Közép-Európa legnagyobb borzongása vár rád vidéken: ezt ki ne hagyd halloweenkor!

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Közép-Európa legnagyobb borzongása vár rád vidéken: ezt ki ne hagyd halloweenkor!

Magyarországon a Halloween lassan beilleszkedik kultúránkba, amerikai filmek, iskolai partik és a média segítségével vált évről évre egyre ismertebbé hazánkban. Vannak, akik elutasítják, míg mások nyitottak rá, de a boltokban elkerülhetetlen tényzővé váltak a halloween hagyományos kellékei. Ez a szellemes ünnep egyfajta hiányt is pótol a szürkülő nappalok és hosszabodó éjszakák időszakában, amikor is nem igazán van más vidám alkalom, amikor kikapcsolódhatnánk a hétköznapokból. Összeszedtünk pár vidéki programot, amit kár lenne kihagyni, akárhogy is állunk a halloweeni ünnepléssel. 

Az elnevezés az angol All Hallows' Eve kifejezés rövidülése, magyarul mindenszentek előestéjét jelenti. A keltáknál az őszi napéjegyenlőség és a téli napforduló közötti félidőben ünnepelték az újévet, kezdődött az év "sötétebb" fele, amikor egyszerre hódoltak a Napisten és a Holtak Ura előtt. A kelta papok, a druidák hite szerint az év eme legmágikusabb napján a halottak lelke szabadon járhat az élők között, a házakban ezért ilyenkor kioltották a tüzet, hogy e kósza lelkek ne az élők testét foglalják el, és hátborzongató ruhákban próbálták elijeszteni a holtakat. Áldozatokat is bemutattak, hogy kiengeszteljék a nyugtalan lelkeket, egyengessék a mennyei örömök felé vezető útjukat.

Az ünnep a kereszténység felvétele után átalakult, mindenszentekhez és halottak napjához kapcsolódott. A középkori hiedelmek szerint a mindenszenteket megelőző nap végezték üzelmeiket a boszorkányok és varázslók, mert ilyenkor a szellemi és a fizikai világ érintésnyire kerül egymástól.

Honnan ered ez az ünnep?

A halloween a 19. század közepétől honosodott meg Amerikában, amikor a nagy írországi éhínség elől százezrek vándoroltak ki a Zöld Szigetről az óceánon túlra, és magukkal vitték szokásaikat, legendáikat is. Az egyik történet szerint volt egyszer egy Stingy Jack (Fukar Jack) nevű részeges, kiállhatatlan kovácsmester, aki többször is rászedte az ördögöt, mígnem a patás megígérte, hogy nem viszi el lelkét a pokolba. Jacket azonban halála után Szent Péter sem engedte be a mennyországba, ezért arra ítéltetett, hogy örökké bolyongjon, keresve nyughelyét. Vándorlása közben egy kivájt tarlórépát tart lámpásként a kezében, benne izzó széndarabbal, így ragadt rá a Jack of the Lantern (Lámpás Jack) név, melynek rövidült változata, a jack-o-lantern a halloweeni töklámpásra utal. A lámpások eredetileg tarlórépából, karórépából vagy céklából készültek, a tök az ünnep tengerentúli meghonosodásával terjedt el.

Több országban a televíziók a kóbor lelkek éjszakáján horrorfilm-maratont sugároznak, és ma már Magyarországon is egyre több bolt árul halloween-jelmezt, álarcokat. Az ünnep főként a gyerekek képzeletét ragadja meg, különféle jelmezeket öltenek, lámpásokat készítenek a kivájt tökökből, és házról házra vándorolva "rémisztő" fenyegetésekkel édességeket és gyümölcsöt "zsarolnak" ki (trick or treat, azaz csíny vagy finomság).

