A nagy hőség csak a kezdet? Vízhiány, pusztító szárazság is jöhet, ha nem cselekszünk

Pénzcentrum   
  Megosztom
A nagy hőség csak a kezdet? Vízhiány, pusztító szárazság is jöhet, ha nem cselekszünk

Európa éppenhogy leválik az orosz gázról és máris újfajta energiafüggőség alakulhat ki a kontinensen. Mindezt jól jelzik a Magyarországon is gőzerővel épülő kelet-ázsiai akkumulátorgyárak. Ezen eszközök előállításához olyan nyersanyagokra van szükség, melyekben sem hazánk, sem Európa nem bővelkedik. De hogyan érhető el a hosszútávú energiafüggetlenség? Többek közt erről beszélgetett a Pénzcentrum az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) frissen megválasztott alelnökével Ürge-Vorsatz Diánával.

Ahogy a portál arra kitért, 2021 augusztusában az IPCC egy új összefoglaló jelentésben alapvetően négy régióra bontotta Európát. Éppen ezért arra is rákérdeztek, hogy a Magyarországot is magába foglaló Nyugat- és Közép-Európai régió milyen módon érintett a klímaváltozásban?

Ahogy Ürge-Vorsatz Diána mondja, a legfőbb kihívást ritkán említjük:

ezek a hőhullámok. Az aszály is baj, de a hőség még nagyobb. Ez már most is jelentős egészségügyi károkat okoz. Tavaly Európában több mint 60 ezren haltak meg a hőség következtében. Ráadásul a gazdasági életünk is szenved, hiszen egy bizonyos hőfok felett nem lehet rendesen dolgozni. Sem szellemileg, sem fizikailag. Mezőgazdasági munkák nagy részét nem lehet légkondicionált térben végezni. Egy ideig lehet éjszaka csinálni ezeket a feladatokat, de akkor nem olyan termelékeny az ember. Arról nem is beszélve, hogy nagyon megdrágítaná a termelést is.

Mint mondta, Magyarország két régió határán van: a Nyugat- és Közép-Európai, illetve a Dél-Európai között. Ez utóbbit egyre súlyosabb hőhullámok jellemzik. A 2000-es évek második felében a nyár háromnegyedében nem lehet kint tartózkodni.

Ez nemsokára eléri hazánkat is. A vízhiány a második nagy kockázat, mely főként Dél-, de Kelet-Európát érinti. Ha elfogy a víz, akkor pedig nincs mit tenni. Így jutunk el a harmadik problémához: a vízhiány miatt a mezőgazdaság nagy része is felborul. Ezenkívül pedig érdemes számolni árvizekkel, aszállyal, plusz járványokkal, akár a malária vagy dengi láz visszatérésére, akár új pandémiákkal - és akkor a kártevő-inváziókról még nem is beszéltünk

- emelte ki a szakember.

A szakember szerint a Paks 2 beruházási költségét célszerűbb lenne a hazai épületállomány energetikai korszerűsítésére fordítani, ezzel mind a természet, mind a magyar háztartások jobban járnának. Az interjúban szó esik még a klímaváltozás elleni harcról, a túlnépesedés hatásairól és a túlfogyasztás veszélyeiről. A teljes interjút ide kattintva olvashatjuk el.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

pénzcentrum

szárazság

aszály

járványok

betegségek