Sokan nem merik fogyasztani, pedig megéri: remek vitaminforrás lehet a téli időszakban

HelloVidék   
  Megosztom
Sokan nem merik fogyasztani, pedig megéri: remek vitaminforrás lehet a téli időszakban

A magyarok nagy része nem fogyaszt kellő mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt, ez pedig a téli hónapokra hatványozottan igaz. Ezen az sem segít, hogy még mindig sokan vannak, akik úgy gondolják, a konzervként tartósított, vagy fagyasztott zöldségek, gyümölcsök egyáltalán nem egészségesek. Erre azonban a tudomány is rácáfolt már. Cikkünkben most annak jártunk utána, hogy mely zöldségeket fogyasztja a legtöbb magyar, illetve annak is utána jártunk, miért érdemes konzerv vagy fagyasztott zöldségeket fogyasztani.

A karácsonyi fogások a legtöbb családban leginkább a különböző húsokból és süteményekből állnak, ez azonban sajnos nem csak az ünnepi időszakra jellemző. Egy korábbi, országos reprezentatív kutatásából kiderül, hogy

A lakosság több mint 60%-a csak hetente vagy annál is kevesebbszer fogyaszt friss zöldséget, a vitaminbombák helyett sokkal inkább a pékárukat, húskészítményeket és tejtermékeket kedveljük. Ennek egyik oka, hogy a válaszadók 60%-a a tízórait, szintén 60%-a pedig az uzsonnát hagyja ki a napi étkezésekből, amelyek pedig pont arra adnának lehetőséget, hogy zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk. Ehelyett ráadásul sokszor inkább nassolunk:

A zöldségek tehát nem élveznek prioritást étrendünk összeállításakor, az egészséges finomságokra azonban a bevásárlásnál sem fordítunk nagy figyelmet. A hazai zöldségvásárlásra leginkább a kényelem jellemző: a válaszadók közel fele ott vesz zöldséget, ahol a többi élelmiszert is beszerzi, a zöldségek miatt nem fordít plusz energiát arra, hogy zöldségesnél vagy a piacon válogasson. Ennek értelmében a friss, konzerv vagy fagyasztott vitaminforrásokat elsősorban kisebb üzletekben, diszkontokban vagy hipermarketekben vesszük meg.

A főtt zöldségek közül is leginkább a leveszöldségek, a krumpli és a rengeteg ételhez használt hagyma a népszerű, a sokszor elfeledett, rengeteg vitamint és rostot tartalmazó hüvelyesekből alig eszünk: a válaszadók kicsit több mint 40%-a fogyaszt belőlük valamilyen gyakorisággal.

Mit mond a tudomány?

A fagyasztott áruk frontján hagyományosan a gyorsfagyasztott zöldségeket keressük, emellett például az olyan készételek, mint a gyümölcstöltelékes gombócok, kifejezetten kedveltek a családok körében, derült ki a Nielsen korábbi felméréséből. Habár az amerikai élelmiszerbiztonságért felelős hivatal már 1998-ban megállapította, hogy a gyorsfagyasztott termékek tápanyagtartalmának egészségre gyakorolt előnyös hatásai azonosak a hasonló friss termékekével (természetesen megfelelő fagyasztási technológia mellett), ennek ellenére negatív tévhitek a mai napig élnek velük kapcsolatban a fogyasztók körében.

A gasztronómiai író, egyben szegénység elleni aktivista, Jack Monroe Independenten publikált cikkében éppen azt mítoszt rombolja le, ami szerint a konzerv ételek, alapanyagok nem válnak egészségünkre. Mint írja, a kaliforniai egyetem kutatói megállapították egy 2007-es tanulmányban, hogy a fagyasztás és a tartósítás folyamatai segíthetnek a tápanyagmegőrzésben. A fagyasztott termékek alapvetően kevesebb tápanyagot veszítenek a rövid forralási idő miatt.

A kutatók levonták a következtetést: a friss termékek kizárólagos előtérbe tolásával teljesen háttérbe szorulnak a fagyasztott és konzervált termékek azon jó tulajdonságai, amik a tápanyagtartalmukban rejlenek. Mindennek tetejében sok friss gyümölcs és zöldség szavatossága csak pár nap, aminek letelte után nem biztonságos őket elfogyasztani – már ha egyáltalán meg is kívánjuk ilyen formában őket.

A tanulmány szerzői arra is felhívják a figyelmet, hogy a különféle tárolási, feldolgozási technológiákat évtizedek óta használják a romlandó gyümölcsök, zöldségek minőségének, ízeinek, tápanyagainak megőrzésére. A hűtés lelassítja a gyümölcsök, zöldségek levegőhöz jutását, ami által megnő az élettartamuk is. A fagyasztás, konzerválás, szárítás mind azt szolgálják, hogy a romlandóból olyan termékek válhassanak, amiket az év bármelyik szakában fogyaszthatunk, és biztonságosan el is juthatnak a fogyasztókhoz világszerte, nem csak a termeléshez közel eső régióban. A lényeg tehát:

Nincs minden veszve?

Jó hír viszont, hogy a magyarok fele kedvenc zöldségeit szezonon kívül is megveszi konzerv vagy fagyasztott formában, így ők a változatos vitaminbevitelt a téli időszakban is biztosítják. A karácsonyi időszakban is fontos lenne odafigyelnünk arra, hogy a nehéz, zsíros fogások mellett egészséges, vitaminban gazdag ételeket is fogyasszunk. Ha a szezonális zöldségek nem elég változatosak, nyugodtan keressük meg kedvenc zöldségeinket konzerv vagy fagyasztott formában, és csempésszük bele őket az ünnepi ételekbe is!

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

konzervek

konzerv zöldségek

életmód

egészséges táplálkozás

alapanyagok

árak