Fogadjunk, hogy te sem tudod, milyen hungarikumok vannak: meglepő termékek a friss listán

HelloVidék   
  Megosztom
Fogadjunk, hogy te sem tudod, milyen hungarikumok vannak: meglepő termékek a friss listán

Mi is írtunk róla, hogy hungarikummá avatták a - talán legjellemzőbb - balatoni ételt, a lángost, és mellette a székelykaput is. Ezen felbuzdulva jártunk most annak utána, hogy mégis mi kell ahhoz, hogy valami kiérdemelje a hungarikum jelzőt, illetve, hogy mik vannak még, amik szépen csendben magyar értékekek lettek? Ugyanis 89 hungarikumot tartunk számon, ám nem tudnánk mindet megnevezni.

2023. október 18.-án jelentette be közösségioldalán Nagy István agrárminiszter, hogy hungarikummá vált a közkedvelt strandétel a lángos és az erdélyi faragásművészet egyik ékköve a székelykapu, erről keddi ülésén döntött a Hungarikum Bizottság. Az agrárminiszter szerint a lángos a kenyérsütés tradíciójával szorosan összefügg és igazi magyar specialitásnak számít. Illetve a lángos és a székelykapu mellett helyet kapott az értékek között a zselici hársméz és a bokortanyák is. Ezzel a döntéssel már 89-re rúg a hungarikumok gyűjteménye.

Na de mik azok a hungarikumok?

Nos ez egy olyan gyűjtőfogalom, mely a magyarság csúcsteljesítményére utal, ami olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelent, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség vagy akár minőség. A hungarikumok egységét tulajdonképpen egy mozgalomként lehet jellemezni, ami a kétezres évek elején indult és a magyarság értékeit kívánja összegezni, rendszerezni. A szerveződés eredményeként még egy törvény is született, amit 2012 tavaszán fogadott el az Országgyűlés. A hungarikum törvény végül 2012. július 1.-én lépet hatályba, ami a következők szerint határozza meg a hungarikumok fogalmát:

Hungarikum: gyűjtőfogalom, amely egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye

- áll a törvényben.

Hogyan lesz valami érték?

Ahhoz, hogy valami hungarikummá váljon igencsak sok papírmunkán kell átessünk, ugyanis a folyamat több lépcsőben zajlik a Hungarikum.hu-n leírtak alapján

Első lépésben az adott érték települési- vagy tájegységi (azaz közös települési-) értéktár, külhoni települési- vagy tájegységi értéktár, avagy ágazati értéktár valamelyikébe be kell nyújtanunk a kérelmet, amit egyébként bárki megtehet, hiszen a Magyar Értéktár oldalán mindenki számára elérhetőek ezek a formanyomtatványok. Azonban ha olyan értékről van szó, ami konkrét településhez nem köthető, akkor az a teendője annak, aki benyújtaná kérelmét, hogy az érték tárgya szerinti minisztérium által működtetett ágazati értéktárhoz nyújthatja be a javaslatát. Amennyiben a települési/tájegységi értéktárba már felvett nemzeti érték megyei jelentőségű, azt a megyei értéktárhoz kell felterjeszteni, külhoni települési/tájegységi értéktárba már felvett nemzeti értéket pedig a külhoni nemzetrész értéktárhoz.

A második lépésben kérelmeznünk kell az éréktárba (megyei, külhoni nemzetrész, ágazati) már felvett nemzeti érték Magyar Értéktárba való felvételét. Azaz kiemelkedő nemzeti értéknek javasoljuk kérvényünk tárgyát. Ebben az esetben a megfelelő adatlapot kell kitöltenünk, és azt a Hungarikum Bizottsághoz (HB) el kell juttatnunk.

Az utolsó lépcsőfok az pedig már az, hogy az kiemelkedő nemzeti érték titulust elnyert értékünket javasoljuk a Hungarikumok Gyűjteményébe, ezt szintén a HB-hez kell benyújtani és ők is fognak erről döntést hozni, akárcsak az előző lépésnél.

Összegezve tehát úgy néz ki a folyamat, hogy:

  • hungarikummá kizárólag olyan kiemelkedő nemzeti érték nyilvánítható, amely előzőleg már felvételt nyert a Magyar Értéktárba,
  • nemzeti érték Magyar Értéktárba való felvételét pedig az kezdeményezheti, akinek javaslata a megyei értéktárba, külhoni nemzetrész értéktárba, vagy az ágazati értéktárba már bekerült,
  • nemzeti érték a megyei, vagy külhoni nemzetrész értéktárba kizárólag akkor kerülhet be, ha a települési vagy tájegységi, illetve külhoni települési vagy tájegységi értéktárba korábban már felvételt nyert.

