Brutális bírságot kaphatnak ősszel a kertes ház tulajok: a szomszédod is feljelenthet

Pais-Horváth Szilvia   
  Megosztom
Brutális bírságot kaphatnak ősszel a kertes ház tulajok: a szomszédod is feljelenthet

Nyakunkon az igazi levélhullató ősz, de mit kezdhetünk a sok kerti hulladékkal, az avarral és a fanyesedékkel?A szomszédok neheztelése mellett még a pénzünk is bánhatja, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy avarégetés szempontjából lakóhelyünkön épp milyen szabályozás van érvényben. Most ennek jártunk utána.

A nyárias hetek után nyakunkon az igazi levélhullató ősz. A kert téliesítésének, az avar összegyűjtésének, a fák metszésének ideje, amikor a családi házak körül akarva-akaratlanul nagyon sok szerves hulladék keletkezik. Nagy viszont a bizonytalanság abban, hogy szabad-e még a kerti hulladékot elégetni, és ha igen mikor, ha pedig tilos, mit tehetnek mást? Sokan azt sem tudják, a saját településükön éppen milyen szabályozás van érvényben. Ha viszont a kerttulajdonos rossz időben, rossz helyen éget avart vagy krumpliszárat – nemcsak a tűzoltóságot hívhatják a nyakára, hanem még a kiszállási díjat is neki kell fizetnie. Szóval a szomszédok neheztelése mellett még a pénzünk is bánhatja, ha nem vagyunk tisztában azzal, avarégetés szempontjából lakóhelyünkön épp milyen szabályozás van érvényben.

A zavart az okozta, hogy először országosan betiltották, aztán mégsem

Az országgyűlés által tavaly nyáron elfogadott törvénymódosítás 2021. január elsejével eltörölte azt a törvényi lehetőséget, ami alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatták az avarégetést. A szabályozás célja a levegő minőségének javítása, a lakosság egészségének védelme, ugyanis a levegő nem megfelelő minősége miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen. A felhatalmazás törlésével általánossá vált az avar és kerti hulladék égetésének a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet szerinti tilalma. A törvénymódosítás következményeképpen az önkormányzatoknak a rendeleteiket 2021. január 1-jével hatályon kívül kellett helyezniük, erre a kormányhivatalok fel is hívták őket.

Jelenleg ez a szabályozás van érvényben

Év végén azonban megjelent egy másik kormányrendelet - amiről a HelloVidék is írt - ami a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól. A rendelet szerint a veszélyhelyzet megszűnéséig továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”. Tehát amíg a veszélyhelyzet fennáll, továbbra is az önkormányzatokra van bízva, hogy engedélyezik-e az avar- és a kerti hulladék égetését. Összefoglalva:

Tényleg, mi a baj az avarégetéssel?

Hazánkban széles körben elterjedt „ népbetegség ” a kerti hulladékok és az avar égetése. Kevesen tudják, hogy ez a tevékenység mennyire káros a környezetre és az emberi egészségre. Az értékes szerves-anyagból az égetés során hamu keletkezik, mely csak korlátozottan alkalmas talajerő-utánpótlásra, nagyobb mennyiségben egyenesen rombolja a talaj humuszkészletét . Egy átlagos kerti tűz, melyben vegyesen égetünk avart, fűnyesedéket és gallyakat, légszennyezést okoz. A nagy szennyezést elsősorban az váltja ki, hogy alacsony a tűz hőmérséklete, így aminek égni kellene nem ég el, vagy csak félig. Például a növényi részekben lévő szén ugyan oxidálódik, de csak részben, és szén-dioxid helyett mérgező szén-monoxid keletkezik.

Egy svájci tanulmány szerint egy nagyobb kupac avar 6 órás égésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során! Sajnos a kerti hulladékok elégetése során a mérgező, perzisztens vegyszermaradvány is elég, s nem ritka, hogy a meggyújtott zöldbe műanyag és egyéb háztartási szemét is keveredik, ami az egészségünkre káros.

