Különleges videókat tesznek közzé a koronavírus miatt: ingyen tanulhatod az ősi magyar technikát

HelloVidék   
  Megosztom
Különleges videókat tesznek közzé a koronavírus miatt: ingyen tanulhatod az ősi magyar technikát

2020 május 15-ig különböző ősi magyar táncokkal ismerkedhetünk meg az Országos Széchenyi Könyvtár YouTube-csatornáján. Ha eddig nem volt időnk elsajátítani a hagyományos néptánc lépéseket, most itt a lehetőség teljesen ingyen.

A Balaton és a Dráva folyó között, ahogy az öregek mondják Somogyország dombos, erdőkben, mezőkben gazdag vidékén találjuk a magyar tánckincs legszebb, legrégiesebb táncait. Ezen a héten a térség három táncával, az ugróssal, a kanásztánccal, valamint a lassú és friss csárdással ismerkedhettek meg az érdeklődők az Országos Széchényi Könyvtár közreműködésével.

A Táncolj velünk! című gyermek néptáncoktató filmsorozat 1998 és 2008 között készült a nemzeti könyvtárban. Az ismeretterjesztő széria a Martin György Néptáncszövetség és az Örökség Népművészeti Egyesület kezdeményezésére indult, összeállítását pedig az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárában működő Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány végezte.

A filmsorozat kiválóan használható minden közösségben gyermektánc oktatására: használatával nem csupán a képzett táncpedagógusok, hanem a néptáncot alapszinten ismerő oktatók is kitűnő eredményt érhetnek el. A sorozat szerkesztő-forgatókönyvírója dr. Diószegi László, történész, Harangozó-díjas koreográfus, rendezője Szécsényi Anikó, az OSZK munkatársa.

A somogyi terület elzártsága és az, hogy ezen a vidéken a pásztorkodás a 20. század elejéig virágzott, kedvezett a régi kultúra és életforma megmaradásának, ezért a somogyi tánchagyományban a későbbi eredetű csárdás mellett közkedveltek maradtak régi táncaink is.Az ugróst még a közelmúltban is a legrégiesebb formában táncolták Somogyban. Valamikor a 19. század közepén alakulhatott ki, amikor a pásztorok heves és robbanékony stílusát a parasztság a saját ízléséhez kezdte alakítani, és annyira népszerű lett, hogy egészen a múlt század közepéig még a csárdásnál is szívesebben járták.

A kanásztánc a somogyi táncok legkülönlegesebb típusa, amely az idősek visszaemlékezései szerint a múlt századig gazdag eszközkezeléssel, párbajszerű mozdulatokkal átszőtt virtuóz táncnak számított. A férfiak régebben valóban fegyverrel, karddal, baltával, majd később már más eszközzel, bottal, söprűvel virtuskodva táncoltak. Az ügyességi próba lényege az eszköz kerülgetése volt, viszont a keresztbe rakott botot tánc közben érinteni vagy elrúgni nagy szégyent jelentett.

A somogyi csárdás régies jellegét mutatja a lassú csárdás úgynevezett „lejtő” formája, amikor a táncosok a lábujjhegyről talpra ereszkedve, térdüket nyújtva, majd meghajlítva, folyamatos, hullámzó, lejtő mozgást végeznek. A régies táncformát kiegészítik a Somogyban jellegzetes változatos, régies fogásmódok. A szemben álló összekapaszkodás mellett többféle kézfogásos változat is közkedvelt volt. A somogyi friss csárdások un. lenthangsúlyosak, elnevezéseik megőrizték azokat a régies névváltozatokat, amelyek a tánc főbb mozgásformáiról nyerték eredetüket. A lippenős, libbenős, mártogatós, kopogós jelölések mind a friss csárdást jelentik.

A nyolc tájegység jellegzetes táncait bemutató sorozatunk mellett érdemes nyomon követni a Virágvasárnaptól a feltámadásig címet viselő összeállításra is, melyet az Országos Széchényi Könyvtár honlapján tesznek közzé 2020. április 5-én.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

tánc

koronavírus

koronavírus-járvány

néptánc

somogy

csárdás