Kilőttek az albérletárak: ennyi most a bérleti díj vidéken

HelloVidék   
  Megosztom
Kilőttek az albérletárak: ennyi most a bérleti díj vidéken

Továbbra is hullámzó teljesítmény jellemzi az albérletpiacot. Októberben az országos átlagos lakbérek 0,4 százalékkal haladták meg az egy hónappal ezelőtti értéket, éves szinten pedig 13 százalékkal kerülnek többe a kiadó lakások.

Az elmúlt hónapok adatai alapján elmondható, hogy ingadoznak a bérleti díjak. Nyár óta mérsékelt csökkenésre, stagnálásra és szerény emelkedésre egyaránt volt példa. A KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexét ismertető elemzésből kiderült, hogy a vármegyeszékhelyeken 100 ezertől 190 ezerig terjedő skálán szóródnak jelenleg az árak.

A bérleti díjak hullámvasutazása részben azzal magyarázható, hogy a mostani árszinteken már nagyon megnézik a bérlők, melyik lakást veszik ki. Havi 10 ezer forintos különbség ugyanis éves szinten már 120 ezer forintos megtakarítást jelent

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerit a mindennapi kiadások éves növekedése miatt az albérletkeresők még körültekintőbben választják ki következő otthonukat, ezért már nem lehet bármilyen lakást bármilyen áron kiadni Budapesten és a nagyvárosokban.

Erre utal az is, hogy a kiadó lakások kínálata folyamatosan növekszik, de a legjobb áron elérhető albérletek napok vagy órák alatt gazdára találnak. Az ingatlan.com legfrissebb - november harmadik hetére vonatkozó - adatai szerint a vármegyeszékhelyeken ugyanannyi kiadó lakást hirdetnek, mint tavaly ilyenkor. Utóbbi több mint 2500 lakást jelent.

A vármegyeszékhelyek közül Veszprémben és Miskolcon tavaly novemberhez képest stagnáltak az árak, így 160 ezer és 100 ezer forintnál tartanak most. A többi nagyvárosban 5-60 ezer forintos drágulás következett be. Novemberben a győri albérletek voltak a legdrágábbak, 190 ezer forintért szerepeltek a kínálatban, utána jön Debrecen és Székesfehérvár 180-180 ezres összeggel. A már említett Miskolc mellett a legolcsóbb nagyvárosok közé sorolható Salgótarján és Békéscsaba, ahol ugyancsak 100 ezer forint az átlagos bérleti díj.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gazdaság

albérlet

árak

bérleti díj