Kimondták a halálos ítéletet a vályogházakra: ha nem lépnek, elvész az ősi tudás

Ezért is figyelemreméltó az a kezdeményezés, aminek nagykövete és vándortanítója Lénárt István, aki augusztus elején egy héten át a Vas Skanzenben vályogvetésre és egyéb nép építészeti praktikákra tanította az érdeklődőket. A nyolc hallgató olyan kétnyelvű okleveles képzést kapott, amellyel tipikus javítási munkákat is elvégezhetnek vályogházakon. (Az EUREVITA Pannonia határon átnyúló projekt célja a hagyományos mesterségek újjáélesztése és az építő technikák megőrzése. A program az INTERREG Ausztria Magyarország határon átnyúló program keretében valósul meg – a régi, kihalófélben lévő mesterségre.)

A hivatalos álláspont szerint a vályogházat nem érdemes felújítani

2021. július 1-jén jelent meg Magyarország Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégiája (HTFS), amely halálos ítéletet mondott mintegy 600 ezer vályogházra és háztartásra, ez több, mint 1 millió embert érint hátrányosan. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium álláspontja szerint ugyanis a vályogházakat:

nem javasolt felújítani, mert az értékük (gyakran az elhelyezkedésükből is adódóan) olyan alacsony, hogy a felújítás piaci értéken nem térül meg. (…) A nagy energiafelhasználás mellé gyakran társulnak szerkezeti problémák, és alacsonyabb lakókomfort (…) Ebben az esetben bontásuk jelenthet megoldást. Ezért felújításukra célzott támogatási program indítása nem célszerű.

A Környezettudatos Építők Szervezete, amelynek tagja Lénárt István is, azonban tételesen cáfolja a stratégiában a vályogházzal kapcsolatban leírtakat. Állításuk szerint a vályogházak - legyen szó döngölt falakról vagy vegyes falazatokról - egészséges és fenntartható otthont adnak, ha megfelelő szakértelemmel és hozzáállással nyúlunk hozzájuk. A meglévő vályogfalazatú épületállomány energetikai, műszaki korszerűsítése is megoldható és elérhető.

Ma is minden tizedik ház vályogfalazatú

Magyarországon a használatban lévő (lakott) vályogfalazatú lakóépületek száma napjainkban is jelentős. A 2011-es népszámlálás adatai szerint a hazánkban található 2 702 183 db lakóházból – ideértve a családi házakat és a többlakásos lakóházakat is – 674 009 db vályogfalazatú. Az összesen 3 912 429 db lakott lakás közül pedig 583 489 db épült vályogfalazattal, melyekben 1 396 396 ember, a lakásban élő lakosság 14,4%-a lakik.

A 2015. évi lakásfelmérés szerint 2 675 300 db lakóépület 21%-a, azaz 561 813 db vályogfalazatú. A 2016-os mikroncenzus számai szerint a 624 350 db vályogfalazatú lakás közül 502 095 db lakott.

A “Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégia (HTFS)” becslése szerint a 2020-ban Magyarországon lakott mindösszesen 274 149 410 m2 alapterületből 35 362 470 m2, tehát csaknem 13% vályogfalazatú.

Nagy az igény erre a hagyományos tudásra

Lénárt István vályogvető vándortanító szerint vétek lemondani a vályogházakról:

Aki ezzel foglalkozik, az ki meri jelenteni, hogy a vályogházak 5-10 százaléka ugyan tényleg menthetetlen, amire kár is az időt pazarolni, de a nagy részükről nem kéne lemondani. Ha nem esnek át még a holtponton, akkor igenis, érdemes velük foglalkozni!

A vályogháznál a szakember szerint a legelső, hogy a tető jó legyen, mert ha nem ázik be, akkor a vályogfal korlátlan ideig áll. Több ezer éves a vályogtechnika, nem most találták fel, a lényege pedig az, hogy mint a puskaport, ezeket a házakat is mindig szárazon kell tartani:

Ha a vályogházak rendszeresen karban vannak tartva, korlátlan ideig állni fognak! Évente azért két meszelés nem árt. De az a baj, hogyha nem lakják, nem szellőztetik és nem fűtik, sokkal több nedvesség gyűlik bennük össze, akkor tényleg kicsapódik bennük a pára. Mindig az mondom, nem szabad magára hagyni ezeket az épületet, mert élnek, és az élőt gondozni kell! A karban tartott vályogházzal semmi probléma, az olyan klímát tud biztosítani, amilyet semmi más! Nappal nem engedi át a meleget, éjszaka pedig visszasugározza a hőt. Ha ezt cementes réteggel bárhol lezárjuk, akkor a fal nem tud tovább élni, ezért sem mindegy, ki milyen szakmai tudással a háta mögött áll neki a vályogházak felújításnak.

