Hihetetlen döntést hoztak: ez a vidéki település továbbra is zárva marad

HelloVidék   
  Megosztom
Hihetetlen döntést hoztak: ez a vidéki település továbbra is zárva marad

A kis Fejér megyei település nem él az újranyitás lehetőségével és továbbra is az óvatosság a fő irányelv, de egy négy éve várt útépítés végre elindulhat - írja a Feol.

A portál információi szerint a kis Fejér megyei település, Tabajd nem él az újranyitás lehetőségével és továbbra is az óvatosság a fő irányelv, de egy négy éve várt útépítés végre elindulhat. Bárányos Csaba a tabajdi polgármester elmondta, hogy maradnak zárva a népszerű kirándulóhelyek is például a mezítlábas park és a község nagy fa hajója. Az óvodákban is csak két csoportban 5-5 fős ügyeletet tartanak, de ezt sem veszik igénybe a szülök. Nagy hír azonban, hogy elindulhat a 2016 óta várt útépítés két külterületükön.

Tabajdon sokan gazdálkodnak, így a Váli-víz és a Öreghegy között, illetve a község határától Bélápapusztáig megépülő út sokat segíthet majd. Az összesen nyolcvanmillió forintos beruházásból hatvanmilliót pályázaton nyert az önkormányzat, a többi pedig reményeik szerint majd összeadják. A példás összefogás dokumentálására keresik a jogi formát.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

hellovidék

út

útépítés

fejér

fejér megye