Túl drága a Balaton? Fillérekért hűsölhetsz itt nyáron: íme 10 meseszép vidéki fürdőtó

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Túl drága a Balaton? Fillérekért hűsölhetsz itt nyáron: íme 10 meseszép vidéki fürdőtó

Semmi nem esik jobban a kánikulai melegben, mint megmártózni egy hűs tó vizében, ahol a természet szépségében is gyönyörködhetünk. A most bemutatott, vidéki tófürdőkben ráadásul arra sem kell számítanunk, hogy a főszezonban egy törülközőnyi hely sem marad számunkra a fák hűvösében. Ha pedig olcsóbban úsznánk meg idén a nyaralást, felejtsük el a Balatont, és látogassunk el az alábbi gyöngyszemek valamelyikéhez. A vízminőség mindegyik helyen kiváló, és van, ahol a vízideszkázásnak vagy épp a vízisízésnek is hódolhatunk, akár el is sajátíthatjuk őket egy nap alatt. Mutatjuk ezeket a kevéssé ismert, mégis gyönyörű tóstrandokat.  

1. Leveleki Tóstrand, Wakeboard és Vízisí Centrum

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található leveleki tófürdő 2000-ben nyitotta meg kapuit a strandolni vágyók örömére. A strandon megtalálható röplabdapálya, játszótér, zuhanyzó és egy camping is.

Napozóágy és vízibicikli is bérelhető, és igazi kuriózum a vízi sportok szerelmeseinek az itteni wakeboard pálya. Akár egy nap alatt is elsajátíthatod itt a vízideszkázást, bárki befizethet a pár órás oktatásra, a nap végére pedig szinte profiként távozhat, élményekkel telve.

Nagy előnye a motorcsónakos megoldással szemben, hogy egyszerre 9 ember tud menni a pályán, ezzel nap mint nap százaknak megadva a lehetőséget, hogy átéljék ezt a nagyszerű élményt. Bár extrém sportól van szó, az alapok játszi könnyedséggel megtanulhatók kicsik és nagyok számára is, így a család összes tagja örömét leli benne. Legyen szó akár az első kör megtételének az öröméről, egy hűsítő vízbe esésről, de rengeteg olyan visszatérő vendégünk van, aki rövid idő alatt kisebb-nagyobb trükköket is elsajátított.

A wakeboard mellett lehetőség van vízisíelni, szörffel csúszni. A Leveleki Wakeboard és Vízisí Centrum azok a látogatók számára is nyitva tartja kapuit, akik csak napozásra, kikapcsolódásra vágynak. Ha megéheznek, megszomjaznak, a büfében több féle étel, és ital között válogathatnak kedvükre. A homokos parton, vagy a stégen gyönyörködhetnek a tájban, ámulva nézhetik a wakeboardosokat. A pálya széléről látszódó naplementi panoráma sokakat csábít a helyszínre, tökéletes időpont egy-egy szuper kép elkészítéséhez.

Wakeboard árak:

Az 1,2,3 órás jegyek a nap bármely szakaszában használhatók. Az árak magukban foglalják a papucsos deszka és mentőmellény használatát, valamint az oktatást.

  • Tanuló pálya (10.00-12.00): 6000 HUF
  • Tanuló pálya (14.00-15.00): 5000 HUF
  • 1 órás jegy: 6000 HUF
  • 2 órás jegy: 8000 HUF
  • 3 órás jegy: 10000 HUF
  • Délutáni jegy: 10.000 Ft (16:00-zárásig)
  • Egésznapos jegy: 12000 Ft
  • Biztosított napijegy 13.000 Ft (A biztosított napijegyet akkor ajánljuk, ha nem bízol az időjárás viszontagságaiban. Ha ilyen jegyed van, napközben pedig váratlanul leszakad az ég, a pálya pedig leáll legalább fél órára), akkor kapsz tőlünk egy másik napijegyet, melyet a 2023-as szezonban bármikor felhasználhatsz.)

A Tóstrandra a belépő:

A felnőtt belépőjegy ára 1000 Ft, a gyermek 500 Ft (a helyieknek feleannyi), 17 óra után 50 százalékos kedvezményben részesül mindenki.