Halloween éjjelén a "szörnyételek" is divatosak

A gyerekek is fogyaszthatják a paradicsomból készült vérlevest, a véres ujjat (hosszúra vágott sült krumpli és virsli ketchuppal), a kukacos földet (csokoládépuding fekete "kukac" díszítéssel) vagy Drakula vérpudingját (vaníliapuding málna- vagy epermártással). A felnőttek halloween-kenyeret sütnek: a gyümölcskenyérben gyűrűt rejtenek el, és aki megtalálja, a következő évben férjhez megy vagy megnősül. Az italok (denevérkoktél) készülhetnek gyümölcsből, felnőtteknek alkoholból, a lényeg az, hogy jó "véresek", azaz vörösek legyenek. Az ünnep számtalan, főként persze amerikai regény, képregény és film tárgya, talán a leghíresebb John Carpenter Halloween című, számos folytatást megélt horrorfilmje. A sorozat legújabb, tizenkettedik részének (Gyilkos Halloween) világpremierje szeptemberben volt a velencei nemzetközi filmfesztiválon.

Vállalkozó kedvűeknek: autentikus töklámpásfaragás

Bár a halloweent elsősorban amerikai tradícióból származtatjuk, azonban a töklámpás faragása eredetileg ír származású szokás, amivel a rossz szellemeket tartották távol. Magyarországon is régre, egészen az Árpád-házi királyok idejére nyúlik vissza a története: Salamont a Visegrádi várba zárva őrizték, töklámpásokkal megvilágítva, hogy éjszaka is szemmel tarthassák az őrök

Érdemes már pár nappal az esemény előtt nekilátni a munkának: szerezzünk be egy számunkra szimpatikus formájú és méretű tököt, amelyet már a legtöbb zöldségesnél, élelmiszerbolt kínálatában is megkaphatunk ebben az időszakban. Alapesetben nagyjából egy hétig tartja magát az elkészült lámpás, ami azonban ecetes vízzel való átöblítéssel meghosszabbítható.

Így ünnepelhetünk vidéken

Napjainkban Magyarországon is egyre népszerűbbek a ház elé vagy ablakokba kitett töklámpások, néhány településen tökfaragó versenyt és töklámpás-szépségversenyt, illetve lámpás felvonulást is szerveznek.

1. Rémes Este a Veresegyházi Medveotthonban

Időpont: október 28-án 18 órától 21 óráig

Ami biztosan lesz:

  • borzongató labirintus a mosómedve kifutó mögötti erdős területen, ahol koporsók, szellemek és sírok között bóklászhatsz,
  • be lehet nevezni otthonról hozott kifaragott tökökkel a Szépségversenyre
  • evőversenyek - zombiujjak rágcsálása
  • szellemvasút, ahol szem nem marad szárazon

A programra nincs speciális belépőjegy, az általános Medveotthon belépő érvényes rá:

  • Felnőtt: 2500 Ft/fő
  • Gyerek (3 év alatt): INGYENES
  • Gyerek (3-14 év között): 1900 Ft/fő
  • Diák (14-18 év között): 1900 Ft/fő
  • Családi (minimum 1 felnőtt és két 3-14 év közötti gyermek esetén adható): 1900 Ft/fő
  • Nyugdíjas: 1900 Ft/fő
  • Parkolás (egész napra érvényes): autó: 400 Ft, busz: 2000 Ft

2. Halloween Győrújbarát

2023. október 31-én: a győrújbaráti Timaffy László Művelődési Házban, ahol a Baráti Borzongáson félelmetes halloween programokkal, rettenetes pincesorral és még sok-sok meglepetéssel várják a látogatókat Győrújbarát legnépszerűbb halloween programján!

Esemény időpontja: 2023. október 31.; Részvételi díj: Ingyenes

3. Kimba Park Halloween

2023. október 29. és november 1. között: a töltéstavai Kimba Park különleges helyszínén, ahol halloween cirkusz, borzongató arcfestés, tökfaragás elefántokkal, gyermek kézműves sarok, szellemlovas fotózkodás, jelmezverseny, lovaglás, szellemvadászat a fókákkal és még sok meglepetés várja a látogatókat halloween alkalmából!

4. A Győri Állatkert Halloween programja

2023. október 28-31. között vár mindenkit a Győri Állatkertben, ahol tökfaragás, izgalmas halloween programok, látványetetések, állati programok, halloween homokanimáció és még sok meglepetés várja a látogatókat halloween alkalmából!

