Sorra húzzák le a rolót a falusi kisboltok: így segítenének rajtuk

HelloVidék   
  Megosztom
Sorra húzzák le a rolót a falusi kisboltok: így segítenének rajtuk

Míg például 2010-ben összesen 5563 üzlet működött Jász-Nagykun-Szolnok megyében, addig 2018-ban már csak 4558, ami kilenc év alatt több mint ezer bezárt egységet jelent. Sokan küzdenek a fennmaradásért. Az élelmiszerboltok száma 1600-ról nagyjából 1400-ra csökkent nyolc év alatt. A problémát a drasztikusan apadó forgalom okozza.

Évente 14 milliárd forintos segítséggel mentené meg a kormány a kétezer fő alatti településeken működő kisboltokat, amik egymás után zárnak be a vásárlóerő-csökkenés miatt. A helyieknek, kifejezetten az idősebbeknek azonban szükségük van az üzletek megmaradására. A Szoljon.hu egy mesterszállási, csomagolt élelmiszert és dohányárut is kínáló vegyesbolt tulajdonosát kérdezte a helyzetről.

"A klasszikus kereskedői fogásokkal igyekszünk több vásárlót vonzani, például akciókkal. Jelentősebb profitot nehéz kitermelni, jelenleg a bevétel a fennmaradáshoz elegendő"

- nyilatkozta Mitovszky Pál. A település csekély forgalma háromfelé oszlik, mert időközben az egyik sarki csemege is újranyitott, élesítve a helyi versenyt.

Takács György, aki Kétpón és Kuncsorbán működtet vegyesboltokat a kilencvenes évek eleje óta, így jellemezte a körülményeket:

"A kis lélekszámú településeken a vásárlók létszáma nem annyira magas, ám igen ragaszkodók és hűségesek. A környékbeli multikkal nehéz felvenni a versenyt, de igyekszünk."


Ezek a kisboltok még küzdenek a fennmaradásért, ám az évek során egyre több üzlet volt kénytelen bezárni megyei szinten is. A KSH adatai szerint

Az élelmiszerboltok száma pedig 1600-ról nagyjából 1400-ra csökkent nyolc év alatt. A problémát a drasztikusan apadó forgalom okozza.

A problémával kapcsolatban Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke azt nyilatkozta: a kormányzat eltökélt abban, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a kistelepüléseken működő élelmiszerboltoknak. A tervezet szerint évente összesen 14 milliárd forinttal segítené a kormány a 2000 fő alatti kistelepüléseken működő boltokat. Az, hogy milyen formában, egyelőre kidolgozás alatt áll, hiszen az uniós szabályoknak is meg kell felelnie a támogatásnak.

Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő azt mondta: a vidék fejlődéséhez elengedhetetlen a helyi kiskereskedelem fejlesztése, a mindenhol elérhető internet és a jó minőségű utak, tehát a közszolgáltatások minőségének nem kellene rosszabbnak lenniük, mint egy városban. Az idei költségvetésben 150 milliárd forintot szavaztak meg ezekre a célokra és a falusi csokra.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kisbolt

vegyesbolt