Brutális halszörnyet fogott ki a horgász: mutatjuk, hol akadt horogra a gigantikus példány
Régi hagyománya van a horgászatnak Magyarlukafán. A helyi horgásztavakat kezdetben a mozsgói tsz üzemeltette, majd a rendszerváltáskor az aktív helyi horgászok létrehozták a magyarlukafai egyesületet, és azóta ők gondozzák a tavakat. A gyönyörű környezetben található halastavakban rengeteg magyar halfajta található: harcsák, pontyok, keszegek, csukák, süllők, dévérkeszegek, kárászok, amurok, bodorkák - írja a bama.hu.
Mint írják, vasárnap az egyesület egyik aktív tagja, Görgényi Péter esti horgászatra indult, akkor még nem gondolta, hogy emlékezetes marad számára ez a nap.
Hajnalban érezte, hogy nagy kapása van. Közel félórás fárasztás után sikerült kiemelni a tóból a kapitális halat. A harcsa 211 centiméter hosszú, 111 centiméter kerületű, a mérlegeléskor a súlya 88 kilogramm volt. Mint megtudtuk, idén már három óriás harcsát fogtak a tavon, amik szintén kétméteresek voltak, ám a mostani fogás túltett mindegyiken. Április ötödike így bekerült az egyesület nagykönyvébe: az óriás harcsával új tórekord született Magyarlukafán
- számolt be róla a lap.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)