A láncfűrész hercegnője: keveseknek van ennyire különleges foglalkozása itthon

Steiner Petra   
  Megosztom
A láncfűrész hercegnője: keveseknek van ennyire különleges foglalkozása itthon

Női emancipáció ide vagy oda, sok szakma máig kifejezetten férfi vagy női felségterületnek számít. A sztereotípiák ellenére üdítő kivételek persze bőven akadnak, mert szerencsére a tehetség se az általunk alkotott strikt szabályokat, se a nemi szerepeket nem ismeri. Katona Szonja személye ilyen színfolt a fekete és fehér halmazok metszetében. A Csongrád megyei alkotó egyedüli nőként képviseli szakmáját a magyarországi hivatásos láncfűrészes faszobrászok közt, akinek elszántságát és teherbírását akár egy férfi is megirigyelhetné.

A csend és a nyugalom szigete, a zavartalan művészi munka és a meghitt pillanatok helyszíne a Balástya melletti tanya, ahol Szonja a nyüzsgő falusi léttől visszavonultan él családjával. A fiatal alkotó bár sose vágyott a nemzetközi elismertséggel járó kirakatéletre, sokáig nem érezte szükségét, hogy minimalizálja a munkájából fakadó mindennapos kapcsolattartást a megrendelőivel. A szomszédos bács-kiskuni Borotán nőtt fel, itt is élt egészen 31 éves koráig, miközben elsajátította a kerámia-, a cserépkályha- és kandallókészítés mesterségét, elvégzett egy tanári szakot, de bármivel is foglalkozott éppen, a művészet iránti vonzalom mindvégig elkísérte.

Ipari kerámiát tanultam, de úgy éreztem, hogy ebben mindent kiéltem, ami határokat feszegetni lehetett, azt megtettem, és akkora potenciált se láttam benne. Tíz évig cserépkályha- és kandallókészítőként dolgoztam, ami fizikailag és lelkileg is megterhelő időszak volt. Rengeteg volt a megrendelés, egyedül kevés voltam hozzá, de kellően elhivatott segítséget nem találtam magam mellé. Pozitív élmény volt építeni valamit, de a másik oldalon ott volt, hogy már viszonylag fiatalon tönkremennek az ember ízületei a hidegben való munkától. Sok volt az emberi kapcsolat, állandóan ideges, stresszes voltam, ami elszívta az energiámat. Mellette párhuzamosan foglalkoztam a művészettel, és időközben kialakult egy saját stílusom. Láttam, hogy utóbbi kezdi kinőni magát, és igazából csak annyi hiányzott, hogy bele merjek vágni. A sors úgy hozta, hogy nem jött több megrendelés, ezért átpártoltam a faszobrászathoz

– emlékezett vissza a mostani szakmájáig vezető kemény évekre Katona Szonja.

Bár a Csongrád megyei alkotó a váltást drasztikus lépésnek nevezte, a 2017-es fordulópontot jelentő évig fokozatosan érlelődött benne a szakmaváltás gondolata. A kályhakészítés miatt hamar barátságba került az ahhoz szükséges gépparkkal, amit idővel a fa megmunkálásában is tesztelt, egy barátjától kapott láncfűrész viszont azonnal fellobbantotta benne a szobrászat iránti szerelem lángját.

Nagyon szeretek gépekkel dolgozni. A párom mindig azt mondja, hogy nekem mindegy, csak zúgjon. Olyan nekem ez, mint másnak a zene, kikapcsol. Gyakorlatilag onnantól, hogy megejtem az első vágást, szellemileg már csak az alkotásra koncentrálok, ezért nem is érzem, hogy milyen súlya van a gépnek. Az alkotással való munka sosem okoz olyan fizikai fáradtságot és fájdalmat, mint a cserépkályházásnál tapasztaltam

– beszélt több mint 3 éve tartó szenvedélyéről Katona Szonja.

Bár legtöbbször fával dolgozik, emellett sok kőből készült mű dicséri keze munkáját, mint például a bajai és nemesnádudvari Szent Flórián- vagy a kiskunmajsai Nepomuki Szent János-szobor. Külön megemlítette egyik legkedvesebb művét, a Szádvárra megálmodott Patócsy Zsófia-szobrot, ami az elfeledett várvédő hősnőnek megrongálódott szarkofágja tökéletes másával állít méltó emléket. Tehetségét nemcsak a magánszemélyektől érkező megrendelések, de az egyházak, önkormányzatok is elismerik, sőt néhány év leforgása alatt olyan nemzetközi hírnévre tett szert, hogy már Németországból és Angliából is rendelnek tőle, így nem meglepő az időközben kialakult egyéves várólistája.

