Horror áron a szezon slágergyümölcse a boltokban: van, ahol bagóért megkapod

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Horror áron a szezon slágergyümölcse a boltokban: van, ahol bagóért megkapod

A szezonális szőlő úgy kötődik a szeptemberhez, akár a tanévkezdés, kellemesebb érzeteket keltve bennünk. Bár a bolti árakat látva nem érzünk örömöt. Jó hír azonban, hogy a piacokon és a szedd magad, vedd magad akciók keretében a bolti ár töredékéért vehetjük meg a zamatos csemegét. Utánajártunk, mi a helyzet idén a hazai szőlővel.

A szőlő az emberiség egyik legrégebbi kultúrnövénye, művelése több mint 2000 éves múltra tekint vissza. Magyarország szőlőművelési ágban nyilvántartott területe jelenleg 130 ezer hektár körül van, ami a mezőgazdaságilag művelt terület 2,1-2,2%-a. Ezzel a területnagysággal hazánk a világ szőlőtermesztő államainak sorában a 14. helyet foglalja el, úgy, hogy az összes termőterületből mindössze 1,5%-kal részesedik.

A hazai szőlőtermesztés jelene

Az ország mind a 19 megyéjében termesztenek szőlőt. Közülük kiemelkedik Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest, Heves, Veszprém és Zala megye. A világ szőlőtermelő régiójában a legnagyobb mérvű területcsökkenés az elmúlt másfél-két évtizedben Európában következett be. Magyarország szőlőtermesztése, a szőlő- és borágazat napjainkban is igen jelentős, annak ellenére, hogy 2003 óta 15,1%-kal csökkent a szőlő-termőterületünk. Ez a visszaesés elsősorban a fehér szőlőfajták ültetvényeinek területében következett be, amely 18,6%-kal, de a kékszőlőfajták termőterülete is 5,8%-kal csökkent.

Hazánk csemegeszőlő-ültetvényeinek területe az utóbbi évek átlagában 7,5 ezer ha. A teljesség kedvéért azonban meg kell jegyezni, hogy a gyümölcsként elfogyasztott szőlőtermés jelentős része a zártkertek kis- és kisegítő gazdaságaiból származik. A szőlőtermés túlnyomó részéből (90-92%) bor készül. Az üdítőital- és szőlőlégyártás alapanyagigénye elenyésző (1-2%).

Magyarország a bortermelő államok rangsorában az utóbbi években a 12. helyen állt, bortermelésével a világ évi összes bortermeléséből 1,6%-kal részesedett. Annak ellenére, hogy a szőlőtermés jelentős részét borrá dolgozták fel, az étkezési vagy csemegeszőlő a fogyasztott gyümölcsök között mennyiségi sorrendben a banán, a citrusfélék és az alma után a 4. helyet foglalja el. A bor pedig az élvezeti cikkek sorában szerepel ugyanezen a helyen, a teát, a kávét és a sört követően.

Drága a boltokban, a termelőnél bagóért megkapjuk

Míg a hiper- és szupermarketekben 1000-1200 forintos áron kapható a csemegeszőlő, addig a kistermelők bajban vannak a termés értékesítésével is, arról nem is beszélve, hogy a fenti összeg töredékéért kél el a jó minőségű, hazai árujuk, a piacokon 400-500 forintos áron, de a szedd magad/vedd magad akciókban még ennél is jóval olcsóbban juthatunk hozzá augusztus végétől, szeptember elejétől egészen szeptember végéig a jóféle hazai szőlőhöz.

A tavasz rosszul indult, így míg máskor azzal segítünk rá a termés minőségére, hogy zöldmetszést alkalmazunk, vagyis megritkítjuk a tőkéket, lemetszünk néhány fürtöt, erre most nem volt szükség, mivel nem volt annyi fürt a tőkéken. A mostani termés egy erős közepes, nem rekorder, de nagyon jó minőségű ellenben. A 100 mázsa lett másfél hektáron, és lenne közötte két sor fogyasztásra kiváló csemegeszőlő is, ha le nem lopták volna az összeset a tőkéről rögtön, ahogy megérett. Így a szedd magad akcióban most 3-4 fajta borszőlőt tudunk kínálni, azért is jönnek, a jövő héten indul be igazán a szezon, már vannak jelentkezők, 150 forintos kilóáron vihetik a borszőlőt, de ha leszedem valakinek előre, akkor megy is a pincémbe, és kiforralom én belőle a bort- Persze fogyasztásra is remek ez a szőlő, de nálam a legtöbbet bornak vagy gyümölcslének viszi belőle

- mondta el tapasztalatait a HelloVidéknek a törökbálinti őstermelő, Heffner László, aki azt is elárulta, hogy a kevés maradék csemegeszőlőt 300 Ft-ért tudja eladni piacolásra. Ráadásul szerinte ha nem is tokaji furmint minőségű bor, de finom asztali készülhet a kissé agyagosabb talajon termett szőlőjéből, ami egy lapon sem említhető a pancsolt löttyökkel.

Az őstermelők így látják: nem segít az új szőlő- és bortörvény

A szőlészetről és borászatról szóló új törvény legfőbb célja, hogy az adminisztrációs kötelezettségek átgondolásával és az elektronikus ügyintézés lehetővé tételével a szőlő-bor ágazat adminisztrációja egyszerűsödjön. A törvény 2021. augusztus elsejével lépett hatályba.