Mit okoz a részecskeszennyezés?

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek (EEA) az európai részecske-szennyezésről készített tanulmánya szerint Magyarországon évente 16.200 ember hal meg idő előtt. Ők átlagosan csaknem 10 évvel tovább élhetnének, ha nem sújtaná őket a részecske-szennyezés. Ez azt jelenti, hogy minden évben 183 400 életévet veszítünk az idő előtti elhalálozás miatt. Ebben a tekintetben első helyen állunk Európában. Megjegyezzük, hogy korábbi tanulmányokból ismert: a légszennyezés miatt betegen eltöltött napok száma ezerszer-tízezerszer magasabb, mint a halálozások száma.

Ahány vidéki önkormányzat, annyi rendelet

Vidéken a problémát jelenleg az okozza, hogy ahány település, annyiféleképpen szabályozzák a zöldhulladék, kerti nyesedék és az avar égetését.

Tanácsos ezért is, ha nincs jobb ötletünk, és mindenképpen zöld hulladékot szeretnénk égetni, előbb az önkormányzati hivatalban érdeklődni, megengedett-e, és ha esetleg igen, mikor lehet a szabályoknak megfelelően elégetni a faleveleket, kisebb ágakat.

Az elmúlt évtizedben több megoldást alkalmaztak az egyes településeken. Az egyik, hogy a képviselő-testület által meghatározott módon, heti egy-két, előre meghatározott napon lehet a magánterületeteken égetni, a másik, hogy tavasztól egészen őszig nem lehet tüzelni, így a nyári hónapok zöldhulladékát vagy deponálja mindenki otthon, vagy az önkormányzat kijelöl egy lerakót. A hulladékgazdálkodási cégek által biztosított matricák legfeljebb az avar elhelyezési problémáit oldják meg. Ha valaki kivág egy fát a kertben, azt nem lehet 8 darab 120 literes zsákba csomagolni. Ha összedarabolja a fa koronáját a szabályok szerinti méretre, akkor már beteheti a kályhába is, tehát úgy nem érdemes leadni.

Tipikus megoldás például a Fejér megyei Lajoskomáromé, ahol a polgármester, Pirtyák Zsolt még 2020-ban, a változtatások előtt a Feol-nak elmondta:

A településnek nincs zöldhulladék lerakója, de igény sincs rá. A telkek kétezer négyzetméter felettiek, mindenki megoldja saját területen a zöldhulladék kezelését, ami azt jelenti, hogy a két kijelölt napon, azaz szerdán és szombaton eltüzelhetik otthon.

Egészen másként látta a helyzetet Temesvári Krisztián Fehérvárcsurgó polgármestere, aki elmondta, hogy a „zöldhulladékok, levelek kezelése, ágak elhelyezése valós és komoly probléma településünkön, főleg a lakosságnál. Az önkormányzat a közterületi saját zöldhulladékokat, levelet, fűnyesedéket komposztálja, az ágakat daráltatja.”

A zöldhulladékoknál, meglátásunk szerint, teljes fordulatra lenne szükség a decentralizáció irányába. A komposztálás tökéletes módszer, működik, de gazdaságtalan és környezetszennyező a jelenlegi zsákolásos, kötözéses módszer, amit hosszadalmas szállítás követ. Célszerű lenne településenként önkormányzati komposztáló telepeket létrehozni és egy bekerített, zárt, bekamerázott területen, ott helyben megoldani a komposztálást, ágdarálást. Ez sajnos nem gazdaságos ágazata a hulladékkezelésnek. Vannak lakosok, akiknek, ha lenne is helyük, nem akarnak komposztálni. Megfelelő ellenszolgáltatás mellett talán az ő problémájukat is meg kellene oldani. Ez nekünk kifejezett célunk lenne, és várnánk is a hatóság és a szakpolitikusok véleményét, iránymutatását ezzel kapcsolatban.

