Ez nem semmi: ötvenezer forintot adnak ebben a megyében, hogy ne költözzenek el a lakók

Ismét megnyílt a megyei önkormányzat „Maradj Hajdú-Biharban” ösztöndíjpályázata, összesen 321-en nyerhetnek támogatást. Mutatjuk a részleteket!
A haon.hu beszámolója szerint a megyei önkormányzat március 9-én adta ki közleményét, melyben a következőkról számoltak be:
- a benyújtott pályázatokból Berettyóújfaluban és környékén (Gáborján, Pocsaj, Szentpéterszeg, Váncsod) 150;
- Csökmőn és környékén (Bakonszeg, Furta, Vekerd, Zsáka) 80;
- Esztárban és környékén (Berekböszörmény, Hajdúbagos, Hajdúsámson, Kismarja, Mezőpeterd) 22;
- Püspökladányan és környékén (Báránd, Bihartorda, Sárrétudvari, Szerep) 69 nyertest hirdetnek.
Az EU-s program célja a fiatalok ösztönzése azért, hogy végzettségük megszerzése után a tudásukat a lakóhelyükön és a megyében kamatoztassák. Vagyis ne költözzenek el Hajdú-Biharból. A felsorolt településeken állandó lakóhellyel rendelkező, 16-27 éves, aktív tanulói vagy hallgatói jogviszonyú, magyar állampolgárságú pályázók egyszeri 50 ezer forintot kaphatnak.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)