Ebben a vidéki kisvárosban él a TV2 egykori műsorvezetője, Onyutha Judit

HelloVidék   
  Megosztom
Ebben a vidéki kisvárosban él a TV2 egykori műsorvezetője, Onyutha Judit

Az ugandai származású sztár idén először kapott saját osztályt, így az osztályfőnöki teendők is ráhárultak, amit a koronavírus-járvány csak még nagyobb kihívássá tett.

Onyutha Judit három éve hagyta maga mögött a televíziózást, most tanárként dolgozik. Az ugandai származású sztár a debreceni Kossuth Lajos egyetemen végzett némettanár szakon, ám ezután úgy döntött, nem ezen a pályán folytatja tovább az útját, légiutas-kísérő lett belőle, írja a Femina. Ezután ismét fordulatot vett a karrierje: az Országos Meteorológiai Szolgálat felkészítése után tíz évig tőle tudhatták meg a TV2 nézői, hogy milyen időre számíthatnak.

2009-ben búcsúzott addigi munkahelyétől, majd a köztévénél vezette a Család-barát című műsort, 2015 őszétől pedig az ATV-nél dolgozott. Két évvel később úgy döntött, teljesen maga mögött hagyja a rivaldafényt.

Idén először kapott saját osztályt, így az osztályfőnöki teendők is ráhárultak, amit a koronavírus-járvány csak még nagyobb kihívássá tett. Ezzel kapcsolatos élményeiről a HOT! Magazinnak mesélt bővebben. Többek között azt is elmondta, hogy szokatlan volt számára a távoktatás, fárasztónak és személytelennek találta.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

onyutha judit

műsorvezető

tanár

vidéki élet

szigetszentmiklós