Zsebbenyúlós lesz az idei fűtési szezon: ennyiből jöhet ki a család tűzifa vásárlása
Hamarosan kezdetét veszi a fűtési szezon, így a szemfülesek már azt keresik, merre kapható a legolcsóbban tűzifa. Mivel idén is folytatódik a szociális célú tüzelőanyag-program, így azoknak is jut majd némi tűzrevaló, akik kis összegből gazdálkodnak, hónapról-hónapra élnek. Mit tehetnek azok, akik nem részesülnek támogatásban? Azok már szeptemberben elkezdik figyelni az árakat és igyekeznek lecsapni a legjobb üzletre. Éppen ezért most annak jártunk utána, hol lehet a legolcsóbban tüzelőhöz jutni az ország megyéi közül.
Szeptemberben már javában keresgélnek azok, akik fával fűtenek, sőt azok is, akik csak rásegítés céljából vásárolnak tűzifát a gáz fűtés mellé. Éppen ezért, hogy segítsünk kalkulálni, mennyit költhetünk idén tűzifára, megnéztük, hogyan változtak az árak tavaly óta. Emellett, hogy pontos képet kapjunk, a HelloVidék az Agrárminisztériumot is megkérdezte, mire számíthatunk az idei fűtési szezonban.
HelloVidék: Hogyan alakulnak az idei árak a fűtési szezonban? Honnan informálódhatnak erről a vásárlók?
Agrárminisztérium: Az állami erdőgazdaságok aktuális tűzifa áraikat megjelenítik a lakossági vásárlók részére, amelyekről közvetlenül tájékozódhat az állami erdőgazdaságok saját honlapjain, valamint a Nébih erre kijelölt weboldlán is. Az elmúlt években számos vásárlót vertek át a hirdetésekben alacsony árat ígérő, majd fizetés után, az áru leszállítása nélkül kámforrá váló csalók. Ráadásul a tilosban járók generálta ár és hirdetési verseny a tisztességes erdőgazdálkodók, kereskedők munkáját is jelentősen megnehezítette. A Tűzifát okosan hirdetési felület létrehozásában a Nébih szakembereit kettős cél vezérelte. Egyrészt – az illegális fakereskedelem és fakereskedők elleni küzdelem részeként – a jogszerűen működő erdőgazdálkodók, földhasználók és faanyag kereskedelmi lánc szereplők támogatása, másrészt a tűzifavásárlók tájékozódásának könnyítése és csalóktól való megóvása. Az Agrárminisztérium támogatásával létrejött online piactér ügyfélkapus azonosításhoz kötött. Ennek megfelelően csak beazonosítható, a faanyagterméklánc-felügyeleti (EUTR) nyilvántartásban szereplő erdőgazdálkodók, vállalkozások tudnak hirdetést feltölteni, így zárva ki az illegális fakitermelésből élő csalókat. A vásárlók a felület segítségével megtalálhatják a lakóhelyükhöz legközelebb eső kereskedőket, ezáltal is minimalizálva a szállítási költségeket. A rendszer másik fontos, egyedülálló előnye, hogy lehetővé teszi a különböző feldolgozási formában és kiszerelésben értékesített tűzifa termékek (például ömlesztett, kalodás, big-bag, sarangolt) árainak összehasonlítását. A Tűzifát okosan felület hatékonyan segíti a vásárlók és a tisztességes termelők, kereskedők egymásra találását. A rendszer a jövőben további funkciókkal (többek között megrendelő modullal) is bővül majd. Az Agrárminisztérium a faanyag felhasználását és árát illetően a magyar erdőterület több mint felén gazdálkodó állami erdőgazdasági cégcsoport vonatkozásában rendelkezik adatokkal, a magán és a közösségi tulajdonú erdőkből származó faanyaggal kapcsolatban nem.
HelloVidék: Mit javasolnak a vásárlóknak: már most érdemes betárazni vagy érdemes kivárni?
Agrárminisztérium: A faanyag, és azon belül az energetikai célra hasznosítható faanyag tekintetében Magyarország jelentős tartalékokkal rendelkezik. A fenntartható módon évente kitermelhető mennyiség mintegy 9 millió köbméter, ebből az állami és magán erdőgazdálkodók évente mintegy 7,5 millió köbméter fát termelnek ki, amelynek legalább 70 százaléka a fűrészipari minőséget el nem érő alacsony minőségű, potenciálisan energetikai célra hasznosítható faanyag. Az állami erdőgazdasági cégcsoport ebből mindössze 0,5 millió köbméter fát szállít erőművi felhasználásra évente, így lakossági tűzifa hiánytól tartani nem kell. Az elmúlt évek enyhe telei és a földgáz kedvező ára miatt a tűzifa iránti kereslet jellemzően visszaesett. Az állami erdőgazdaságok a nyár folyamán honlapjaikon kedvezményeket, akciókat hirdettek meg, amelyek többségében még most is tartanak. A téli tüzelő beszerzésének lehetősége az erdőgazdaságok részéről biztosított, így a lakosságnak érdemes még az akció keretein belül a tél beállta előtt megvásárolnia azt.