Viszont – teszi hozzá Lénárt István – a Környezettudatos Építők Szervezeténél vannak már olyan szakemberek, akik meg tudják állapítani, érdemes-e megvásárolni a kinézett vályogházat, hozzá lehet-e nyúlni, és arra is kaphatunk tanácsot, hogyan lehet biztonsággal felújítani.

Mindenekelőtt tehát – ez az első és legfontosabb jó tanács – ha valaki ilyen házat vásárol, érdemes egy vályoghoz értő szakértő segítségét is kikérnie!

De hogyan lesz valakiből vályogvető vándortanító?

Lénárt István – ahogy meséli – eredeti szakmáját tekintve lótenyésztő, Bábolnán végzett, aztán vadőr lett. Pest megyében, a Dunakanyar felett, Szokolyán született, de mindig is a paraszti munkák érdekelték: „gyermekorom óta gazdálkodnom kellett, túrni a földet és sarazni, valahogy a véremben ez volt” – teszi hozzá. Az első saját földjét, amit művelni kezdett, még a rendszerváltás utáni években kárpótlásban kapta vissza a családja. A Börzsöny alatti fennsíkon az elmúlt évtizedekben, szinte a semmiből (felségével, aztán fiaival együtt) önfenntartó paraszti gazdaságot hoztak létre, ahol mi másból is építkeztek volna, mint vályogból. Ez lett az anyai nagyapjáról elnevezett Kacártanya:

Szokolya felett egy fennsíkon 9 hektár földet kaptunk vissza, de nagyon rossz volt a minősége, mindössze 2 aranykorona értékű. Ehhez vettünk még 5 hektár legelőt a birtok melletti domboldalon. Fáradságos munkával elkezdtük művelni, állatokkal, sekélyen szántani, és ahogy a régiek, vetésforgót alkalmazni. Nagy szenvedések és lemondások árán, tegyük hozzá, mert hiába gyönyörű a táj, nem a legideálisabb a földművelésre. Rossz a talaj és állandóan fúj a szél. Lovakkal szántottunk, kézzel vetettünk és arattunk, csépeltük a búzát, építettünk széldarálót is. Eljutottunk odáig, hogy mindenünk megvolt az önellátó élethez: az állatok, a szerszámok és az önfenntartáshoz szükséges tudás is

– meséli István, aki közli még, hogy közben 16 féle mesterséget is sikerült elsajátítania, aminek nagy része a népi építészethez kapcsolódik. Olyannyira üres területet kapott ugyanis vissza, hogy se egy épület, se egy istálló nem volt rajta, szinte a nulláról kellett mindent felépítenie – valahol itt kezdődött a népi építészet iránti rajongása:

Kezembe akadtak a néprajzos könyvek, ahol nem csak le volt írva, de is le is rajzolták a régi paraszti gazdasági épületeket. Ezeket kezdtem aztán újra megépíteni. Megpróbáltam az eredetit visszaállítani, olyat építeni, amilyet az őseink. Az építészek között van egy ilyen mondás, hogy az első házadat tervezd mindig az ellenségednek, a másodikat a barátodnak, a harmadikat pedig magadnak. Annyit változtattam én ezen, hogyha gazdálkodást folytat az ember, először építse meg a disznóólat, aztán a górét majd az istállót, utána már nyugodtan nekifoghat a házának, mert a kisujjában van tudás.

István szerint sok mindent el lehet sajátítani a néprajzi könyvekből és a gyakorlatból is, de ha valaki egy döngölt vagy vetett falnak nekiáll, vannak alapszabályok, amiket be kell tartani. István ezeket próbálta, még az utolsó utáni pillanatban, öreg mesteremberektől és vályogvetőktől, első kézből elsajátítani:

Igyekeztem idős embereket faggatni, de sokan nem akarták már átadni a tudást, vagy nem szántak rám elég időt. Szerencsére ellenpélda is akadt, aki vette a fáradságot, de ez volt a legritkább. Egy részét újra ki kellett találni.

