Jó hír a szekszárdiaknak: új háziorvosi rendelő és ügyeleti központ épül

MTI   
  Megosztom
Jó hír a szekszárdiaknak: új háziorvosi rendelő és ügyeleti központ épül

Orvosi ügyeleti központ és háziorvosi rendelő építése kezdődik Szekszárdon. A védőnői szolgálat is az új helyszínre kerül, amely hatalmas előrelépés lehet, hiszen a jelenlegi helyén méltatlan körülmények között működik. A központot egy közel kétezer négyzetméteres épületben alakítják ki.

Orvosi ügyeleti központot és háziorvosi rendelőt építenek Szekszárdon: a több mint 300 millió forintos beruházás munkaterületét szerdán adták át a kivitelezőknek. A központot egy 1700 négyzetméteres, Ybl Miklós utcai épületben alakítják ki. Az épület földszintjén a központi ügyeleti helyiségek mellett, felnőtt háziorvosi rendelő kap helyet, az emeleten pedig a védőnői szolgálatot helyezik majd el.

A Szabó Dezső utcában épülő orvosi rendelőben két körzet felnőtt betegeit látják majd el.
Mindkét beruházás 2021. februárban fejeződik be, a munkához a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból elnyert, összesen 246 millió forintos támogatást az önkormányzat 67 millió forinttal egészíti ki.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

fejlesztés

szekszárd

egészségügy

rendelő