Ezt a tökfélét meg ne edd: a magyar boltokban is kapható, pedig mérgező

HelloVidék   
  Megosztom
Ezt a tökfélét meg ne edd: a magyar boltokban is kapható, pedig mérgező

Hazánkban egyre nagyobb divatja van október végén a tökfaragásnak, illetve a sütőtökfogyasztás is népszerű ilyenkor. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „tökkörképe” szerint egyre több sütőtök fogy, ugyanakkor a kamara felhívja mindenki figyelmét arra, hogy körültekintően vásároljanak illetve egyenek tököt. Ugyanis míg a sütőtökök általában finom csemegék, a dísztökök kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhatnak.

A „SÜTŐTÖK”

A köznyelvben „sütőtöknek” hívott kabakosok az úgynevezett téli tökök: ezek azok, melyeket biológiai érettségükben szednek le, vagyis a bennük levő magok szaporításra alkalmasak. Magyarországon – a területalapú támogatási adatok szerint – mintegy 1500-1700 hektáron termesztenek sütőtököt. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Csongrád megyében a legnagyobb a termőterület (300 hektár feletti), de Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Borsod megyében is 100 hektár fölött van. Az egyik híres, elterjedt hazai fajtája a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange (sonkatök). Az import elhanyagolható, ezer tonna alatt volt az elmúlt években. A sütőtököket április végén, május elején vetik; nagyon igénytelen növények, akár a kukoricásban is megélnek, ugyanakkor nagy a hőigényük, érzékenyek a fagyra, a gyökérzetük kiterjedt.

Beltartalmi értékét a nagy karotintartalom, C-vitamin-tartalom, a magas kalcium- és foszfortartalom adja, magas a szénhidráttartalma. Ha szeletben vesszük, figyelni kell arra, hogy a húsa szép egységes narancsos színű legyen. Egészben ügyeljünk arra, hogy meglegyen a kocsánya. A felszeletelt sütőtököt tárolhatjuk a hűtő zöldséges rekeszében, fóliába csomagolva, de csak nagyon rövid ideig. Fogyaszthatjuk például sütve, krémlevesként, ivóléként, valamint a kicsik bébiételként; húsok mellé, párolva kiváló köret.

A „HALLOWEEN-TÖK”

Amit a zöldségesek, áruházak általában (de nem minden esetben!) Halloween-tök néven árulnak, az biológiailag a cukkini, a patisszon és a spárgatök rokona. Utóbbiakat étkezési célra zsengén szedik le, de termésük éretten – ahogy a Halloween-tököt is leszedik – már kemény és ehetetlen. Magyarországon a Halloween-tök dísz típusa terjedt el, ami nem ehető. Az úgynevezett Halloween-tök nagy, narancssárga színű, és alapvetően díszítési célra szánt, nem étkezésire. Többféle Halloween-tök kapható hazánkban, a 2-3 kilós fajtáktól (Gomez F1 – élénk narancssárga) a 9-18 kilósakig (Cronus F1 – enyhén lapos, bordázott termésű).

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal korábban felhívást tett közzé, melyben mindenkit figyelmeztetnek arra, hogy csak az étkezési célra árusított tököket egyék meg, a dísztökök nem ehetőek, sőt vannak köztük olyanok, amik már kis mennyiségben fogyasztva is komoly rosszullétet okoznak. A tökfélék családjába mintegy 900 faj tartozik, azaz nagyon körültekintően kell választani, ha étkezési célra szánjuk a zöldséget.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

tök

sütőtök

halloween

fogyasztás

rosszullét

gasztro