Megszaporodhatnak a lakáskárok: nem is gondolnád, mi okozza a legtöbb balesetet
Évről évre érdemes átböngészni a leggyakoribb lakáskárok listáját, hiszen amellett, hogy így könnyebben szabhatjuk saját igényeinkre a biztosításunkat, olyan lehetséges káresetekkel is szembesülhetünk, melyekre korábban nem is gondoltunk volna. A Generali Biztosító adatai szerint a szélsőséges időjárás okozta viharkárok duplájára emelkedtek az elmúlt két évben, ezekre 2020 első negyedévében több mint 400 millió forintnyi kárösszeget fizetett ki a szolgáltató. Továbbra is dobogón állnak a vezetékes vízkárok és az üvegtörések, de vajon a koronavírus milyen hatással van otthonunk biztonságár
Rendkívüli helyzetbe kényszerített minket a terjedő koronavírus járvány. Az Ipsos adatai szerint a hazai felnőtt lakosság fele (52 százalék) egyáltalán nem hagyja el lakóhelyét, míg 12-ből csupán 1 fő jár el otthonról (8 százalék) változatlanul.
A Generali nemzetközi kutatásának Magyarországra vetített adatai szerint a megkérdezettek 33 százaléka dolgozik most is változatlan körülmények között, 31százaléka dolgozik otthonról, 12 százaléka van fizetett szabadságon, 9 százaléka van fizetés nélküli szabadságon, 7 százaléka elvesztette állását és 8 százaléka egyéb kategóriában végzi jelenleg munkáját.
Időnk döntő részét tehát ezekben a hetekben saját lakásunkban töltjük, így talán minden eddiginél fontosabb, hogy megfelelően felkészüljünk az otthonunk biztonságát fenyegető veszélyekre, és megfelelő védelemmel rendelkezzünk arra az esetre, ha mégis bekövetkezik a baj. Fokozott terhelés éri most háztartási gépeinket, a közművekhez kapcsolódó berendezéseket és a különböző elektronikai eszközöket, miközben a természet sincs tekintettel a járványhelyzetre.
Tarolnak a viharok a lakáskárok listáján
Talán nem meglepő, hogy az egyre szélsőségesebbé váló időjárás okozza otthonainkban a legtöbb kárt. 2018-ról 2019-re közel duplájára nőtt a viharkárok volumene, az idei első negyedévben pedig máris több mint 8000 ilyen kárbejelentés érkezett a biztosítóhoz. Emellett évről évre komolyabb kockázatot jelentenek a felhőszakadások és jégverések, és kevesen gondolnák, de a villámcsapások okozta közvetett károk kapcsán is közel 15 000 esetben, átlagosan 500 000 forintnyi összeget fizet ki a biztosító évente.
Ezzel párhuzamosan csúsztak le a dobogó első helyéről a vezetékes vízkárok, azonban a víz-, csatorna-, fűtés-, hűtés- és egyéb vezetékek törése vagy dugulása, valamint az ebből fakadó károk továbbra is jelentősek. Évről évre változatlanul az élmezőnyben szerepelnek az üvegtörések és a kényszerű zárcserék, de meglepő módon a tűzkárok nem szerepelnek a leggyakrabban bejelentett esetek között. Egyre több viszont a mobileszközökkel kapcsolatos káreset, és ez a tendencia valószínűleg tovább erősödik a következő években.
Szó szerint tanulhatunk más kárán
Hasznos tanulságokkal járhat a fenti gyakori kár lista, de ettől függetlenül is érdemes időnként felülvizsgálni meglévő biztosításainkat, hogy azok továbbra is hatékonyan szolgálják ingatlanunk és ingóságaink védelmét. Sokan csak a káreseményt követően szembesülnek azzal, hogy a biztosító nem a teljes veszteséget téríti, mert a szerződés időközben elavult az ingatlanárak növekedése, az építőanyag árak emelkedése, vagy éppen a háztartás vagyonának bővülése miatt. Ne essünk ebbe a hibába, folyamatosan törekedjünk arra, hogy biztosításainkat az éppen aktuális igényeinknek megfelelően alakítsuk!
A járványhelyzetben fontos figyelembe venni, hogy sokkal többet tartózkodunk otthon, most pótoljuk az elmaradt kerti munkákat, a munkahelyi feladatainkat és hivatalos ügyeinket is laptopon és mobilon intézzük. Ebből következően valószínűsíthető, hogy 2020 második és harmadik negyedévének eredményeire komolyan rányomja majd a bélyegét a koronavírus, és megszaporodnak az ebből következő károk. Érdemes tehát most elgondolkodni a kiegészítő szolgáltatásokon, hiszen a cyber, smart vagy okos otthon csomagok, de a kertes házakra vonatkozó plusz védelem is aranyat érhet hónapok múlva.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)