jén. Természetesen léteznek olyan önkormányzatok is, ahol már biztosították a védőnőt arról, hogy helyi rendeletmódosítással lehetővé teszik a további lakhatását.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

védőnők

rendelkezéés

töosz

védőnői ellátás

egészségügy

bérezés

önkormányzatok