Jobb, mint a multivitamin: ezek a virágok nemcsak szépek, de ehetők is

A természettől való eltávolodással, a városiasodással párhuzamosan egyre inkább háttérbe szorultak a nagyszülők és dédszülők ősi praktikái, kincset érő tanácsai. Így merült feledésbe az a tudás is, hogy a kertet díszítő színpompás növények amellett, hogy gyönyörködtetik a szemet és a lelket, többüket egész nyugodtan meg is lehet enni. Mégis miért vonakodik ezektől a legtöbb magyar, mintha valami távoli kultúra bizarr fogását tálalták volna fel vacsorára?

Halmos Mónika természetgyógyász sosem idegenkedett az efféle ínyencségektől, családjukban megszokott volt, hogy mivel a természethez közel éltek, alkalomadtán fogyasztották a színpompás kerti növények virágait, ami valaha ugyanúgy az emberek konyhai kelléktárába tartozott, mint a só és a bors. A szakértő már viszonylag korán ráérzett az ebben rejlő tudás ízére, ezért egész életét annak szentelte, hogy minél többet megtudjon az ehető virágokról, amelyek története évszázadokra és évezredekre nyúlik vissza.

Magyarországon ennek soha nem volt olyan hatalmas nagy kultusza, mint például a német nyelvterületen. Ott egyrészt sokkal gazdagabb a növénykultúra, ami rendelkezésre áll, másrészt a paraszti konyhában az emberek azt használták fel, ami a kezük ügyébe akadt. A XVIII-XIX. századi szakácskönyvekből ránk maradt arisztokratikus konyha világának ezek ugyanúgy a részét képezték, például az Osztrák-Magyar Monarchiának a területén az ibolya és a rózsa kitüntetett figyelmet kapott. Abban az időben teljesen megszokott volt, hogy ezekből italokat, desszerteket készítettek, aztán a XX. század második felében ezek több okból kifolyólag eltűntek a gasztronómia kultúrájából, és azóta nehezen térünk hozzájuk vissza

– tett egy rövid történelmi kitérőt Halmos Mónika természetgyógyász.

A szakértő szerint sokan mindmáig idegenkednek a virágoktól, mert mintegy a kollektív tudás része, hogy a színes növényeket nézegetjük, szagolgatjuk, de nem esszük meg. A legnagyobb kétkedők elutasító hozzáállása azonban enyhíthető, ha nem egy tál saláta révén próbálják bevezetni őket az ehető virágok világába, hanem valamilyen feldolgozott formában, fűszerként, szörpként, zseléként ismertetik meg őket az ősi gasztrokinccsel.

De még ha valaki hozzá is jut ehhez a sokak által már elfeledett tudáshoz, előbb-utóbb szembesül azzal a ténnyel, hogy mivel Magyarországon csak kevesen foglalkoznak vegyszermentes növénytermesztéssel, így azok beszerzése igencsak megterhelő egy átlagos háztartás pénztárcájára nézve. A természetgyógyász, fitoterapeuta felhívta rá a figyelmet, hogy bármennyire is csábítóak az illatos, élénk és természetes tökéletességét hirdető virágbolti növények, azokat tilos elfogyasztani, mert termesztésük során megannyi vegyszerrel kezelték őket.

Halmos Mónika kóstolóprogramokon, főző- és sütőkurzusokon, előadásokon népszerűsíti az általa összegyűjtött tudást, amire nemcsak a fővárosban, hanem még a vidéki kisvárosokban ugyanúgy rácsodálkoznak, mennyi ehető, finom falat rejlik akár csak a gazosnak hitt kertben is. A szakértő ezt tekinti egyik fő feladatának, hogy ráirányítsa mindenki figyelmét arra, ismerjék meg az őket körülvevő környezetet, mert saját maguk is képesek egy kis odafigyeléssel ezeket az ehető növényeket termeszteni, sőt sokszor már ott bujkálnak az udvar egy-egy eldugott sarkában, csak le kell hajolni hozzájuk.

Persze még egy kertes házban sem árt az óvatosság, csak egy biztos növényismeret birtokában érdemes összeszedni az ehetőnek hitt fajtákat, mert léteznek mérgező virágok, védett növények, illetve olyanok is, amelyek bár nem veszélyesek az egészségre, de borzasztó rossz ízűek. Halmos Monika hangsúlyozta, nem kell mindenkinek és pláne nem mindennap virágot fogyasztania, érdemes rájuk úgy tekinteni, amik alkalomadtán megszínesítik a hétvégi desszertet és egy kis változatosságot csempésznek a hagyományos fogásokba.

Mit szabad szedni és enni?