2. Hársas-tó

Az Őrségi Nemzeti Park területén található, Szentgotthárd egyik legszebb éke a Máriaújfalu településrész szélén elterülő Hársas-tó. A Hársas-patak felduzzasztásával létrehozott völgyzárógátas árvíztározót a szomszédos Apátistvánfalva erdejében eredő Hársas-patak táplálja, nevét is innen kapta. Már építése idején fürdőhellyé és horgászparadicsommá kívánták fejleszteni, ezért északi részen és a nyugati parton a völgyet mesterségesen kimélyítették. Mivel a völgy egy részét érintetlenül hagyták a munkálatok során, a fürdésre kijelölt helyen kívül nem ajánlott csobbanni. A tóparti sétány mellett kiépült Hársas-tó tanösvény körülbelül egy kilométer hosszú, a környék élővilágát és építészeti értékeit ismerteti meg a sétálókkal.

A tavon szabadstrandot is kialakítottak, ami igen népszerű a messzebbről érkező turisták körében is, nyaranta családos horgászturizmus a jellemző itt. A befolyó és a strand előtti terület sekélynek mondható, és a nyílt vízen is találhatunk sekélyes részeket. Ennek oka, hogy kisebb zátonyszerű képződmények maradtak a vízben, melyek egyébként a strand előtti kisvízzel egyetemben, igen jó helyek a tavaszi, nyári időszakokban. A strand ingyenesen látogatható.

3. Vadása tó

A Vadása-tó az Őrség másik gyöngyszeme, és a horgászat szerelmeseinek is remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Az Őrség és Hegyhátszentjakab nevezetessége a tó, tiszta vizét 12 forrás táplálja. A 200 méter széles, 350 méter hosszú tó a nyári hónapokban a kirándulók kedvelt helye.

A Vadása-tó tulajdonképpen két tóból áll. A kisebb vízfelületű, újabb tó vadregényes, sűrű erdő közepén fekszik, vízéből tuskók állnak ki. A nagyobbik, alsó tó partja a nyaralóké, strandolóké, itt jobban érződik az üdülőövezet és a kemping hatása is. A keleti helyeknél kicsit mélyebb a víz. A némileg tagoltabb nyugati parton kis öblöt találhatunk a strand magasságában. A kis előtározó és a nagyobb, strandot is elviselő alsó tó egy kettős tó-együttest alkot.

Tájékoztató árak: Felnőtt: 600 Ft, 17 óra után 450 Ft; Gyermek 6 éves korig: ingyenes; Gyerek 6-18 év között: 400 Ft, 17 óra után 250 Ft; Nyugdíjas 400 Ft.

4. Borostyán tó

A Borostyán-tó Zalalövő nyugati határában fekszik, egy 35 hektár vízfelületű, tiszta vizű tó, amely fürdésre tökéletesen alkalmas, és csónakázni is lehet rajta. Minden korosztály számára kiváló szabadidős elfoglaltságot és pihenési lehetőséget biztosít. A kiépített strandon sporteszköz kölcsönzés (kajakok, kenuk, csónakok, vizibiciklik), strandröplabda és strandfoci pálya áll a vendégek szolgálatába.

Az igazán aktív kikapcsolódásra vágyók egy 20 állomásos erdei tornapályán mérhetik fel erőnlétüket, illetve fejleszthetik azt. A tó körül kialakított, ösvényen végig vezető pályarendszer táblákkal mutatja az irány és az adott feladatsort.

A tekintélyes kiterjedésű állóvizet a Szőce-patak mellett még számos más forrás is táplálja. Nevét a település határán egykor átvezető Borostyánkő útról kapta. A felnőtt belépőjegy ára 500 Ft, 6-18 éves korig és nyugdíjasoknak 350 Ft, 6 éves kor alatt ingyenes.

5. Gébárti-tó, Tóstrand

Zalaegerszeg északi részén fekszik a Gébárti tó, amely két kis patak felduzzasztásával keletkezett mesterséges tó. Névadója egy eltűnt középkori település. A patkó alakú tó körüli területen sétautak vezetnek, félszigetén egy 4,5 hektáros szabadtéri strand található.