A tűzifát vásárolni tervezőknek a már említett Tűzifát okosan webhelyen „Tűzifát csak okosan 10 pont” leírtak figyelembe vételét javasolja az Agrárminisztérium:
- Lehetőleg a nyár elején vegye meg tűzifáját!
- Ha van rá lehetősége, már előző nyáron vegye meg tüzelőjét!
- A kínált, de az Ön számára ismeretlen fafajú tüzelőnek nézzen utána, kérje szakember segítségét.
- Ha teheti, inkább köbméterben mérve, térfogatra vegye a tüzelőt, így könnyebben ellenőrizhető a mennyisége, a fa víztartalma pedig nem befolyásolja a megvett mennyiséget!
- Ha tömegre vásárol tűzifát, figyeljen oda, hogy csak hitelesített mérlegen mért, mérlegjegy, vagy más, mérlegelést hitelesítő dokumentum alapján kiállított számla birtokában fizessen.
- Csak olyan legálisan működő értékesítőtől vásároljon, aki/amely a termékre vonatkozó adatokkal ellátott szállítójegyet és tűzifavásárlási tájékoztatót is biztosít.
- Győződjön meg az adott tűzifa egységcsomag tényleges faanyagtartalmáról és annak egységárát hasonlítsa össze más kereskedők által kínált hasonló termékek árával.
- Takarással védje a tüzelőjét a csapadéktól, de oldalról hagyja szellőzni!
- Ha száraz fával fűt, akár 30%-ot is spórolhat!
- Ha úgy érzi, vagy azt tapasztalja, hogy megtévesztés áldozata lett és az eladó nem hajlandó egyeztetésre, őrizze meg az eladótól kapott bizonylatokat és írja meg panaszát a NÉBIH-nek.
HelloVidék: Valóban egyre nagyobb a munkaerőhiány az erdei munkát végzők körében? Esetleg a járványhelyzet befolyásolta-e valamilyen szinten a tevékenységüket?
Agrárminisztérium: A munkaerőhiány az erdészeti ágazatot is érinti, ami legfőképpen az erdőfelújítások élőmunka igényes ápolási feladatait érinti. A járványhelyzet a fakereskedelmi ágazat értékesítési lehetőségeit kis mértékben befolyásolta. Az erdőben végzendő munka során a járvány terjedése elleni védőtávolság betartása a zsúfoltabb ágazatokhoz képest könnyebben megvalósítható, így kellő odafigyeléssel a biztonsági szabályok betarthatók.
HelloVidék: Az idei időjárás mekkora károkat okozott az erdőkben? Milyen tapasztalatok vannak eddig az erdőtelepítési programokról?
Agrárminisztérium: Az idei viharok több helyen a faállomány teljes vagy részleges pusztulásával – kidőlésével, törésével – járó erdei kárt okoztak. Ezekről az Nemzeti Földügyi Központ az erdőkár bejelentési rendszerében naprakész nyilvántartást vezet. Az állami erdőgazdaságok szerepvállalásával a 2019. őszi - 2020. tavaszi erdősítési szezonban 550 hektár erdő telepítése valósult meg, a telepítések az idei erdősítési szezonban tovább folytatódnak. A Vidékfejlesztési Program keretén belül az Erdősítési támogatása pályázati felhívásban 2019. októberében módosításra kerültek a támogatási egységárak. Ennek eredményeképp az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, a fafajtól függően 80-130 százalékkal több forrást is igénybe vehetnek. A támogatási konstrukció módosításával az erdőtelepítési kedv is emelkedő tendenciát mutat.
Ennek alapján az erdőkben eddig jegyzett időjárási károkról és tapasztalatokról a Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztályát is felkereste a HelloVidék.
HelloVidék: Lehet már tudni, mekkora károkat okozott idén az időjárás?
