Ilyen sokba kerülhet az alakoskodás: ijesztő maszkokba farag lelket az ifjú mester

Tavaly a mohácsi önkormányzat a turizmus számára nem szervezte meg a járványhelyzet miatt a hagyományos busójárást, de a beöltözni vágyó busócsoportokat ez az intézkedés nem tartotta vissza, ők - szabályosan - maszkjaikban végigmasíroztak Mohácson, és temették a telet.

Idén már senkinek nem kell távol maradnia ettől a rendkívül látványos és érdekes népszokástól, ami 2009 óta az Unesco szellemi öröksége, 2022-ben pedig február 24-től március elsejéig tart Mohácson. Ennek apropóján beszélgettünk Baráth Gáborral, a népművészet ifjú mesterével, aki nemcsak fafaragóként, okleveles építészként és szobrászként részesült már számos elismerésben, de busómaszkot készítő fafaragóként is több díjat kapott, 2019-ben pedig a népművészet ifjú mestere lett.

Busójárás - a népszokás

A busójárás egy tavaszváró, téltemető népszokás a Mohácson és környékén élő, többségükben római katolikus délszlávok, a sokácok farsangi maszkos alakoskodása és dramatikus néphagyománya, amelyet a sokácok poklade néven is neveznek, ami a karnevál szó horvát megfelelője. A mohácsi busójárás 2009-től szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján. 2012 óta a mohácsi busójárás hungarikumnak számít, ami elsősorban a mohácsi civil társadalom, a busócsoportok, a maszkfaragók és jelmezkészítők sikere.

A busójárás más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.

A busó öltözete

A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.

Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat. A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson.

Baráth Gábor, busómaszkfaragó mester

A most is Mohácson lakó Baráth Gábort már gyermekkorában lenyűgözte a sokacok ünnepsége, a poklade, magyarul a busójárás. „Busójáráskor minden megtörténhet” – mondja mosolyogva. Kezdetben a fejére harisnyát kötő, zsákjából hamut szóró jankele figuraként csatlakozott a forgataghoz. Első, fából faragott busó maszkját egy szomszédjától kapta, félkészen.

Bognárként dolgozó dédapámtól maradt néhány favéső és gyalu, az álarcot az ő szerszámaival, gondos és precíz munkával alakítottam a saját ízlésemre

- emlékszik vissza a kezdetre. Egy évvel később, tizenkét esztendősen már teljesen önállóan készített maszkot viselt.

A busó maszk faragását autodidakta módon sajátította el. Eleinte figyelte, hogy a többiek milyent készítenek, a régi fafaragó mesterek munkái pedig példaként hatottak rá. „Így sikerült kialakítanom olyan látásmódot és formavilágot, amely tükrözi a mai ízlést, ugyanakkor tiszteletben tartja a hagyományt” – mondja. Ezért kapta meg 2005-ben Mohácson munkája elismeréseként a „Mestervéső” kitüntetést.

A busómaszkok nyárfából vagy fűzfából készülnek, lényeges, hogy puhafából legyenek, mert egy héten át kell majd viselnie a gazdájának, így az a jó, ha minél könnyebb. A Duna árterén lévő erdőkből kerül ide a maszknak szánt farönk, mi pedig hiszünk abban, hogy az élettelen fának lelket adunk a maszkkal. Húshagyó keddtől hamvazószerdáig tart a busójárás, ez hat nap, a busók addig beöltözve járják az utcákat. Eredetileg a busók házról házra jártak, körbehordták a famatyit, ez olyan eszközük, mint a betlehemeseknek a betlehem, és ezzel a fabábuval báboztak a házigazdáknak, akik aztán megvendégelték őket. Hasonló volt lényegében és jellegében, mint a bethlemezés, ma azonban már csak a felvonulás maradt, de a famatyit visszük, és bábozunk is a végén

- kezdte Baráth Gábor.

Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busócsoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.

Gábor azt is elmondta kérdésünkre, hogy régen a maszkok egyszerűbbek voltak, nem tettek szarvat rájuk, az 1950-es években vált divattá, a filmesek hatására, akik felkapták a népszokást, lejártak ide filmezni, és az ő ötletük volt, hogy a busók látványosabbá tegyék a maszkjaikat a szarvakkal, mert jobban mutatnak úgy a képernyőn.