– közölte a lapnak.

Megint másként látta a helyzetet Csókakőt irányító Fűrész György. A polgármester hibás döntésnek ítélte meg ezt a törvényt, ami olyan kezdeményezők miatt született, akik nem vizsgálták meg mélyrehatóbban a problémát. Az égetés során keletkező füst csak a mindenki által látható felszín, ám ha az ellen akar valaki fellépni, akkor tudnia kell azt is, hogy egy ilyen lépéssel megterhelik az erdőket, földutakat.

Mint megtudtuk, Csókakő a települések azon táborába tartozik, amelyek tiltják a nyári hónapok alatt a kerti zöldhulladékégetést. Egy külterületi depóban tárolják a lakosság és a községgazdálkodás által termelt gallyakat, leveleket.

A község vezetője elmondta a Feol-nak, hogy a környező települések, így a nagyobbak is, mint Mór vagy Székesfehérvár is, úgy döntöttek, hogy a hulladékudvaraikban nem lehet lerakni zöldhulladékot. Azóta sokan a vár alatti települést célozzák meg, hol utánfutónyi, hol teherautóplatónyi fával, gallyal, levéllel. Akik ezt teszik, azok aztán egyre többet járnak ide, mondja Fűrész György, és a végén már bútorokat, híradástechnikai eszközöket, sőt kommunális hulladékot is hordanak ide, szétszakadó műanyag zsákokban. A járványidőszak alatt, amíg nem volt lomtalanítás, a helyzet tovább romlott.

Van már olyan magyar település, ahol egész évben tilos az égetés

A Vas megyei Jákon megint más lett a helyzet, itt ugyanis elébe mentek a változtatásnak. 2020. december 31-ig a Szombathely melletti községben heti két nap, szerdán és szombaton 08 – 20 óra között lehetett fanyesedéket és avart égetni. Más napon és időpontban tilos volt. A falu vezetése azonban úgy döntött – közölte a HelloVidékkel dr. Tóth Ernő polgármester, hogy mivel kiemelten fontosnak tartja a környezet- és a levegő védelmét, és a településen a kerti hulladék elhelyezésének számos alternatíváját kínálják (erről később), a vészhelyzet idejére sem térnek vissza a régi – heti kétszeri – szabad égetéshez,

A kerti nyesedéktől, avartól, éghető szerves anyagtól vagy papírtól (vagy igazából bármilyen éghető anyagtól) való gyors megszabadulás régóta bevált módja, hogy a lakosság alágyújt és beleereszti az egészet a levegőbe. Belemehetnék hosszabban is a témába, hogy ezért tart itt ez a bolygó meg az emberiség, ahol, de nem teszem, elég annyi, hogy a globális felmelegedés és a környezetszennyezés kapcsolata tény, nem pedig hit kérdése. A saját levegőnkre pedig elsősorban mi magunk tudunk, nekünk kellene vigyázni. Sosem értettem egyet azzal, hogy pont szombaton, amikor a családok, gyerekek, vendégekkel kiegészülve az udvaron vannak, akkor lehet faluszerte a füstöt eregetni, de elfogadtam, hogy ekkor érnek rá az egész héten dolgozó emberek és ezért ez a bevett szokás

– vezette fel a témát Tóth Ernő a Ják Közéleti Fórum Facebook-oldalon is.

A falu polgármestere szerint felesleges időhúzás a vészhelyzetre való hivatkozással, a törvény adta haladékkal élni, helyette haladónak kell lenni és el kell kezdeni az avar és a kerti hulladék környezettudatos, alternatív feldolgozását:

Ebben a kusza és feltételes jogi helyzetben arra jutottam, hogy mi nem élünk a röpke haladékkal. Ezt a harcot egyszer meg kell vívni a saját levegőnk érdekében. Jött olyan javaslat, hogy évi két alkalommal engedjük meg az égetést, de én ezt nem tudom rendeleti szinten elképzelni. Ráadásul csak a veszélyhelyzet idejére szólna az engedély, ami meg nem tart örökké

– tette hozzá.

