Figyelmeztet a vízügy: harmadfokú készültség van a Fehér-Körösön

A Gyulavarsándi híd bontása még folyik, a híd elbontott darabjait a hullámtérből eltávolítják, hogy egy esetleges érkező árhullám se tudja magyar területre sodorni - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) igazgatója. Hozzátette, pontszerű harmadfokú készültség van a Fehér-Körösön.
Szabó János a közleményben ismertette: a román vízügyi szakemberek ideiglenes terelőművet feszítettek a mederbe, hogy az elsodródó híddarabokat felfogják.
A Kövizig munkatársai a Gyulavári hídnál lévő vízkárelhárítási helyen felkészülten várják az esetlegesen érkező uszadékokat, hiszen az ideiglenes terelőműben nem lehetnek teljesen biztosak
- tájékoztatott.
A híd fagerendáit vasszerkezet is rögzítette, így nemcsak a gerendák, hanem a vasdarabok is nagy kárt tudnának okozni a duzzasztó tömlőjében
- fűzte hozzá.
A vízkárelhárítási helyen daruval, merülőfal szükség szerinti telepítésével biztosítják a gyulai duzzasztó védelmét, így azonnal ki tudják terelni az esetlegesen érkező híddarabokat. A munkát fénytornyok is segítik, amellyel huszonnégy órában látják el a figyelőszolgálatot.
A közlemény szerint június 9-én a Gyulai duzzasztó tömlőjét újra feltöltötték, és a duzzasztást visszaállították a nyári szintre, így az Élővíz-csatorna frissvíz betáplálását újra biztosítani tudják.
Az elmúlt napon - igazgatóság részéről - 24 ember vett részt a védekezésben
- tájékoztatott a Kövizig igazgatója.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)