Felfoghatatlan: 9 kutyát vertek agyon és dobtak a konténerbe Jászberényben

HelloVidék   
  Megosztom
Felfoghatatlan: 9 kutyát vertek agyon és dobtak a konténerbe Jászberényben

Sokkoló részletek derültek ki a jászberényi kutyatelepen megtalált állattetemekről. Kamerafelvételek alapján ugyan azonosították azokat a tenyésztőket, akik kidobálták őket egy kocsiból, de máig nem vonták felelősségre. Azt állítják, szopornyica végzett a kutyákkal, az állatorvos szerint azonban ez kizárt.

Horrorfilmbe illő nyomokra bukkantak a jászberényi állatvédők: összesen 9 kutya tetemét találták meg a helyi gyepmesteri telep konténerében. Úgy gondolják, az emberi brutalitásnak áldozatul esett állatok között volt öt kicsi német juhászkölyök és az anyjuk is. Agyonverhették őket. A rendőrség ugyan eljárt az ügyben, de bűncselekmény hiányában lezárták a nyomozást.

A telep állatorvosa, dr. Csabai Tibor a Blikknek nyilatkozott. Szerinte a borzalmas látványból ítélve egyértelmű, hogy a kutyákat agyonverték. „Szerencsétlen kiskutyák alig 6 hetesek lehettek. Soha nem találkoztam a praxisom során ilyen kegyetlenséggel”, mondta. A tetemeket egyébként a telep egyik dolgozója vette észre. Az tűnt fel neki, hogy a konténerből egy véres kutyafej lóg ki.

A telephely kamerájának felvétele alapján azonosították azokat a Jászberény környékén élő kutyatenyésztőket, akik egy kocsiból dobálták ki a kutyákat. A két tenyésztő állatorvosa arra hivatkozik, hogy az állatok szopornyicás fertőzést kaptak, nyilatkozta a lapnak Horgosi Zsolt, a kutyatelepet fenntartó Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltetési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Dr. Csabai Tibor azonban azt állítja: nincs olyan fertőző betegség, ami egyszerre végez ennyi kutyával. Szerinte tűrhetetlen, ha valaki úgy szabadul meg a házi kedvencétől, hogy agyonveri.

A kutyatelep fenntartója azt is mondta, hogy a tetemeket elszállították és megsemmisítették, de hiába szólították fel a két tenyésztőt a költségek kifizetésére, erre nem hajlandók.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

állatkínzás

kutya

német juhász

kölyök

jászberény