Megszólalt Besenczi Árpád: hónapokkal a tragikus sérülése után sincs jobban a színész

Pénzcentrum   
  Megosztom
Megszólalt Besenczi Árpád: hónapokkal a tragikus sérülése után sincs jobban a színész

A zalaegerszegi színház igazgatójának mind a mai napig kötést, a színpadon pedig speciális ujjvédőt kell viselnie. A sérült végtagja viszont, mint a Story magazinnak elmondta, lassabban gyógyul a vártnál.

Besenczi Árpád nemrég nyilatkozott arról, hogy van most, közel három hónappal a balesete óta- írja a Story magazin, amit a Pénzcenzrum is szemlézett.

Ahogy arról a HelloVidék is beszámolt róla, Besenczi Árpád színházigazgató súlyosan megsérült a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Indul a bakterház című előadása közben. A színésznek egy ugrás közben beakadt egy csavarba a jegygyűrűje, és leszakadt az ujja. Még aznap éjjel megoperálták, az ujját viszont nem tudták megmenteni. Így nyilatkozott a lapnak:

Az orvosok már a legelején türelemre intettek, és elmondták, nagyon hosszú lesz a gyógyulás folyamata. Próbálom tartani magam, de az igazság az, nincs elég türelmem. Más választásom viszont nincs

– magyarázta a színész, aki a hétköznapokon kötést, a színpadon pedig speciális ujjvédőt visel. A sérült végtagja viszont, mint mondja, lassabban gyógyul a vártnál.

Elképzelhető, hogy a cukorbetegségem miatt ilyen lassú a gyógyulás

- mondta Besenczi, majd hozzátette, bár igyekszik kivenni a részét az otthoni teendőkből, óvnia kell magát az esetleges újak sérülésektől, ezért sok esetben a felesége „a keze”.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

baleset

besenczi árpád

zalaegerszeg