Ősszel beindul a gépezet: rekordszámú magyar filmet vetítenek a mozik, itt a lista miket nézhetünk
Rekordszámú magyar filmet vetítenek ősszel a mozik, a filmkínálatban lesznek romantikus vígjátékok, történelmi dokufilmek és drámák is, a főszerepekben többek között Kerekes Vica, Mátray László, Molnár Áron, Bányai Kelemen Barna, Török-Illyés Orsolya és Rezes Judit látható - közölte a Nemzeti Filmintézet
Nyáron újraindultak a magyar mozik, a több hónapos szünet után elsőként bemutatott Pesti balhé című vígjátékra Lóth Balázs rendezésében már mintegy 70 ezren váltottak jegyet. Az ősz folyamán további, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült új magyar filmek érkeznek a mozikba
- olvasható a közleményben.
Mint írják, csütörtökön vetítik Lakos Nóra első mozifilmjét, a Hab édesíti meg című alkotást. A romantikus vígjáték főszerepeit Kerekes Vica és Mátray László alakítják.
Nincs parancs! címmel készült 1989 sorsfordító eseményeiről egy magyar és egy német határőr történetén keresztül tényfeltáró történelmi dokumentumfilm Szalay Péter rendezésében, amely szeptember 17-től lesz a mozik műsorán.
Szeptember 24-én, a velencei és a torontói filmfesztiválon tartott premierjét követően érkezik a mozikba Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje, a főszerepekben Stork Natasával és Bodó Viktorral.
A kommüniké emlékeztet arra, hogy Kocsis Ágnes harmadik mozifilmje, az Éden számos nemzetközi fesztiválszereplés után október 15-én érkezik a hazai mozikba. A film magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készült.
Herendi Gábor új filmje, a Toxikoma Szabó Győző azonos című önéletrajzi írásán alapul, az alkotás október 22-től látható a mozikban, a főszerepeket Molnár Áron, Bányai Kelemen Barna és Török-Illyés Orsolya játssza.
A Rezes Judit, Mészáros Blanka és Mészáros Máté főszereplésével készült Gothár Péter-filmet, a Hét kis véletlent november 26-án mutatják be a mozik.
Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című filmje november 12-től lesz látható. A vígjáték bepillantást enged a focidrukkerek lelkes, de ellentmondásos világába és az örökbefogadás bonyodalmaiba.
December elsejétől lesz látható A béke követei, a trianoni magyar békedelegáció munkáját bemutató dokumentum-játékfilm, amelyet Babos Tamás és Kálomista László Tamás rendeztek.
Varsics Péter első mozifilmjében, az Így vagy tökéletesben humorral és érzelemmel mesél egy ezoterikus sikerkönyvszerző és egy magát tehetséges szépírónak gondoló, kiégett reklámos hazugságokkal és önbecsapásokkal teli kapcsolatáról. A romantikus dramedy december 3-án érkezik Béres Mártával és Fekete Ernővel a főszerepekben.
A tervek szerint még idén bemutatják Bergendy Péter új filmjét, a Post mortemet. A Klem Viktor és Hais Fruzsina főszereplésével készült alkotás az első világháború és a spanyolnátha-járvány után játszódik egy magyar faluban
- áll az összegzésben.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)