Őrület: egy baranyai faluban nyitott meg a csúcsétterem, ilyen a kínálata

HelloVidék   
  Megosztom
Őrület: egy baranyai faluban nyitott meg a csúcsétterem, ilyen a kínálata

A Pécs melletti Hosszúhetényben a veszélyhelyzet után nemrég újranyíló Hosszú Tányér étteremben Kun Péter mesterséf vezetésével egy olyan gasztronómiai műhely jött létre, amely nemzetközi díjakra is eséllyel pályázhat.

Újdonsággal bővült Baranya megye turisztikai érdekességeinek köre: a műemlékek és a természeti látnivalók mellett a csúcsgasztronómia is bekerült a kínálatba. A Pécs melletti Hosszúhetényben a veszélyhelyzet után nemrég újranyíló Hosszú Tányér étteremben Kun Péter mesterséf vezetésével egy olyan gasztronómiai műhely jött létre, amely nemzetközi díjakra is eséllyel pályázhat.

A Zengő hegy melletti Hosszúhetény kedvelt célpontja mind a nyugodt pihenésre, mind az aktívabb programokra vágyóknak. Falusi vendégfogadók és panziók sora mellett a Mecsek vonulatai, barlangjai és kilátói kínálnak gyalogos és kerékpáros túralehetőségeket a rövid, családosok számára is vonzó szakaszoktól a teljesítménytúrákig. Hosszúheténynek további vonzerőt kölcsönöz a gazdag sváb-magyar néprajzi örökség. Az egész évben nyitva tartó tájház mellet tavasztól őszig tucatnyi izgalmas rendezvényen vehetnek részt a faluba látogatók.

A falu csendes főutcáján álló, évszázados sváb parasztház kapualjába befordulva nem hétköznapi étterem fogadja a vendégeket. A kicsiny helyiség első pillantásra a múlt század elejének világát idézi fel, emberközeli hangulatot varázsolva a csendes és barátságos helyre. A régies enteriőr sajátos kontrasztban van a legmodernebb eszközökkel felszerelt konyhával, amely ráadásul egybenyílik a vendégtérrel. Az asztal mellől felállva bepillanthatunk a munkafolyamatokba és beszélgethetünk a séffel és csapatával. Akik szívesen válaszolnak is a kérdésekre, miközben precíz és összehangolt mozdulatokkal készítik az ételeket. Szinte nincs is olyan vendég, aki kihagyná a lehetőséget.

„Az embereket egyre jobban érdekli a gasztronómia, a hozzánk betérőkre pedig különösen igaz, hogy kíváncsiak és egyúttal nagyon igényesek is

– mondta Kun Péter konyhafőnök. A vendégek nagyon széles körből kerülnek ki. Sokakat a kulturális programjai és látnivalói vonzanak a megyébe, de egyre többen kizárólag az étterem miatt látogatnak el ide. A nemzetközi hírű séf a kezdetektől fogva részt vett a hely koncepciójának kialakításában a tulajdonosokkal közösen. A Hosszú Tányér konyhájában a receptek összeállításától a tálalásig mindent ő végez, munkáját egy sous chef segíti.

Ennek a közös munkának is köszönhető, hogy Kun szerint országosan is egyedülálló kulináris élményt kínálnak. A térségből mindeddig hiányzott egy olyan étterem, amely önmagában is elég indokot kínál ahhoz, hogy valaki Baranyába látogasson. A Hosszú Tányér hiánypótló kezdeményezés, nem tömegétterem, minden ebéd vagy vacsora újdonságokat tartogat. Az újranyitás óta is megszokott dolog, hogy két hétre előre érdemes helyet foglalni, az utcáról betérve csak szerencsével találhatunk szabad asztalt.

A vonzerőt adó egyediség egyrészt az alapanyag-használatban rejlik.

A novemberi nyitás óta volt már az étlapon láma, krokodil és kardhal is. Libamájból pedig fagylalt is készült már az étteremben. A legnagyobb figyelmet az előkészítés kapja. „Nem csak egyszerűen levágunk egy szelet húst, kiklopfoljuk és megsütjük. Olyan technológiákat, húsmegformálásokat használunk, amelyek nagy időráfordítást és odafigyelést igényelnek. Egyszerű folyamatok nálunk nincsenek, a minőséghez komoly szakmai tudásra van szükség” – osztott meg műhelytitkokat a séf.

Az étlap minden hónapban teljesen átalakul. Az étterem csak péntektől vasárnapig tart nyitva, a fennmaradó időben az új ételeken dolgoznak.

Van, hogy egy perc alatt megszületik egy új recept az agyamban, máskor csak egy hónap alatt áll össze. Ha le is írok egy ételt, akkor is ötvenszer visszatérek rá, ötvenszer összerakom újra és újra. Először fejben tervezem meg, hogy egy párosítás együtt milyen ízt eredményez és miként fog a tányéron kinézni, majd utána a konyhában kísérletezve csiszoljuk tökéletesre

– mutatta be a konyhai munka kreatív oldalát Kun Péter.

Az ételek a legfrissebb nemzetközi gasztronómiai trendeknek felelnek meg, ötvözve a hagyományos magyar gasztronómia ízeivel. A legfrissebb étlapról például a konyhafőnök a marhapofából készült brassóit ajánlja kóstolásra. „Ez egy hagyományos étel, amiről mindenkinek van a fejében valamilyen kép. A mi verziónk közel sem úgy néz ki, izgalmas és formabontó, textúrájában és tálalásában egyaránt” – ígérte.

A Hosszú Tányér a séf és a tulajdonosok közös véleménye szerint képes lesz nemzetközi díjakat begyűjteni. Az ország minden pontjáról és külföldről is érkező vendégek elégedett visszajelzései mellett már számos étteremkritikus is pozitívan nyilatkozott a helyről.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

étterem

gasztronómia

csúcsgasztronómia

zengő

hosszúhetény