Érdekességnek számít az, hogy a hungarikum törvény III. 12. § (2) pontja alapján az UNESCO világörökségi helyszínek és szellemi kulturális örökségek a HB bírálása nélkül is automatikusan hungarikumnak számítanak. 2013 január végén ugyanis erről hozott döntést a bizottság, ennek köszönhetően 12 világörökséghez tartozó dolog került azonnal a magyar értékek listájára is.

No de milyen értékeink vannak már?

A már hungarikumnak számító dolgok több kategóriába vannak sorolva. Egészen pontosan nyolc kategória van. Nem is csoda, hogy külön kategóriákat hoztak létre, hiszen Magyarország 89 hungarikummal rendelkezik immáron. (A teljes listát itt találjátok.)

A kategóriák más-más tematikákra vannak szétválasztva úgy mint: az agrár- és élelmiszer, egészség és életmód, épített környezet, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökségek, sportok, természeti környezetek, turizmus és vendéglátás. Változó mennyiségben vannak egyébként jelen kategóriákon belül a különböző értékek. Van olyan kategória, amiben 26 tárgy van, de van olyan kategória is, amiben csak egy szereplő található. Néhányat kiemeltünk kategóriánként.

  • Agrár- és élelmiszer: Csabai kolbász, Egri Bikavér, fröccs, pálinka, kürtöskalács, hízott libából készült ételek, Szőregi rózsatő, Alföldi kamillavirágzat, Debreceni páros kolbász, Gyulai kolbász, HERZ Classic téliszalámi, Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény, Magyar akác, Magyar akácméz, Magyar pásztor- és vadászkutyafajták, Magyar szürke marha, Tokaji borvidéken előállított Tokaji aszú, Makói hagyma, Pick szalámi, Piros Arany és Erős Pista, Szegedi fűszerpaprika-őrlemény, Szentesi paprika, Szikvíz, Törkölypálinka, Törley pezsgő, Unicum
  • Egészség és életmód: Béres csepp és a Béres csepp extra, Magyar Védőnői Szolgálat, Hévízi-tó és annak tradicionális gyógyászata, ILCSI Szépítő Füvek natúrkozmetikai termékek, Kabay János életműve
  • Épített környezet: Torockó épített öröksége
  • Ipari és műszaki megoldások: Zsolnai porcelánok, Neumann János életműve, KÜRT Adatmentés
  • Kulturális örökségek: Magyar Huszár, Magyar Tanya, Matyó hímzés, Széchenyi István szellemi hagyatéka, Herendi porcelán, Halasi csipke, Vizsolyi Biblia, Zsolnai Kulturális Negyed, Tárogató, Magyar Népmese Rajzfilmsorozat, Székelykapu, Tokaji történelmi borvidék kultúrája, Pannonhalmi Bencés Főapátság és környezete, Duna partok, Budai Várnegyed, Andrássy út, Csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely, Felső-Tisza-vidéki beregi keresztszemes hímzés, Fertő kultúrája, Füredi Anna-bál, Hagyományos fejfák a Kárpát-medencében, Hollóházi porcelán, Hollókő ófalu és környezete, Hortobágyi Nemzeti Park - a Puszta, Höveji csipke, 9.-11. századi magyar íj, Kalocsai népművészet, Karikás ostor, Kassai-féle lovasíjász módszer, Klasszikus magyar nóta, Kodály-módszer, Magyar cifraszűr, Magyar Cimbalom, Magyar Operett, Magyar Pálos Rend, Máriapócsi Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Mohácsi busójárás, Pécs ókeresztény temetője, Solymászat, Táncház módszer, Vallásszabadság törvénye,
  • Sportok: klasszikus magyar szablyavívás hagyománya, Puskás Ferenc életműve, Teqball mint sport
  • Természeti környezetek: Aggteleki cseppkőbarlang, Kárpátkövek és a bükkaljai kőkultúra, Tiszavirág és a tiszavirágzás
  • Turizmus és vendéglátás: Bajai halászlé, Tiszai halászlé, Dobostorta, Karcagi birkapörkölt, Magyar gulyásleves, Pozsonyi kifli, Gundel Károly gasztronómiai öröksége és a Gundel Étterem, Lángos

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hungarikum

hungarikum gyűjtemény

nemzeti érték

nemzeti értéktár

hellovidek