Idén is Európa legszebbje lett, immár ötödször: így néz ki a miskolci villamos

HelloVidék   
  Megosztom
Idén is Európa legszebbje lett, immár ötödször: így néz ki a miskolci villamos

Az MHD86.cz közlekedési magazin ötödik alkalommal hirdette meg a legszebb adventi villamos versengést. Az első helyen újra Miskolc végzett – immár ötödik alkalommal –, Pilsen megvédte a korábbi évek második helyét, a bronz pedig most először Prágát illeti. Két tucatnyi európai város versenyzett idén. A mostani szavazáson 11 ország 23 járműve versenyzett az Európa legszebb adventi villamosa címért.

A miskolci adventi villamos legelőször 2012-ben indult el, akkor még szerényebb díszítéssel a 210-es pályaszámú Tátra típusú szerelvény töltötte be ezt a funkciót. 2013 óta a 202-es számú villamos öltözik ünnepi díszbe: az elmúlt kilenc évben volt már piros és óarany színű is, 2018-ban pedig jégpalotává alakították át. Mai mézeskalács házikó formáját 2019-ben nyerte el, a belső tere azonban évről évre megújul.

Az idei szavazáson 11 ország 23 járműve versenyzett az Európa legszebb adventi villamosa címért.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

villamos

miskolc

európa legszebb adventi villamosa