Március 15: huszáros programok várják a látogatókat a vidéki városban

MTI   
  Megosztom
Március 15: huszáros programok várják a látogatókat a vidéki városban

Március 15-én ünnepi programmal várják a látogatókat a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, ahol kézműves foglalkozások, huszártábor, lovas díszbemutatók és zenés-táncos verbuválás is színesíti a programot.


 

A hagyományok szerint ebben az évben is a Hagyaték Lovas Egyesület huszárai népesítik be a múzeum területét: az ügyességi játékok és bemutatók során az érdeklődők megismerhetik a huszárok fegyverzetét, viseletét, mindennapjait és kiképzésük menetét is.

Az Erdély épületegyüttesben megkoszorúzzák az 1848/49-es szabadságharc emlékére emelt sepsiszentgyörgyi honvéd emlékmű másolatát, a tematikus túrákon pedig a szabadságharc erdélyi eseményeiről és Gábor Áron kézdivásárhelyi ágyúöntő életének helyszíneiről tudhatnak meg érdekességeket a résztvevők.

A kézműves foglalkozásokon a látogatók többek között huszárcsákókat, fakardokat, kokárdákat, valamint nemzeti színű pártákat és gyöngyöskitűzőket készíthetnek, a lányok haját pedig a reformkori divat szerint fonják be.

Kiemelték, hogy a népi- és kovácsmesterség-bemutatók mellett ételkóstolás is színesíti a programokat, amelyek során többek között megtudhatják a látogatók, hogy mi a hamis gulyásleves, a komiszkenyér, és mi volt Petőfi Sándor egyik kedvenc eledele. A tematikus borkóstolás során pedig kultúrtörténeti érdekességek tárulnak fel a nagyközönség előtt.

A közlemény szerint szombaton és vasárnap lovas huszárokkal ugyan már nem találkozhat a nagyközönség a Skanzenben, azonban a játék- és kézműves porták megidézik a korszak hangulatát. Az ünnepi hétvégén a házak és időszaki kiállítások látogathatók, és megtekinthető a Skanzen legújabb tárlata is a Skanzen Galériában Csűr-képek címmel.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

szórakozás

március 15

program

szentendre