Jákon az elmúlt egy évben három megoldást is kidolgoztak és leegyeztettek a kerti nyesedék, gallyak eltüntetésére:

  • A kerti zöldhulladék zsákokba gyűjthető, amit a hulladékszállító havonta 300 kg mennyiségi korláttal, ingyenesen elszállít. Az őszi avar kérdése ily módon megoldható.
  • A fás szárú kerti hulladékot az önkormányzat ingyenesen átveszi, amit a kijelölt depóhelyen, az önkormányzat által működtetett anyaggödörben rakhatnak le a jáki lakosok ellenőrzött körülmények között. Ezen a depóhelyen kerül sor időszakonként az összegyűjtött ágak darálására, amit az együttműködő vállalkozó elszállít.
  • Az önkormányzat kommunális szolgáltató szervezete házhoz megy az ágakért és a gallyakért, azaz segít az elszállításban is: végeredményben egy telefonos időpont-egyeztetés után és párezer forintos térítési díj ellenében megszabadítják a lakosokat a kertekben összegyűjtött ágaktól, gallyaktól.

A jáki önkormányzat célja, hogy a jövőben a komposztálható zöldhulladék elhelyezésére is megoldást kínáljon a falu csaknem ezer háztartása részére. A polgármester bízik abban, hogy a kerti hulladék depózására alkalmas telepek, komposztáló telepek, valamint a biomassza felhasználását biztosító fűtésrendszerek kialakítására a közeljövőben olyan pályázati lehetőségek és állami támogatások nyílnak, amik a legkisebb falvak számára is elérhetők. Csakis ilyen célú forrásbiztosítás és fejlesztések révén tehetők érdekeltté az önkormányzatok és a helyi lakosság abban, hogy összegyűjtsék a jelenleg hulladékként kezelt kerti energiahordozókat.

De nem kell önkormányzat sem ahhoz, hogy megszabaduljunk a kerti hulladéktól

A kerti hulladék kezelését ugyanakkor az önkormányzat segítsége nélkül is meg lehet oldani, csak néhány tipp:

  • Általában rendelkezésre áll annyi hely a kertekben, ahol az ott termelődött zöldhulladékot komposztálni lehet. Ehhez igénybe lehet venni olyan vállalkozók közreműködését, akik a gallyak darálását elvégzik. Így vissza lehet adni a biológiai körforgásnak, amit onnan kivontunk.
  • A télire megőrzött, összedarabolt gallyak jók a fatüzelésű kályhák, kazánok, kandallók begyújtásához.

A jáki polgármester szerint azonban az is problémát okoz, hogy a településen a többségnél, hiába vidék, nincs már se vegyes tüzelésű kazán, se kiskert, ahová a komposztot be tudnák forgatni az emberek.

Nem egyszerű azonban keresztülvinni a vidéken ezt az üzenetet

Ahogy Tóth Ernő polgármester elmesélte, nem egyszerű átvinni az üzenetet, megértetni mindenkivel, környezetünkre nézve miért is káros az avarégetés:

Ma is szólítottak meg idősek, hogy miért nem lehet tüzelni Jákon, ha máshol igen? Ez a tüzeléshez való jog valóban nagyon érzékeny téma. Az elmúlt tíz napban kétszer vonultak ki a szombathelyi tűzoltók, mert egy szomszéd kihívta őket a kerti tűzgyújtás miatt. Mind a két esetben krumpliszárat égettek, ami hatalmas füsttel járt. A tűzoltók minden ilyen bejelentésre kiszállnak és megállapítják, hogy jogellenes a tűzgyújtás: a bírság mellett a kiszállási díjat is ki kell fizetni. Sokan persze az önkormányzatot szidják, hogy miért is nem lehet égetni, holott például a környező településeken még mindig szabad.

