Meglepő döntést hozott az Alkotmánybíróság: ez rengeteg munkavállalót érint majd

HelloVidék   
  Megosztom
Meglepő döntést hozott az Alkotmánybíróság: ez rengeteg munkavállalót érint majd

A munkavállalók javára hozott kedvező döntést az Alkotmánybíróság: a jövőben azok a szakszervezetek is beleszólhatnak a munkahelyi kollektív megállapodásokba, amelyeket korábban a munka törvénykönyve kizárt, mert a megállapodás pillanatában még nem rendelkeztek megfelelő taglétszámmal - írta meg az economx.hu.

Ahogy a lap írja, alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette az Alkotmánybíróság a munka törvénykönyvének tanácskozási joggal összefüggő korlátozó szövegrészét. A változás a munkavállalóknak kedvez.

Mint a portál fogalmaz az alkotmánybírósági döntés a kollektív szerződéskötés eddigi gyakorlatát érinti, kiszélesítve a tárgyalásban részt vevő érdekképviseletek körét. A kollektív szerződés a munkavállalói képviselet, vagyis általában a szakszervezet és a munkáltató köti egymással.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

munkavállalók

alkotmánybíróság

szakszervezetek