Nemzeti Földügyi Központ: Az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) adatgyűjtése a 2020-as évre még folyamatban van, így pontos adatok még nem állnak rendelkezésünkre. Az eddig érkezett bejelentések – és az előző évek tapasztalatai – alapján elmondható, hogy az idei enyhe és csapadékszegény telet egy rendkívül száraz tavasz követte, ami már vegetációs idő kezdetén jelentős aszályt okozott. Ez különösen az erdősítésekben, erdőtelepítésekben okozott károkat. A tavaszi időszakban az aszály mellett a kései fagy hátráltatta az erdők fejlődését. A március végén, de különösen a május közepén-végén tapasztalt kései fagyok hatására a rügyek, frissen fakadt levelek, idei hajtások károsodtak mind a fiatalosokban, mind az idősebb állományokban, elsősorban a fagyra érzékeny fajok esetében. Ez az OENyR-be érkezett bejelentések számában is megmutatkozik. A nyári időjárás hatásáról a rendszer még viszonylag kevés információt tartalmaz, de az már most is látható, hogy a lehullott csapadék egyenlőtlen eloszlása, a hirtelen kialakuló felhőszakadások, özönvízszerű esőzések, s különösen a velük járó intenzív viharok befolyással voltak az erdőkre. Az ezt kísérő, s egyre gyakoribb váló viharos szelek okozta széldöntések és széltörések várhatóan idén is, akárcsak az elmúlt években, a legnagyobb területen fellépő károk közé fognak tartozni. Az OENyR az Erdészeti Mérő- és Megfigyelő Rendszer (EMMRE) alrendszere, melyet a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) Erdészeti Főosztálya üzemeltet a NAIK Erdészeti Tudományos Intézetével együttműködve. A rendszer célja, az erdészeti szakszemélyek és erdőgazdálkodók által bejelentett káresemények alapján, az erdei károsítások regisztrálása, térbeli elhelyezkedésének, esetleges terjedésének nyomon követése, továbbá a feldolgozott információk széles körű visszacsatolása a szakmai közönség felé. A feldolgozott adatokból a NAIK ERTI szakemberei minden évben elkészítik a prognózis füzetet, mely bemutatja az adott évben fellépő jelentős károkat, valamint előrejelzést ad a következő évben várható károsításokra. Az OENyR-ről bővebben az NFK honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Érdekelt minket az is, hogy gazdasági szempontból, hogyan alakult az év, ezért a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetséget is megkértük, értékeljék az idei évet. Kérdéseinkre Tóth János, a FAGOSZ ügyvezető főtitkára válaszolt.
HelloVidék: Hogyan értékeli az eddigi évet?
Tóth János: A 2020-as gazdasági év szinte minden szempontból extra terheket rótt a fagazdaság szereplőire (is)! A nemzetközi fapiacon a környező országokban pár éve megjelent fenyőpusztulás óriási plusz fatömeget "erőltetett" a szegmens szereplőire, ami az ellátási láncokat megzavarta, többé-kevésbé átrendezte.
HelloVidék: Megnehezítette a járványhelyzet a tevékenységüket?
Tóth János: A magyar tűzifa piacot - már a covid veszélyhelyzet előtt - is számos tényező nehezítette: enyhe telek, korszerűsödő fűtőberendezések, a fogyasztók lakótereinek javuló hőszigeteltségi tulajdonságai, fogyasztók kényelmi szempontjai (gázzal és/vagy elektromos energiával történű fűtés automatizáltabb, ezáltal kényelmesebb, mint a szilárd tüzelőanyagok felhasználása).
Hellovidék: Mit lehet tudni a idei árakról? Mit tanácsol azoknak, akik most vásárolnak majd az idei szezonra?
Tóth János: Az árak mind nyilvánosak, a piachoz igazodnak. Javaslat pedig a tüzelőanyag tárolásához az, hogy mindig is célszerű volt legalább 1,-2 éves felhasználásnak megfelelő mennyiséget előre bekészletezni.
Mennyi az annyi?
A KSH adataiból kiderül, hogy nem nagy eltérés látható a 2019-es és a 2020-as árai között. Míg 2019 decemberében 4 130/100kg volt a fűtőanyag ára, addig 2020 első félévben mutatkozott némi csökkenés. Januártól egészen májusig 4 100Ft/100kg áron kínálták a tűzifát, júniustól viszont már 4 090Ft/100kg áron lehetett hozzájutni.
Ennek alapján arra voltunk kíváncsiak, milyen kilátások elé néz az, akit nem érint a pályázat vagy esetleg olyan településen él, amely idén lemaradt a jelentkezésről. Mennyi jelenleg az átlag tűzifa ára? Melyik megyében juthatnak kedvező áron tüzelőhöz a lakosok? Megnéztük, hogy országszerte mennyiért kínálják a tűzifát a különböző erdészetek. Mutatjuk, mire jutottunk.
A táblázat adataiból jól látszik, hogy 10 000 - 30 000 forint között mozognak jelenleg a tűzifák árai. Azok közü az erdészetek közül, melyek weboldalán elérhetőek voltak az árak az látszik, hogy Délalföldi Erdészeti Zrt. és a Bakonyerdő Zrt. adja a legjobb áron a tűzifát, míg a legdrágábbnak a NEFAG - Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. kínálata mutatkozott. A kettő között elhelyezkedő erdészetek között viszont csak néhány ezer forint eltérés látszik.
Előreláthatóan, ezek az összegek még növekedni fognak a fűtési szezon kezdetével. Az viszont biztos, hogy, aki tüzelőt venne a hidegebb napokra, jól járhat, ha felkeresnie a hozzá legközelebb elhelyezkedő erdészetet. Így nem csak az árakkal kerülhet képbe, de az aktuális akciókról is kaphat információt. Ezeket mindig érdemes kihasználni, mivel egy jól időzített vásárlással több ezer forintot lehet megspórolni.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)