A szarv, a szaru akkoriban értékes anyagnak számított, megbecsülték az emberek, gombot, fésűt, ivókürtöt készítettek belőle. Ez is egyfajta újrahasznosítás volt, semmi nem ment akkoriban kárba, a vágóhídra került állat - kecske, marha, birka - szarvát használták fel a házi gazdaságokban, és azt a szőrmét, ami maradt, a selejtet, a fölösleget. Régen nem volt szokás a hosszú rackabunda, rövidebb szőrű bundát használtak fel.

Gábor maszkjai többször is díjnyertesek lettek, az egyik legkedvesebb ilyen momentum, amikor a Magyar Nemzeti Bank 2011-ben kibocsátott egy emlékérmet a mohácsi busójárás előtt tisztelegve a „Világörökség részei” sorozatában. Az 5000 forint névértékű érmén pedig Gábor egyik maszkját, az érme másik oldalán pedig Baráth Gábort magát láthatjuk, busóként.

12 évesen kezdtem el vésni, mert egyetlen maszk volt a családunknak, és a bátyámmal mindig összevesztünk azon, hogy melyikünk viselje. A bátyám ezért nekiállt faragni egyet, de nem sikerült neki. Én is hozzákezdtem, és amikor a család egyik barátja meglátta, hogyan csinálom, áthozott egy félkész maszkot, azzal, hogy a fia nem fejezte be, és ideadta nekem, hogy készítsem el. Ezzel kezdődött a maszkfaragásom. Onnantól fogva bennem égett a láz, hogy készítsem a maszkokat, egyre többet.

Folyamatosan jönnek a felkérések, az elképzelések, és egyre többen vannak azok, akik kifejezetten az én általam képviselt stílusú maszkot keresik - én a szemöldökét jobban kiemelem a homlokából, és a pofarészbe irdalásokat teszek. 15-20 busókészítő él Mohácson, mindenkinek kicsit más a stílusa, és ettől színes, változatos az egész. Úgy tudom, most 2000 beöltöző lesz, aztán meglátjuk, hány turista érkezik.

A munkafolyamat 10-12 óra, egy hasábból faragom ki, az álarc elejét vésem ki először, aztán belevésem a fogakat, az a belső oldalát faragom ki, majd lefestem - eredetileg állati vérrel színezték vörösre, de újabban már festéket használunk, aztán jön rá a szarv és a szőrzet, a bunda. Régen az emberek maguknak faragták, nem voltak maszkkészítők, kicsit mindenki értett a fához, meséli Gábor.

A busókabát eredetileg a hímzett ködmönnek a kifelé, irhával kifordított változata volt, azt viselték a busók, újabban vette át a helyát a II. világháború után a bunda. Azelőtt az otthoni hulladékanyagokból, a szakadt ködmönből, más ruhából eszkábálták össze a busójelmezt, újrahasznosították lényegében.

Nagy dilemmája most Gábornak, hogy mennyiért árusítsa a busómaszkokat. Tavaly 30 ezer forintról indultak a legegyszerűbbek, de idén mindennek alaposan felment az ára, az alapanyagoké és az óradíjé is.

Szakmunkás vagy segédmunkásbért kérjek a műveimért, ezen dilemmázom most. Minden alapanyag ára jelentősen megemelkedett, ahogy a munkabérek is, de a maszkok csak akkor tölthetik be a szerepüket, ha meg is tudják őket venni az emberek.

Gábor minden évben félretesz egy-egy darabot magának, saját házi kiállítást hozott össze az évek során a maszkjaiból. Van olyan visszajáró vevője, aki már több mint öt éve jön hozzá hűségesen vásárolni. Amikor Gábor rákérdezett, miért nem vesz most másféle maszkot egy másik faragótól, azt felelte a vásárló, hogy ő a Gáborét gyűjti évről évre, és látja benne a fejlődést, érdekes számára, mennyit változott a művész stílusa az elmúlt 10 évben.

Élő népművészet ez, mind tanulunk egymástól, inspiráljuk egymást. A busójárás hat napján minden évben rendeznek egy kiállítást a hivatásos busófaragók munkáiból. Idén a Kossuth Filmszínház emeleti termében lesz a kiállítás, és most kézműves bábszínházzal is kedveskedünk a látogatóknak.

A busójárás a régi népszokás központjában, a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős busóágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Szürkületkor visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a Farsangvasárnap. A mohácsiak azonban kedden is farsangolnak, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét.

Címlapkép: Getty Images