Déli csücskében áll a Kézművesek Háza. Megközelíthető a 76-os út felől Andráshidán keresztül, vagy a 74-es út felől Ságodon, vagy Neszelén keresztül.

A patkó alakú tó két kis folyó vízéből lett felduzzasztva, a parkosított, festői környezet pihentető kikapcsolódást ígér az idelátogatóknak. A félszigeten található a strand, s lehetőség van horgászatra és vízi sportok kipróbálására is. Ha hosszabb ideig szeretnétek maradni, arra is van lehetőség a strand mellett, a rönkfa apartman házakból és sátorhelyekből álló modern, igényes kemping területén.

Júniustól szeptemberig tart nyitva a strand 10 órától 19 óráig. Belépőjegyek: Felnőtt: 1000 Ft, 17 óra után 800 Ft hétköznapokon; zalaegerszegi lakosoknak: 800 Ft, 17 óra után 640 Ft; Gyermek/nyugdíjas: 800 Ft, 17 óra után 640 Ft hétköznapokon; zalaegerszegi lakosoknak: 640 Ft.

6. Arlói tó, a Borsodi "Gyilkos tó"

Arló község Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén a Hódos-patak völgyében fekszik. Fő nevezetessége a tó, amely egy földcsuszamlás révén keletkezett. A tó strandja, a Suvadás Liget egyszerre tó, strand és kemping, mely zöld, dombokkal és erdőkkel körülölelt környezetével várja a pihenésre vágyókat.

Az erdős, fás környezetben található Suvadás Liget egyszerre tó, strand és kemping is. Füves partja lehetőséget nyújt napozásra, homokos részén nádfedeles napernyők kerültek elhelyezésre, így árnyék is bőven van. A vízbe jutást lépcsők segítik, valamint egy stég is található, ahonnan akár ugorhatnak is, ám a víz elég sekély, ezért figyeljenek és fejest semmiképp se ugorjanak. Vize lassan mélyül, így kisgyermekeknek is biztonságos lehet a fürdőzés.

A Suvadás Ligetben található a strand, ahol az árnyékot lombos fák, valamint a part mentén sorakozó mediterrán hangulatú, nádtetős napernyők biztosítják. A vízben úszni, evezni, vízibiciklizni is lehet. A kiváló vízminőségű strandra a felnőtt belépőjegy ára 700 Ft, a diák és nyugdíjasjegy 500 Ft-ba kerül.

Arlói tó
Arlói tó

7. Deseda tó, gyönyörű arborétum áll a tó közepén

Kaposvártól északra található Magyarország leghosszabb, 8 km hosszú, 26 km kerületű mesterséges tava, a Deseda. A tavat 1974-ben duzzasztották fel egy völgyzáró gáttal a Deseda-patak vízéből azzal a céllal, hogy árvíztározót létesítsenek.

Erdővel, mezővel tarkított környezete a kirándulóknak és a vízi sportok szerelmeseinek is egyaránt kellemes időtöltést nyújt. A Toponárhoz közeli részt főként a fiatalok, a sportolást és a strandolást kedvelők látogatják, míg a Kaposfüredet, Magyaregrest és Somogyaszalót érintő partszakaszok a csendet, nyugalmat keresők pihenőhelyei.

A Desedai-parkerdőt a tó északi részén alakították ki parkolókkal, játszóterekkel és tanösvényekkel. A parkerdő arborétuma félszigetként nyúlik be északi irányból a tóba. Egy száz méteres fahíd vezet be a félszigetre az arborétumhoz. A strand ingyenesen látogatható.

8. Szelidi tó

A Kiskunság legkedveltebb kiránduló- és üdülőhelye Dunapataj nagyközség közelében fekvő, gyógyhatású vizéről elhíresült Szelidi-tó. A tó déli partján nyugalomba jutott futóhomok területein kellemes strandok várják a csobbanókat.

A strandbelépők árai az idei évben változtak a szelidihez hasonló üdülő-zónákban alkalmazott jegyárakhoz hasonlóan. A parkolás idén is ingyenes a strand körül. Egésznapos felnőtt belépőjegy 1200 Ft, 16 órától 800 Ft; Gyermek (diák) belépőjegy 800 Ft, 16 órától 400 Ft. Heti bérlet 6000 Ft, szezonbérlet 10000 Ft.

