Robban a bírságbomba: 50 ezret is fizethetsz ezért a magyar tavakon

HelloVidék   
  Megosztom
Robban a bírságbomba: 50 ezret is fizethetsz ezért a magyar tavakon

Az utóbbi hetek időjárásának köszönhetően az országban több helyen elkezdett kialakulni a jégpáncél szabad vizeink felszínén, ami sokakat bátorított fel arra, hogy akár a tiltás ellenére is a részben befagyott tavakra merészkedjenek. A HelloVidék utánajárt az országos jéghelyzetnek, illetve hogy lesz-e még lehetőségünk a szabadban csúszkálni és összegyűjtötte a korcsolyázás engedélyezésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat is.

A hideg időjárás a szilveszterrel érkezett és január első napjaitól kezdve el is kezdődött a jégképződés, ám a nappali melegebb órák és a szeles időjárás miatt a jég nem tudott eddig kellő szilárdságú és vastagságú stabil felületté válni. A HelloVidék az Országos Vízügyi Főigazgatóságot kérdezte a jéghelyzetről, vizeink állapotáról.

A Duna jégmentes, a Tisza felső szakaszán tapasztalható helyenként erősödő jégzajlás, illetve a Tisza kisebb mellékfolyóin. A tavakon jelenleg parti jég van

– mondta Siklós Gabriella az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője kérdésünkre.

A legnagyobb tavunk, a Balaton jégpáncélja csak a körülbelül 2-3 centiméteres vastagságot érte el, ami messze van attól, hogy elbírjon egy embert. Egy kisebb közeli tavon, a Desedán is kialakult egy vékony jégréteg, ami szintén nem volt még alkalmas a sportolásra. Hasonló a helyzet a Velencei-tó környékén is, ahol a lakosság is a Velencei Önkormányzat által a könyvtár előtt kialakított műjégpályán csúszkál, hiszen a tó jégfelülete továbbra is veszélyes.

A Velencei-tavat nagyrészt egybefüggő jég borítja. A jég vastagsága a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér Megyei Szakaszmérnökségének Velencei-tavi Tófelügyelősége szerint az Agárdi Tófelügyelőség előtti nyílt vízterületen 2020. január 17-én mértek alapján 8 cm körüli, változó vastagságú.

A jégre lépni továbbra is életveszélyes és a legtöbb helyen tilos

– írja hivatalos tájékoztatás.

Annak ellenére, hogy az országos figyelmeztetések szerint a szabad vizeink jegesedése még nem érte el azt az állapotot, hogy biztonságos legyen a korcsolyázás vagy akár egy jégtúra, sorra készültek a felvételek a Tisza-tó és a Pécsi-tó jegén sétáló, szórakozó emberekről.

Korcsolyázók a Pécsi-tavon
Sóki Tamás - MTI

A Tisza-tavon utoljára hivatalosan 2017-ben volt lehetőség lékhorgászatra, túrázásra vagy korcsolyázásra az akkor 35-40 centiméter vastagságú jégen. A Balatonon is ebben az évben volt az utolsó igazán fagyos tél. Sokakban felmerül a kérdés, hogy a képeken és videókon teljesen biztonságosnak tűnő tavakon valójában miért nem lehet korcsolyázni.

Mindenkit csábítanak a befagyott tavak egy kis csúszkálásra, ám a látszólag vastag jégfelületek kellemetlen, akár életveszélyes meglepetéseket okozhatnak. A jeges vízbe esve 1-2 perc alatt megkezdődik a kihűlés és 10 percen belül az eszméletünket is elveszítjük, ezért szigorú rendeletek szabályozzák a szabad vízen tartózkodás feltételeit.

A szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályait megfogalmazó hivatalos rendelet szerint a szabad vizek jegén tartózkodni azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá, illetve kizárólag akkor, ha a jég kellő szilárdságú nem olvad, mozog. A szabály kitér arra is, hogy éjszaka és korlátozott látási viszonyok mellett, járművel, kikötők és veszteglőhelyek területén, folyóvizek és azok mellékágain tilos a jégen tartózkodni.

A rendőrség szerint a gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri, vagy meghaladja a 10 centimétert és szerkezete acélos, jó minőségű.

Kérdésünkre, hogy ki hozza meg a végleges döntést a jégre lépés engedélyezéséről Siklós Gabriella elmondta:

A korcsolyázási lehetőségekről, feltételekről mindig a korcsolyapályát üzemeltető dönt, ez legtöbbször a helyi önkormányzat.

A biztonságos csúszkálás ideje hivatalosan még nem érkezett el és ezzel kapcsolatban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése sem ígérhet biztosat. A pénteki és szombati időjárás kedvezett a korcsolyázni vágyóknak és vasárnap is többnyire erősen felhős, borult, ködös, hideg időre számíthatunk, délelőtt havas esővel, esővel. Azonban napközben felélénkülhet a szél a Dunántúlon és a Kisalföldön is, ami nem feltétlen tehet jót a kialakuló jégpáncélnak. Vasárnap maximum +5 fokig emelkedik a hőmérséklet, de hétfőtől már naposabb időszakokra is számíthatunk és növekedhet a nappali felmelegedés is, ami a hétvégén esetleg vastagodó jégfelületet ismét megolvaszthatja.

Összességében a szabad vizeink még nem állnak készen a csúszkálásra és az is előfordulhat, hogy 2020-ban sem lesz lehetőségünk a legtöbb tavunkon élvezni a biztonságos jégfelszín adta lehetőségeket. Szabályt szegni ebben az esetben sem érdemes mivel a testi épségünk kockáztatásán kívül, magas büntetéssel is számolhatunk. A szabályok megszegése miatt a rendőr, a közterület-felügyelő, a halászati őr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője figyelmeztetést alkalmazhat, 5-50 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki, illetve szabálysértési eljárást indíthat, így akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírságot is kaphatunk. Ennek ellenére nem kell elpakolniuk a szekrény mélyére a korcsolyáikat a sportolni vágyóknak, mivel számos lehetőséget kínálnak különböző települések kiépített pályái. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük a legjobb korcsolyázási lehetőségeket és sípályákat.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

korcsolya

balaton

tisza-tó

velencei-tó

duna

tisza

országos vízügyi főigazgatóság

omsz

tél