Súlyos pénzihány a kutyamenhelyeken: így segítheted őket

MTI   
  Megosztom
Súlyos pénzihány a kutyamenhelyeken: így segítheted őket

Tegyünk együtt a kutyákért! címmel közösségi adománygyűjtő program indul a menhelyek támogatására: adakozni a Kutyaszemmel honlapján lehet, valamint telefonon vagy SMS-ben, de az ország csaknem 40 pontján is várják a felajánlásokat.

A Kutyaszemmel égisze alatt útjára indított háromrészes közösségi adománygyűjtés első szakaszában, szeptember 24-ig 2 millió forint összegyűjtését tűzte ki célul a program, amelynek célja a magyarországi menhelyek és menhelyi kutyák helyzetének javítása, a menhelyi kutyákat megbélyegző negatív stigmák feloldása, valamint a felelős örökbefogadás népszerűsítése.

Mint írják, a Kutyaszemmel idei első adományozási szakaszában elsősorban infrastrukturális fejlesztésekre gyűjtenek: kenneleket, kutyaházakat építenek a legjobban rászoruló menhelyeken, hogy a hideg telet biztonságban, méltóbb körülmények között várhassák az állatok.

Mint írják, a kampány októberben és decemberben újabb adománygyűjtéssel folytatódik. A Kutyaszemmel a Cofidis Magyarország szemléletformáló jótékonysági kezdeményezése, egy olyan társadalmi összefogásra építő program, amely a legkiszolgáltatottabb kutyáknak nyújt komplex segítséget.

KIHÚZNA A BAJBÓL 1 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidővel, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 20 093 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 7,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 20 126 forintos törlesztőt (THM 7,64%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

menhely

állat

kutya

adomány

támogatás