Őrült fegyveres támadás Gyöngyösön: az egész hivatallal végezni akart a 46 éves férfi

MTI   
  Megosztom
Őrült fegyveres támadás Gyöngyösön: az egész hivatallal végezni akart a 46 éves férfi

Késsel és pisztollyal felfegyverkezve fenyegetőzött egy férfi a gyöngyösi polgármesteri hivatalban, a rendőrök elfogták. A támadó korábban két éven át az intézmény alkalmazottja volt.

Juhász Marianna tájékoztatása szerint a férfi felfegyverkezve érkezett ügyet intézni a hivatalba, melynek korábban két éven át alkalmazottja volt. Helyismeretét kihasználva jutott el a polgármesteri titkárságra, ahol azzal fenyegetőzött, hogy megöli a polgármesterrel együtt a teljes városvezetést, valamint végez a járási hivatal vezetőjével is.

A kiskorú gyermekét egyedül nevelő, több, rendszeresen folyósított segélyben és támogatásban részesülő elkövető azt mondta, arra is felkészült, hogy önmagával is végez - tette hozzá a sajtóreferens.

Hangsúlyozta: a polgármesteri titkárság egyik munkatársnőjének rövid időre sikerült megnyugtatnia az indulatos elkövetőt, aki fegyvert fogott a városháza biztonságáért felelős ügyeletes városrendészre, majd az intézmény egy másik munkatársa el tudta venni a férfitől a kést. Ezután értesítették a rendőröket, akik rövid idő alatt a helyszínre érkeztek és lefegyverezték, majd a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra vitték a fenyegetőző férfit.

Az esetről Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője annyit közölt: az elfogott 46 éves helyi lakos elszámoltatása folyamatban van.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gyöngyös

polgármesteri hivatal

támadás

fegyveres támadás