Kiderült, mennyi lehet a nyugdíjemelés összege: már novemberben jöhet a plusz pénz
A KSH legfrissebb adatai alapján augusztusban 16,4 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése, de ami még fontosabb: a januártól augusztusig terjedő időszakban 2023-ban 22 százalékos volt a drágulás mértéke
A Központi Statisztikai Hivatalal számításai szerint a nyugdíjas infláció augusztusban 17,2 százalék volt, az év első 8 honapjában pedig 23,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát. Ez pedig azt jelenti, hogy amennyiben idén is a megszokott rendben, novemberben inflációkövetően emelik a nyugdíjakat, akkor ez alapján az adat alapján 8,3 százalékos emelésre számíthat közel 2 millió magyar öregségi nyugdíjas. Az átlagos nyugdíj összege így 227 ezer forintra emelkedhet - írja a Pénzcentrum.
Idén év elején 15 százalékos nyugdíjemelést hajtott végre a kormány, azonban az már év közben látszott, hogy a teljes éves drágulás ezt számottevően meghaladhatja. Nagy Márton nemrég 17-17,5 százalékos éves inflációt prognosztizált, a nyugdíjasok pedig ígéretet kaptak: ha úgy látszik, meghaladja az éves várható infláció az év eleji emelés mértékét, akkor ezt kompenzálják novemberben. Ez nem pusztán a kormány döntésén múlik, hiszen a nyugdíjtörvény kimondja, hogy ilyen esetben kárpótolni kell a nyugdíjasokat. A mai adatok tükrében a Pénzcentrum úgy számol, 8,3 százalékos emelés jöhet novemberben. Visszamenőleges nyugdíjkorrekció is lesz.
A portál szerint, ha és amennyiben a korábbi években megszokott, valamint a törvény által előírt rend szerint kapják meg a nyugdíjasok a novemberi emelést, az a 2023-as évi, januártól augusztusig tartó időszakban mért inflációs adat alapján fog megtörténni. Fontos tehát, hogy nem az augusztusi adat, hanem az év első nyolc hónapjára vonatkozó adat a számítás alapja. A KSH mai közlése szerint pedig 2023. január–augusztusban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 22, a nyugdíjas háztartások körében 23,3 százalékkal emelkedtek. (Mivel a nyugdíjas infláció és általános fogyasztói árindex általában eltér, ilyenkor a törvény szerint a magasabb adatot kell figyelembe venni.) Ez alapján tehát a nyugdíjasok további 8,3 százalékos emelésre, az év eleji és évközi emeléssel együtt összesen 23,3 százalékos emelésre számathatnak idén.
Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a korábbi években a novemberi nyugdíjemelés mértéke nagyban támaszkodott a január–augusztus időszakban mért inflációra, azonban akkor nem volt ilyen rekord mértékű drágulás. Idén egyáltalán nem biztos, hogy a korábbi évek gyakorlata szerint főként ez az adat lesz a meghatározó a novemberi nyugdíjkorrekció kapcsán! A várható infláció ugyanis ennél jelentősen - tized százalékokpontokban mérve - kevesebb lehet mostani tudásunk szerint - hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.
Nem lehet még biztosan állítani, mekkora lesz a nyugdíjemelés pontos összege, hiszen ahogy minden évben, idén is meg kell várni, amíg megjelenik a vonatkozó kormányrendelet. Tavaly október 5-én jelent meg a Magyar Közlönyben a nyugdíjprémiumról és a kiegészítő nyugdíjemelésről szóló rendelet, tavalyelőtt szintén október elejéig kellett várni.
Ráadásul a törvény úgy fogalmaz, hogy az első 8 hónap tényadataira alapozva a várható éves inflációt kell figyelembe venni. A járványt megelőző években többnyire a KSH által számított mutatóra hagyatkoztak, akkor azonban nem volt ilyen kiszámíthatatlan a gazdasági helyzet. Sőt, az is megtörténhet, hogy még többet emel a kormány, mint a friss inflációs adat indokolná. Mindenesetre, meg kell várni, amíg kijön a hivatalos rendelet, hogy biztos legyen, mennyi pénz érkezhet a jogosultaknak.
Az is fontos, hogy a 2023. évi nyugdíjemelés papírforma szerint azokra vonatkozik, akiknek 2023. január 1-je előtt állapítottak meg öregségi nyugdíjat, hozzátartozói ellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást, baleseti járadékot, illetve a vonatkozó kormányrendeletben felsorolt kéttucatnyi egyéb ellátást. Tehát aki 2023-ban, évközben vált nyugdíjassá, az (nagy-nagy valószínűséggel) nem számíthat emelésre, hiába tud a boltban egyre kevesebbet vásárolni a nyugdíjából.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)