Pajtaszínházi Szemle: tizenkilenc vármegye színjátszócsoportjai lépnek fel

MTI   
  Megosztom
Pajtaszínházi Szemle: tizenkilenc vármegye színjátszócsoportjai lépnek fel

Kilencedik alkalommal adott otthont a Nemzeti Színház a Pajtaszínházi Szemle előadásainak, melynek alkalmával a 19 vármegye 19 településének színjátszócsoportjai mutatták be az elmúlt hónapokban készült produkcióikat. A január 27-én és 28-án tartott rendezvény alkalmával többek között vígjátékok, Petőfi-versválogatás, valamint Molnár Ferenc-klasszikusok színesítették az idei programot - tájékoztatta a Magyar Teátrumi Társaság hétfőn az MTI-t.

A közlemény felidézi, hogy a Pajtaszínházi Program 2015 óta a Nemzeti Művelődési Intézet, a Magyar Teátrumi Társaság és a Nemzeti Színház együttműködésében valósul meg. A program célja a hazánkban jelentős hagyományokkal rendelkező falusi színjátszás újraélesztése és népszerűsítése, valamint alkotó- kultúraszerető közösségek építése.

Minden vármegyéből egy település vesz részt rajta

Mint írják, a programban minden évben Magyarország 19 vármegyéjének egy-egy települése vesz részt. Az így született pajtaszínházi közösségek a program záróeseményén, a Pajtaszínházi Szemlén, a Nemzeti Színház stúdiószínpadain mutatják be előadásaikat. A tájékoztatás szerint a társulatok munkáját a Magyar Teátrumi Társaság színész és drámapedagógus mentorai segítik, végigkísérve az alkotó folyamat minden állomását az első ötleteléstől és tervezéstől a próbákon át egészen a premierig. A szemle a pajtaszínházi műfaj hagyományai és a magyar kultúra napja előtti tisztelgés is egyben.

Kik lesznek a résztvevők?

A IX. Pajtaszínházi szemlén többek között a Veszprém vármegyei Balatonszőlős, a Hajdú-Bihar vármegyei Esztár, a Nógrád vármegyei Palotás, a Fejér vármegyei Szabadhídvég, a Somogy vármegyei Tab, valamint a Pest vármegyei Tóalmás vett részt. A program koncepcióját, előzményeit és eredményeit január 27-én egyebek mellett Rátóti Zoltán, Kossuth-díjas színész, rendező, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója; Berecz András, Kossuth-díjas ének- és mesemondó; valamint Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, a program szakmai koordinátora mutatta be.

Január 28-án pedig Szabó Ágnes mellett többek között Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke; valamint Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója nyitotta meg a szemlét - olvasható az összegzésben. Az elmúlt kilenc évben, a projekt kezdete óta összesen több mint 150 település vett részt a programban, ahol ennek köszönhetően felelevenedtek a helyi színjátszás hagyományai, létrejöttek vagy újraszerveződtek a helyi színjátszókörök - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

nemzeti színház

vármegye

szórakozás

színjátszás

művészet

előadás