A Győri Állatkert 2023-as halloween rendezvényén olyan izgalmas programok várják a látogatókat, mint a tengerimalac-vonat, a ZooShow állatbemutató, a pingvinséta, az elefánt tréning, a csimpánz látványetetés, a zsiráf látványetetés, az apella látványetetés és a tigris látványetetés.

Részvételi díj:

  • Felnőtt jegy (15 éves kortól egyszeri belépésre jogosít): 4900 Ft
  • Gyermek jegy (2-től 14 éves korig): 3600 Ft
  • Nyugdíjas jegy: 3600 Ft
  • Diák jegy: 3700 Ft
  • Baba jegy (0-2 éves korig): 500 Ft

5. Halloween Túrkeve

A programot 2023. október 30. és november 2. között rendezik meg a túrkevei Madarász Károly Művelődési Házban és a Városi Könyvtárban, ahol a Tök Jó Napok programsorozaton halloween programokkal, halloween sétával, boszorkányteával, arcfestéssel, rémes jelmezversennyel, halloween gyerekdiscoval, töklámpa készítéssel és töklámpás felvonulással várják a kicsiket és nagyokat egyaránt!

Részvételi díj: 2023. október 30. - Belépőjegy: egy zacskó cukorka/keksz 2023. október 31. – Töklámpa készítés: A foglalkozás ára 1000 Ft/fő

6. Vecsés Halloween - Oppa Farm

2023. október 29-én kerül megrendezésre a vecsési Oppa Farm területén, ahol tökfaragás, jelmezverseny, cukorkakeresés, tök szépségverseny és még sok meglepetés várja a kicsiket és nagyokat egyaránt halloween alkalmából!

Részvételi díj, árak:

  • Belépőjegy: 1500 Ft
  • Simi-Hami: 500 Ft
  • Tök, faragáshoz: 350 Ft/kg
  • Helyben sütött kemencés langalló: 1500 Ft/adag
  • Helyben sütött kemencés sütőtök: 300 Ft/adag

7. Debrecen Halloween 2023 - Debreceni Állatkert

A Debrecen Halloweent 2023. október 27-31. között rendezik a Debreceni Állatkert gyönyörű környezetében, ahol izgalmas halloween programok, útvesztő labirintus, tökös ügyességi játékok, szellemvasút, bátorságpróba, kísértetház, rémszép szelfipont és még sok meglepetés várja a látogatókat halloween alkalmából, többek között a Rémségek Kapuja is megnyílik a látogatóknak október 31-én.

Részvételi díj:

A normál nyitvatartási időben megtartott programokon való részvétel normál belépővel díjmentes, az egész napos hétvégi korlátlan játékgép-használatot biztosító karszalag 4900 Ft/fő. 2023. október 13. (péntek) 13:00-ig az október 31-i esti szezonzáró rendezvényre szóló belépő kedvezményes 3500 Ft/fő, a belépés mellett egész estés korlátlan vidámparki játékgép-használatot is biztosító varázskarszalag pedig 4500 Ft/fő áron kapható a helyszínen és online elővételben, ezt követően a belépő 3800 Ft/fő, a varázskarszalag 4900 Ft/fő áron lesz elérhető.

8. Rettegések Éjszakája Horrorfesztivál - Kisvárda

3 nap rettegés Közép-Európa legnagyobb horrorfesztiválján. Még nagyobb helyszín! Még több terror! Még brutálabb meglepetések! A Rettegések Éjszakája Horrorfesztivál Kisvárdán 2023. október 27-28-án és 31-én várja a látogatókat 400 ezer négyzetméteres területen, több mint 300 horror karakterrel. A fesztivál 18:00-tól 04:00-ig tart minden nap.

A programok között szerepel a zombivadászat, pankrátor és motoros kaszkadőr show, halálgömb, extreme hinta, 5D VR. A hajnalig tartó buliról pedig 12 DJ gondoskodik majd a Vámpír Clubban.

A VIP jeggyel rendelkező fesztiválozók számára exkluzív cirkuszi showműsort is kínálnak, ahol az artisták vakmerő és életveszélyes mutatványai biztosan feledhetetlen pillantokat fognak okozni.

A normál napijegy ára 15000 Ft, a VIP jegy ára 20000 Ft minden egyes napra.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

halloween

programok

ünnep

hagyomány

vidék