Nem elég egyszer, másodszor is felépített egy tanyát

A család pár éve úgy döntött, hogy Tengődre települnek át, otthagyták a Kacártanyát. Ahogy István magyarázza: "Somogy megyében jobb a klíma és a talaj, befogadóbbak és nyitottabbak is az emberek. Ott is a nulláról, egy lepukkant istállóval és egy leégett pajtával kezdték."

Tengődön aztán a helyi önkormányzattal közösen elhatározták, hogy építenek egy tájházat, csinálnak egy élő skanzent. Lénárt István alapító tagja ugyanis a magyarországi tájházak szövetségének is. Ahogy meséli, Magyarországon már 424 tájházat tartanak számon, de kevés köztük a valóban „élő”:

Vagy be lehet jutni, vagy nem… Berendezik őket, felakasztanak szerszámokat a falra, de nincs benne állat, nincs benne tudás. Ki fogja a következő gereblyét felakasztani, ha a most meglévő szétesik? Én azt mondom, csak az élő tudást vagyok hajlandó ápolni, díszletként ne építsünk tájházakat! Ezért is egy élő skanzent akartunk Tengődön, hogy aki odajön, ne csak a tárgyakat, hanem a bennük lévő tudást is lássa!

Tengődön ezért is szeretnének egy akkreditált iskolát csinálni, ahol el lehetne sajátítani a kihalófélben lévő népi építéshez kötődő mesterségek tudásanyagát. Ehhez kapcsolódik az egyesületük is, Környezettudatos Építők Szervezete, ami 2 éve alakult, és szintén azon dolgozik, hogy a népi építészetet felkarolják.

Az ára miatt senki se álljon neki vályogból építkezni

Lénárt István szerint azonban, mielőtt bárki nekiállna - hacsak nincs kéznél a pincéből frissen kiásott anyag és az istállóban a szalma, és egy lelkes baráti társaság – jó ha tudja, hogy vályogból építkezni nem olcsó mulatság.

Roppant idő- és munkaigényes, bizonyos fokig persze egyes munkafázisokat lehet gépesíteni, de árban tényleg nem olcsóbb.

Nem ezért kell vályogból építkezni, hanem azért, mert a vályogházak – legyen szó döngölt falakról vagy vegyes falazatokról – egészséges és fenntartható otthont adnak. Szalmabála hőszigetelésű termikus burkokkal akár passzívház minősítésű épületek valósíthatóak meg, a kenderházak hőtároló- és hőszigetelőképesség aránya is kitűnő.

Egyre fontosabb szerepe lehet a vályognak

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, az ehhez szükséges energiahatékonyság szempontjából kiemelt fontosságúak napjainkban a 2000-es évek előtt épült lakóépületek – véli a Környezettudatos Építők Szervezete. A vályogfalazatú házak túlnyomó többsége is ebbe a kategóriába tartozik. Az energetikai korszerűsítésük ezért is mindenképpen indokolt lehetne.

Lénárt István is cáfolja azt a köztudatban elterjedt vélekedést, miszerint a vályogfalazatú épületek nem, vagy csak irreális anyagi ráfordítás által korszerűsíthetők, szerinte ez nem igaz, ugyanis ezeknek a vályogfalazatú épületeknek a “közel nulla” vagy annál kedvezőbb energiaigényű épületté történő fejlesztése műszakilag megoldható.

A vályog nem egy idejétmúlt építőanyag

A vályogépületek sok esetben meghatározó elemei településeink arculatának is. Nem csak a természeti környezet tekintetében kedvező hatásúak, hanem a benne lakók szempontjából is. Olyan egészséges életteret hoznak létre, mely garantálja, hogy a használói nem szenvednek az épületekhez, lakhatáshoz köthető megbetegedésektől. Ezért is gondolja úgy a Környezettudatos Építők Szervezete, Lénárt Istvánnal egyetértésben, hogy a vályog nem egy idejétmúlt építőanyag. Felújításra és új építésre is alkalmas mind az elvárt műszaki teljesítmények, mind az esztétikai, formai szempontok tekintetében.

Ezért is, a vályogépítés építőipari alulreprezentáltságának feloldásában szerintük a kulcskérdését a megfelelő mennyiségű és minőségű szakember – elsősorban kivitelező – képzése.

Végezetül Lánárt István megmutatta, azt a magyarországi fakwerk ház fotóját is, ami 1781-s építésű, és még menthető volt:

Címlapfotó: Pais-H Szilvia