Az új borjogi szabályozás és az ePincekönyv projekt együttesen teremtik meg annak lehetőségét, hogy az ágazatban dolgozó mintegy 50 ezer ember számára ténylegesen és jelentős mértékben csökkenhessenek az adminisztratív terhek. A törvény célja a magyarországi szőlő-bor ágazat hatékonyságának, fenntarthatóságának és jövedelmezőségének javítása. De van, aki úgy érzi, rajta ezek a könnyítések nem segítenek.

Bár minden évben meghirdetik, és várják a vevőket, egyelőre nem igazán jött be a siklósi Zöld levelecske _anno 1942 nevű szőlőbirtoknak a szedd és vedd akció, mivel elmondásuk szerint egy hatalmas bortermelő vidék kellős közepén van a két hektárnyi, 1942 óta művelt szőlőbirtokuk, és a Villányi borvidék ismert nagybirtokai elszippantják tőlük az érdeklődőket. Ami nem is okozna gondot, mert szívvel-lélekkel termelik a kiváló minőségű szőlőt, borkészítéssel nem is foglalkoznak, de a nagytermelők árnyékában a szőlőjüket sem vásárolják fel mindig ilyen-olyan lobbik miatt, mondta el Kelbertné Szikora Beáta.

Tavaly egyetlen jelentkező volt telefonon, aki miután megtudta, hogy Budapesttől 250 kilométerre van a szőlőbirtok, inkább kedvesen lemondta a gyerekeknek és a családnak szánt programot. Messze vagyunk a nem bortermelői felvevőpiactól, azoktól, akik csak a maguk és családjuk örömére szednék és vinnék a szőlőnket. Pedig itt minden tőkének története van, 20-40-70 éves tőkéink vannak, ezeknek a gyümölcse sokkal nemesebb a nagyüzemi formában betakarítottnál. Az ősi csemegeszőlőt piacra tudom dobni, de utána se merek számolni, kijövök-e nullára, bár gyanítom, inkább mínuszos lenne az idén a végösszeg.

Ha nincs szerződése, beledöglik a termelő, a borszőlő értékesítése katasztrófával egyenlő, egyre rosszabb, összezárnak a nagyok, rajtunk, kicsiken az új szőlő- és bortörvény sem segít, mondta el elkeseredetten Kelbertné Szikora Beáta.

Egyedül azért nem adom el, mert 1942-ben vették nagymamámék a birtokot, és erős érzelmi szálak kötnek hozzá. Három lánygyermekünk van, de egyikük sem akarja továbbvinni, így fogalmam sincs mi lesz a sorsa, attól tartok, ledózerolják a présházakat a tőkéket a nagyok, de nem lesz olyan jó a szőlő akkor a területen, mint most, mert leviszi a víz a felső termőtalajt, évtizedek kellenek, míg egy tőke igazán finom szőlőt terem.

A kistermelő szőlősgazda szerint rengeteg probléma van helyben a termesztéssel, hisz sem az önkormányzat, sem a hegyközség nem törődik azzal, hogy a pár hektáron gazdálkodó termelők hogyan jutnak fel a hegyre, 8 ároknak nincs följárója, szurdokszerű utakon kell fölvergődniük a birtokukra, ahová régen a lovaskocsi járt fel, és az ilyen kis területen gazdálkodók pályázni sem tudnak, kiesnek a feltételek miatt, tavaly szinte elküldték a fenébe, amikor érdeklődött, meséli keserűen Kelbertné.

Mégsem adom fel, képtelen vagyok rá, mert ahogy a szőlő is mindent túlél, arra tanít, hogy nekünk is túl kell élnünk. Csodálatos növény a szőlő, mindig feltámad valahogyan, akár a jég veri el, akár az aszály sújtja, ahogy idén mindkettőből kijutott neki. Nagyapám annak idején azt mondta, a szőlőnek nem gazdája, hanem rabszolgája van. Hisz a rengeteg munka anyagilag nem feltétlenül térül meg, de én el sem tudnám képzelni a zöldszüretet, amiért kapnék az Agrárminisztériumtól valamennyi kárpótlást, de hogy ez a jó szőlő ne érhessen mézédes gyümölccsé, azt nem bírnám elviselni. Így marad a nagyjából 100 mázsányi termés apránkénti eladása, 20-100 kilogrammonként viszik - 100-150 Ft kilogrammonkénti áron, ami nagyon jelképes összeg - a saját termés kiegészítésére, de van, aki gyümölcslevet készít belőle

- összegez Kelbertné Szikora Beáta.

Szedd magad és/vagy vedd magad szőlő akciók

  • Szedd és vedd magad szőlő, Siklós, 2021. augusztus 15-től 2021 szeptember 30-ig; Termelő: Zöld levelecske_anno1942; Telefon: +36306784983
  • Vedd magad szőlő, Gárdony, 2021. augusztus 29-től 2021. szeptember 25-ig; Sreiner tanya 1., Termelő: Gárdonyi Géza Mezőgazdasági Szövetkezet
  • Szedd és vedd magad szőlő, Szár, 2021. augusztus 20-tól 2021. szeptember 20-ig, Rákòczi út 136; Termelő: Nausch Ildikó, Telefon: +36209262512
  • Szedd és vedd magad szőlő, Törökbálint, 2021. szeptember 1-től - 2021. szeptember 22-ig, Törökbálint Annahegy; Termelő: Heffner László, Telefon: +36205814522

Kertek, ahol szőlő szedhető:

  • Agárd, Bikavölgyi Út
  • Ábrahámhegy, Szőlő
  • Kecskemét, Kujáni Tanya

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

szőlő

szedd magad

vedd magad

borszőlő

csemegeszőlő

kistermelő

őstermelő