– tette hozzá Tóth Ernő.

A jáki önkormányzat azonban nem szeretne – még átmeneti időre sem – visszatérni a régi, egykor bevált szokáshoz. Helyette minden fórumon próbálják az alternatív megoldásokra felhívni a figyelmet. Tóth Ernő szerint az is rövid távú gondolkodásra vallana, ha ősszel egy-két napot kijelölnének az avarégetésre, amikor füstbe borul a falu – mert ha vége a koronavírus miatti vészhelyzeti jogrendnek, úgyis életbe lép a felfüggesztett törvényi szabályozás és az országban mindenhol tilos lesz az avarégetés. Előbb-utóbb minden településnek meg kell oldania az avar és a kerti hulladék környezet-kímélőbb elhelyezését.

Tóth Ernő – ahogy mesélte – annak is utánanézett, hogy Ausztriában, ahol szintén tilos a kerti hulladék elégetése, sok helyen azt csinálják, hogy tradicionálisan egy helyre viszi a falu a kerti hulladékot, majd egy adott, jeles ünnepen (Szent Mihálykor) máglyát raknak, és közösen elégetik. Szerinte ez a megoldás is jobb lehet, mert legalább egy helyen tüzelnek, nem 400-500 háznál egyszerre, és nem kerül műanyag szemét, sem vegyes hulladék, színes kartonpapír az égetni valók közé.

Mi a helyzet a külterületen történő égetéssel?

Belterületre vonatkozóan az önkormányzat alkot rendeleteket, amiket be kell tartani. Külterületen irányított égetést, tarlóégetést lehet megvalósítani, de egyszerre legfeljebb 10 hektáron, és azt 5 nappal korábban be kell jelenteni a katasztrófavédelem felé. A munka során be kell tartani az ide vonatkozó biztonsági előírásokat, tehát megfelelő mennyiségű eszköznek, létszámnak, oltóanyagnak kell jelen lennie és védősávot kell szántani a terület köré, mondta el Szabó-Bisztricz Anett katasztrófavédelmi szóvivő. Aki ezek ellen vét, az az okozott kár megfizetésén túl tűzvédelmi bírsággal sújtható, amelynek összege 20 ezertől hárommillió forintig is terjedhet.

Mindenkinek megoldás lehet a komposztálás

Valamennyi kerti hulladék és avar komposztálható. A folyamat során az elhalt növényi részeket mikroorganizmusok bontják le és alakítják át a szárazföldi élet nélkülözhetetlen anyagává, humusszá. A humusz hosszú távon tárolja és a növények számára könnyen felvehető formában adagolja azokat az ásványi anyagokat, melyek a növekedéshez szükségesek. De talán ennél is fontosabb, hogy a tömegének sokszorosát kitevő víz megkötésére, tárolására képes. A komposztálás során elkerüljük a hatalmas légszennyezést, értékes humuszhoz, növényi trágyához jutunk.

Komposztálni tényleg mindenki tud

Mindössze néhány négyzetméter árnyékos helyre és egy kis időre van szükségünk a kertben. A komposztálás alapvető szabálya a komposztálandó anyag megfelelő aprítása, a komposzt rendszeres keverése, nedvesen tartása és a tűző nap elleni védelme. Fontos, hogy a komposzt közvetlen kapcsolatban legyen a talajjal, hiszen a lebontó mikroorganizmusok onnan „költöznek” bele.

A komposztálás folyamata általában 1 év, de bizonyos növények, vastagabb ágak komposztálása ennél több időt is igénybe vehet. Széles körben elterjedt téveszme, hogy a dió, tölgy levele nem komposztálható. Való igaz, hogy ezek olyan vegyületeket tartalmaznak, melyek gátolják más növények növekedését. Azonban ezek is hamar lebomlanak maradéktalanul.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

avarégetés

hulladékégetés

önkormányzatok

kert

komposztálás