A szakértő szerint, aki tart a borsos kereskedelmi áraktól, az akár néhány balkonláda, némi virágföld vagy komposzt segítségével maga is létrehozhatja házi „virággazdaságát”, ami a csöppnyi balkon vagy az üres terasz igazi éke lehet. Az apró virágú árvácska kifejezetten strapabíró növénynek számít, ami a -5 fokos hideget is jól tolerálja, nem igényel napi több órás pátyolgatást, de a rendszeres öntözést meghálálja, így szinte garantált a sikerélmény minden kezdő számára.

Bár nehéz lenne számszerűsíteni, hogy Magyarországon mennyi ehető növényfajta honos, Halmos Monika szerint a falusi virágkertekben átlagosan 20-30 féle ehető virág is megtalálható, amik roppantmód változatosak az évszaktól függően. Kora tavasszal az ibolya nyílik első ehető virágként, amiből kiváló szörp és palacsintatöltelék készíthető, míg a sort a krizantém és a rózsa zárja, amiknek szirmait finom teaként, utóbbit pedig a salátához adva is fogyaszthatjuk.

A természetgyógyász elmondta, hogy az ehető virágok többsége gyógynövény, még akkor is, ha ez kevésbé él a köztudatban, de a kozmetikaiparban rendszeresen használják ezeket, mint például a levendulát, a porcsint, a körömvirágot vagy a korábban már említett rózsát, amit az istenek orvosságának is szoktak nevezni. Míg a szépségápolási termékek külsőleg fejtik ki a hatásukat, addig ezeknek a növényeknek a fogyasztása több szempontból is jótékony hatással van a szervezetre: a bennük található festékanyagok nagyon gazdagok a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokban, illetve a virágok fontos része a virágpor, ami valódi multivitamin, így a hideg évszakban immunerősítés szempontjából sem utolsó. Halmos Monika mindemellett sokkal inkább a látvány és az ízvilág nyújtotta élvezeti értéket hangsúlyozta, a szervezetre gyakorolt kedvező hatás emellett pedig már csak hab azon a bizonyos tortán.

Általánosítani nem lehet az ehető virágokat, mindegyik más formában gazdagítja a gasztronómia széles tárházát. Míg valami salátaként isteni (százszorszép, pitypang, porcsin, tyúkhúr), más fűszerként bolondítja meg az ételt (turbolya, piros árvacsalán, vadárvácska, ibolya, herefélék), de kifejezetten finom szörpök készíthetők egyes fajtákból (pitypangvirág, akácvirág, bodzavirág), némely pedig bundában kisütve mennyei csemege lehet a gyerekek számára (akácvirág, dália).

Egyes fajták nyersen azonnal fogyaszthatóak, akár csak a citromillatú muskátli levelei, a tátika, a petúnia vagy a begónia, más pedig alapanyagként gazdagítja a megszokott ízvilágot, mint például a fánktésztába kevert bodzavirág, a zöldségfasírtba, pogácsába vagy paradicsomlevesbe tett körömvirág, de ilyen a kandírozott ibolya is, amely Sissi hercegnő kedvenc étele volt.

Halmos Monika szerint a termesztés és a „virágszüret” előtt érdemes mindenkinek kiokosítania magát, mert bár sok növény nem igényel nagy odafigyelést, azok értékéből sokat elvehet, ha nem a megfelelő módon bánunk velük. Így például nagy általánosságban a virágokat nem ajánlott megmosni éppen azért, hogy az értékes virágpor ne vesszen kárba, ám mindez átértékelendő, ha a hosszú szárazság miatt jelentős mennyiségű szállópor fedte be a szirmokat. Ugyanúgy tanácsos utánajárni, melyik virágot kell reggel, illetve már a délelőtti napsütésben leszedni, a feldolgozás, felhasználás pedig csak ezek után következik, ami már mindenki kreativitására és ízlésére van bízva.

Halmos Monika kiemelte, ahhoz, hogy a jövőben minél többen nyissanak a kertben pompázó növények gasztronómiai felhasználásának irányába, érdemes már iskolás korban elkezdeni az edukációt. A természetgyógyász lakóhelyén, Sóskúton létrehoztak egy füvészkertet az óvoda területén, ahol a lurkók már a korai gyerekkorban hihetetlen méretű tudás birtokába kerülhetnek akár röpke fél év leforgása alatt, mert a növényeket nemcsak gondozzák, megszemlélik és megérintik, hanem alkalomadtán meg is kóstolják azokat, ez pedig követendő példaként szolgálhat más oktatási intézmények számára is.

A fiatal felnőttek között is nagy az érdeklődés, de akik gyerekkoruktól kezdve városban nőttek föl, ezért picit távol állnak a természettől, ott van egy nagyon nagyfokú idegenkedés. Én azon vagyok, hogy megmutassam az embereknek, érdemes visszafordulni a természet felé, ahol nemcsak jó, különleges ízekkel és gyönyörű látvánnyal találkozhatnak, hanem talán a gondolkodásuk is egy picit megváltozik, és visszatalálnak a természetben való lét felé

– zárta gondolatait Halmos Mónika.