Földbe álltak a lakásépítkezések a magyar vidéken: ki bírja ezt már megfizetni?

HelloVidék   
  Megosztom
Földbe álltak a lakásépítkezések a magyar vidéken:  ki bírja ezt már megfizetni?

Az idei első negyedévben 23 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel ezelőtt. A lakásépítési kedv is csökkent, mivel éves összevetésben 9 százalékkal kevesebb építési engedélyről számolt be a KSH. 2023-ban jelentősen csökkent a kereslet az új lakások iránt is, aminek eredményeként a kínálat felduzzadt. Két évvel ezelőtti szinthez képest 29 százalékkal több új lakásból válogathatnak most a vevők, ez pedig az áremelkedést is jelentősen lelassította- derült ki az Ingatlan.com friss elemzéséből


 

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.

Átveszik a fejlesztők szerepét

Tavaly lényegében befagyott az új lakások piaca, és idén is csak lassan talál magára. 2023-ban a lakáspiac minden szegmensében kevesebb vevő tűnt fel, ráadásul a befektetők is inkább a kimagasló hozamot nyújtó állampapírokat választották a korábbi kedvenceik, az új lakások helyett. A kínálat fokozatosan bővült, és 2022 májusához képest országosan 29 százalékkal több új lakásból válogathatnak a vevők, a fővárosban pedig 56 százalékos a növekedés. Idén már vannak jelei annak, hogy a kereslet lassan magára talál és elkezdi felszívni a kínálatot, de még mindig nincs annyi vevő a piacon, mint amennyit a lakásépítésbe beruházók elegendőnek látnának. Emiatt pedig nem is vágnak bele komolyabb fejlesztésekbe

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ennek is köszönhető, hogy az idei első negyedévben az átadott új lakások száma 23 százalékkal 2800 alá csökkent. A lakásépítési kedv szintén negatív eredményt mutat, a kiadott lakásépítési engedélyek száma több mint 9 százalékkal 4524-re mérséklődött.

A szakember azt is elmondta:

A bizonytalan időszakokban, mint például tavaly, a nagyobb társasházakat építő lakásfejlesztők helyére lépnek a magánépítkezők, és ők adják a lakásépítések gerincét. Ez látható abból is, hogy az első negyedévben átadott új lakások 51 százaléka volt családi ház, míg egy évvel korábban csak 44 százalékos volt az arányuk.

Ez a legnagyobb kihívás

Az ingatlan.com szakértője kitért az újlakás-piac kihívásaira is:

A lakosság és a fejlesztők számára is a kamatkörnyezet jelenti a legnagyobb kihívást. 2019 és 2021 között 3-4 százalékos kamattal is lehetett lakáshitelhez jutni, 2022-ben pedig a 2,5 százalékos kamatozású zöldhitel mozgatta az új lakások piacát. Ebben az időszakban a lakásépítés és az új lakások piaca is jobban pörgött. 2023-ban viszont megugrottak a kamatok, így az újlakás-vásárlási kedv is jelentősen csökkent. A fejlesztők pedig általában hitelből építik ezeket a lakásokat, ezért a magasabb kamatok az új projektek beindítását is lassítják.

Mennyibe kerülnek az új lakások?

Az ingatlan.com adataiból kiderül, hogy Budapesten az új lakások átlagos négyzetméterára 1,34 millió forintos szinten mozog, ami 2 százalékkal több mint tavaly vagy tavalyelőtt májusban. Az utóbbi 1-2 évben stagnáltak az új lakások átlagárai, ami nem azt jelenti, hogy olcsók lennének. Mindössze a XVII., a XVIII., a XX. és a XXIII. kerületben maradtak 1 millió forint alatt a négyzetméterárak. A legjelentősebb újlakás-kínálattal rendelkező IX., XI. és XIII. kerületben viszont 1,4-1,6 millió forintos átlagárral számolhatnak a vevők négyzetméterenként.

Mindössze négy kerület átlagára van az 1 milliós határ alatt. A vármegyeszékhelyek közül Debrecen, Zalaegerszeg és Szeged a legdrágább 1 millió forint feletti átlagárral.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ingatlan

ingatlanpiac

ingatlan.com

új lakás