Útban egy új szakma születéséhez

Nemzetközi porondon, főként az erdővel sűrűn borított Kanadában már egy jól strukturált rendszerben működik a láncfűrészes fafaragók szakmai érdekképviselete, míg Magyarország ebből a szempontból igencsak gyerekcipőben jár. Katona Szonján kívül hivatásszerűen alig maroknyian dolgoznak a hazai szakmában, mint például M. Tóth Zsolt, Gáborecz István, Varga Norbert és Bálint József, akik pedig érdeklődnek is a láncfűrészes alkotómunka iránt, többségében túl bátortalanok. A balástyai faszobrászon kívül is akad még két hölgy e férfiak uralta mesterségben, azonban ők teljesen más pályán dolgoznak, és inkább csak hobbiként tekintenek a láncfűrészes alkotásra. Szonja éppen ezért ösztönzi a tehetséges embereket, mert meglátása szerint bőven van potenciál ezen a pályán, csak merni kell rajta elindulni a hitetlenkedő és kétkedő pillantások közepette.

Magyarországon sok a tradicionális skatulya. Görcsösen meg akarunk felelni a hagyományoknak, nem vagyunk nyitottak az újdonságokra, így pedig nem egyszerű valamit meghonosítani. A tradicionális fafaragás teljesen mást takar, ezért amíg nincs igazi neve annak, amit mi néhányan szakmaszerűen űzünk, addig ezt nem is lehet oktatni, tanítani. Nehezen nyitunk a friss dolgok irányába, ezen érdemes lenne változtatni. Ha más nem, akkor egy maroknyi emberrel egy egyesületbe tömörülve szerintem el tudnánk indulni a jó úton, csak mi nem szeretünk szerepelni, ehhez pedig ki kellene lépni a komfortzónánkból, hogy végre történjen valami

– fejtette ki gondolatait a balástyai vállalkozó, mennyiben tartja elképzelhetőnek, hogy a láncfűrészes fafaragás valamikor majd olyan tanulható szakma lesz, mint most a szíjgyártó és nyerges vagy a népi kézműves.

Minden nehézség ellenére azonban Szonja nem adja fel, más szakmabeliekkel magyarországi és külföldi táborokat járva igyekszik mind közelebb hozni a lakossághoz a láncfűrésszel való alkotás szépségét. Nagy többségben a nők sokkal bátrabbak kipróbálni magukat a nehéz géppel végzett alkotómunkában ¬ egyszer még egy 72 éves hölgy is jelentkezett hozzá ¬, míg a férfiak kissé ódzkodnak attól, hogy egy nő vezesse be őket a szakma rejtelmeibe. A balástyai művész tanári szakmájától se tud végleg elszakadni, a közösségi oldalon szerveződő csoportjában állandóan keresi a fiatal tehetségeket, és igyekszik megkönnyíteni számukra azt az utat, amit neki és a többi hazai láncfűrészes alkotónak még küzdelmekkel teli volt végigjárni.

Vannak olyan emberek, akik megelégednek azzal, ahol jelenleg tartanak, ők nem hajlandóak fejlődni, nem érzékelik a tanító szándékot. Nagyon sokan pedig azt mondják, szívesen tanulnának, viszont azért nem mutatják meg a munkájukat, mert szégyellik, hogy még alacsonyabb szinten vannak, mint a többiek. Sajnálom, hogy valaki kevesebb embernek gondolja magát csupán azért, mert még nem tart ott a tanulásban, mint mások. Ezért próbálom hangsúlyozni, hogy senki sem profiként kezdte, de az emberek többsége csak azt a pár művészt látja, akik tehetségük révén nemzetközileg ismertek. Ebben a szakmába is ugyanúgy van féltékenység és szakmaféltés, mint máshol, úgy látszik ez egy magyar mentalitás. Akad, aki azért nem jön el egy táborba, mert attól tart, hogy ellesnek tőle valamit. Fizikai képtelenség. A tehetséget nem lehet ellesni, ez egy adottság, ami vagy van, vagy nincs

– beszélt részleteiben a szakma felvirágoztatásának nehézségeiről Katona Szonja.