9. Orfűi-tó, Pécs

A mesebeli mecseki táj ölelésében terülnek el a pécsi tavak, ezek legnagyobbja az Orfűi-tó, ami a méltán híres nyári fesztiváljáról ismert a széles nagyközönség számára. Kellemes fürdőhely, és a horgászok is kedvelik: a környék tiszta, egyben állatbarát is. Bérelhetünk sporteszközöket is, körbebiciklizhetjük a tavat.

Az Orfűi Kistó Strand nyíltvízi strand, lassan mélyülő, homokos parttal és parkos környezettel várja a kikapcsolódni vágyókat. A tó lassan mélyülő, homokos része mellett van egy gyorsabban mélyülő, épített partja is. Az aktívabb időtöltést választókat vízibicikli kölcsönző, a passzívabb pihenés híveit pedig sok árnyék várja. A gyermekek kisállatokkal ismerkedhetnek, valamint a trambulinon és az ugrálóvárban vezethetik le energiáikat. A szabadstrandon a fürdőzés ingyenes, az épített Kistó strandon a felnőttjegy ára egész napra 2500 Ft, 15 órától 2100 Ft, a diákjegy 1900 Ft, 15 órától 1600 Ft.

10. Szálka, vadregényes tófürdő és horgásztó

A Szekszárd mellett található A 5,7 hektáros tavat mesterségesen alakították ki a Lajvér-patak elzárásával. Szekszárd felől erdős szerpentinen közelíthető meg és mindössze 12 kilométerre fekszik a város központjától. A dimbes-dombos tájat átszelve hamar felbukkan a látótérben ez a szabálytalan alakú, szemet gyönyörködtető víztömeg. Az ide érkezők első látásra beleszeretnek sajátos hangulatába és tüneményes természeti környezetébe. A kemping bejáratánál sok férőhelyes parkoló áll rendelkezésre, ahol ingyenesen lehet állomásoztatni a járműveket.

A hatalmas zöldterület, a kristálytiszta víz és a gyógyító levegő testet-lelket egyaránt pihentet. A partszakaszon kevés fa található, így természetes árnyék híján az üdülők kénytelenek maguknak gondoskodni a megfelelő védelemről. Mivel a Szálka Strand a dombvidék egyik eldugott kincse, főszezonban sem kell nagy tömegtől tartani. Csodás fekvésének köszönhetően az ember nem igényli az épített környezet látványát, inkább örül annak, hogy elszakadhat a város nyüzsgésétől.

A sport szerelmeseinek sem kell aggódniuk, hiszen homokos strandröplabda pálya, kosárpalánk, vízilabda kapuk és egyéb bérelhető sportszerek is birtokba vehetők. A bérelhető kajakok és csónakok fedélzetén testközelből ismerhetik meg a Szálka tavi élővilágot, elsősorban a hattyúkat, a teknősöket és a különböző halfajokat. A sorból nem maradhat ki a strandolás egyik legalapvetőbb kelléke, a vízibicikli sem. Ezeket csúszdás és csúszda nélküli változatban is lehet kölcsönözni.

Étkezési lehetőség

A fürdőzésben megéhezett vendégeket a parton büfék várják vagy ha elég vállalkozó kedvűek, akár maguknak is kifoghatják a vacsorát. A strand emellett rendelkezik mosdóval, illetve hideg és meleg vizes zuhannyal is. A kempingezésbe érdemes beiktatni a település látnivalóinak megismerését, hiszen Szálka rengeteg felfedezni valót rejt. Itt őrzik például a 1891-ban elejtett rekorder szarvasbika trófeáját is, ami elképesztő méretével megalapozta a magyar vadászat hírnevét és nagyjából 60 évig nem is akadt párja. A felnőtt belépőjegy a strandra 1000 Ft, és június 1-től szeptember 30-ig látogatható.

Címlapkép: Getty Images, Arlói tó

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tófürdő

strandok

szabadvízi strandok

levelek

szálka

fürdőzés

wakeboard