A fa alapanyag felértékelődése

Az utóbbi néhány évben érzékelhetően megugrott a fából készült, hétköznapi funkciót betöltő cikkek kínálata, és a műanyagdömping ellenére is egyre többen nyúlnak vissza a természet nyújtotta alapanyagokhoz. „Úgy érzem, már túlléptünk azon a ponton, amikor még a többség azt mondta, a fa értéktelen, és nem értették, miért kérünk egy-egy munkáért annyi pénzt. Sikerült megváltoztatnunk az emberek értékrendjét. Ez nagyon nehéz folyamat, de muszáj, hogy a kétkezi munkát is értéknek fogják fel, és ne hasonlítsák össze a mi alkotásainkat az erdélyi bazárban kapható, gépekkel sorozatgyártásban kifaragott fatálakkal” – tett különbséget a most piacon lévő, fából készült termékek között Katona Szonja.

A cserépkályhák utáni váltást követően továbbra is jól megfér egymás mellett a fa, a kő és a műkő, bár utóbbiakban Szonja sokkal kevesebb lehetőséget és fantáziát lát, lévén ezek a művek egy öntőformában nyerik el végső alakjukat. Időnként a barátok, ismerősök kérésére még a láncfűrészt is félre tudja tenni, és vissza-visszanyúl az emberi kapcsolatokat előtérbe helyező munkához, autókat és motorokat dekorál, de az oldószer-allergia miatt végül mindig a fánál köt ki. A balástyai alkotó hozzátette, elég ránéznie az anyagra, máris megindul a fantáziája, ezért igencsak vissza kell fognia magát, mikor a fa tüzelőre téved a tekintete. Kisebb munkák esetében, amik akár pár óra alatt elkészülnek, nem szorul az otthoni fűtésanyag megdézsmálására, de a kültéri nagyobb szobrokhoz való alapanyag beszerzésével akadnak problémák.

Hazánkban nincs egy egységes piac, ahová az alkotók a nagyobb volumenű munkáknál magabiztosan nyúlhatnának, ezért jobbára mindenki magára van utalva, hogy honnan keríti elő a szükséges alapanyagot. „Magyarországon azt hiszik, hogyha kivágnak egy fát, amiből valaki szobrot akar faragni, akkor az őket feljogosítja arra, hogy olyan árat kérjenek érte, amiért már kis híján egy szobrot lehetne venni” – emelt ki egy problémát a sok közül a Csongrád megyei művész. Arról nem is beszélve, hogyha akad is megfelelő méretű fa az országban, attól még azt el is kell juttatni oda, ahol a nyersanyag átalakul, és a teherszállítás pedig nem kissé dobja meg a költségeket.

Habár a korábbi tempóból kislánya születésével Szonja kénytelen volt visszavenni, rengeteg terv és ötlet cikázik a fejében. Nem tartja kizártnak, hogy idővel visszakanyarodik a cserépkályha- és kandallókészítéshez, ami a kerámiával ötvözve számos potenciált és hatalmas piaci lehetőségeket rejt magában. Mindemellett szeretné, ha az újabb és újabb megrendelések mellett saját maga részére is alkothatna, valamint szeretne kimozdulni a külsőségek jelentette béklyóból, és a művek közvetítette gondolatvilágra, érzelmekre helyezni a hangsúlyt. Bár szószóló szerepet eztán sem kíván magára ölteni, hisz benne, hogy kellő összefogással sikerülhet egy performansz vagy nemzetközi verseny formájában mind inkább közelebb hozni a magyar emberekhez a láncfűrészes fafaragást, hogy lassan elhiggyék, ez nem valami ördögtől való szakma.

Több síkon mozog a művészeti érdeklődésem, de mindenképp olyan dolgokat szeretnék kipróbálni, amivel a határaimat tudom feszegetni, hogy lássam, még mire vagyok képes. A következő fél év viszont a pihenésről fog szólni, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesz mellette egy kis alkotói munka. Szerencsére a párom ebben tud segíteni, és az én drága kislányom is tolerál 2,5-3 órát, amíg én kirobbanásszerűen tudok alkotni. Muszáj, hogy az életem része legyen, ez a szenvedélyem

– zárta gondolatait Katona Szonja.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

fa

szobor

faszobrász

művészet

csongrád megye

láncfűrész