Kávéházi élmény otthon? Íme a legjobb, otthon is elkészíthető kávéreceptek

HelloVidék   
  Megosztom
Kávéházi élmény otthon? Íme a legjobb, otthon is elkészíthető kávéreceptek

A koronavírus járványügyi helyzetéből kifolyólag a gazdasági forgalom általános visszaesése a kávé szektorára is nagy hatással volt. A járvány hatására sok magyar alakította át kávézási szokásait, így a kialakult helyzet miatt a munkahelyekről és a kávézókból átterelődött a kávéfogyasztás az otthonokba. Hogy kávéznak most a magyarok? Milyen kávékat isznak? Hogy élvezhetjük otthon a kávéházi ízeket? Ennek jártunk most utána.

Világos, hogy a visszaesés egyik fő oka a világszinten legtöbb helyen bevezetett kijárási tilalmak és a kijárási korlátozások voltak. Magyarországon is bekövetkezett a kijárási korlátozások bevezetésével a kávézók, vendéglátóhelyek bezárása, forgalmuk minimálisra csökkenése. Globális viszonylatban is a kávékereslet mintegy negyedét adják a külső helyszínen elfogyasztott kávék. A ’cafe to go’, vagyis az elviteles fogyasztás sem volt megoldás, hiszen a lakosság legnagyobb hányada otthon maradt a korlátozások idején, és ki tuja mit hoz még az újra kibontakozó járvány

- írta közleményében a Caffé Service.

Mint írják, hiába, hogy a korlátozások enyhítésével a nyárra világszerte újranyitottak az éttermek és kávézók, sokan még tartanak visszatérni a korábbi kerékvágásba és az egészségügyi kockázatok elkerülése érdekében inkább nem fogyasztanak nyilvános helyeken kávét, nem ülnek be személyesen vendéglátóipari egységekbe.

Kitértek arra is, hogy az elemzők szerint a nyugati emberek javarésze a munkahelyén vagy a hozzá közel eső éttermekben, kávézókban fogyaszt leggyakrabban kávét. A kávéfogyasztás gyakran társas esemény, baráti, üzleti találkozók alkalmával is legtöbbször egy kávé mellé ülünk be beszélgetni, tárgyalni. A személyes találkozások visszaesése, az online meetingek és videós baráti találkozók miatt is egyre kevesebb kávé fogyott a lezárások alatt.

Mennyi kávét fogyasztanak a magyarok?

A magyar felnőtt lakosság 85 százaléka kávézik, naponta átlagosan 2,7 csészényit fogyasztunk. A kávéivók 91 százaléka nap mint nap iszik otthon kávét, 53 százalékuk pedig napi szinten kávézott a munkahelyén is a járvány előtti időszakban

- világított rá a Nielsen piackutató 2019-es felmérésére Vajda Márton, a Coca-Cola HBC Magyarország prémium alkohol és kávé portfólió vezetője, aki beszámolt arról is a Portfolionak, hogy az otthoni kávézásra havonta körülbelül 3000 forintot költ a magyarok fele.

A koronavírus-járvány hatására sok család átalakította kávézási szokásait, a kialakult helyzet hatására a munkahelyekről és a kávézókból átterelődött a kávéfogyasztás az otthonokba. A klasszikus kiskereskedelmi egységek többségének forgalma jelentős növekedést mutat, viszont a turizmus leállása, az éttermek bezárása és rendezvények felfüggesztése erős csapást mért a vendéglátó egységek értékesítésére.

A Kantar kutatási adatai alapján a vásárlók 90 százaléka hagyományos módon, élelmiszerboltban szerzi be a kávét, elenyésző kisebbségben vannak az online, illetve kávézókban elviteles kávét vásárlók. A legkedveltebb kiszerelés az őrölt kávé, viszont a magyar kávépiac növekedésének a fő motorja a szemes és a kapszulás kávé. A Costa Coffee GKI Digitallal közös felmérésének tanúsága szerint a válaszadók kétharmada vásárol szemes vagy, kapszulás kávét és a válaszadók közel fele vesz őrölt kávét is

- emelte ki a Coca Cola HBC Magyarország képviselője.

Elszálltak az árak?

Magyarországon gyakorlatilag 5 éve beállt a kávékapszula piac. Az árak alig változtak, az üzletek sajátmárkás termékei még mindig majd feleannyiba kerülnek, mint az eredeti Nespresso kapszulák. Időközben ugyanakkor új kapszula főzők is érkeztek, ezek azonban átlagosan ha lehet, még drágább kapszulákkal működnek, mint sok Nespressós. A kávézás egyik legkényelmesebb válfajában hiába lett tehát nagyobb a verseny, az árak szinte semmit nem változtak. Más kávékészítési módokhoz képest azonban az árak továbbra is kiemelkedően magasnak mondhatók

- számolt be róla a Pénzcentrum.

Ahogy a portál írja, hiába, hogy hosszú éveken át a Nespresso egyeduralkodó volt a kávékapszulák piacán, az utóbbi évektől kezdve a vásárlók már rengeteg más gyártó termékét is megvásárolhatják a magyar boltokban. És mindezt meg is teszik, méghozzá tömegével. Nem egy áruházban a kapszulás kávék eladása a teljes kávészegmensben simán meghaladta a 15 százalékot az elmúlt években.
Igen ám, de mennyi kapszula közül választhatnak ma a magyar vásárlók, és mindezekért mennyit kell fizetniük? A portál ennek is utána járt a legnagyobb hazai boltláncok segítségével. Erről többet itt olvashatunk.

Kávéházi élmény otthon?

A Costa Coffee és a GKI Digital közös kutatásában több mint 2700 személyt kérdeztek meg mindennapi szokásaikról, közülük mintegy 2000-en tartják magukat rendszeres kávéfogyasztónak.

A válaszadók közül

  • minden második (53 százalék) fogyaszt rendszeresen eszpresszót,
  • a következő legnépszerűbb kávétípus a tejeskávé (31 százalék)
  • és a cappuccino (30 százalék).

A férfiak leginkább az egyszerű, de sokak szerint a legízletesebb kávét, az eszpresszót isszák: 64 százalékuk mondta, hogy rendszeresen ezt fogyasztja, míg a nők többsége inkább a tejes italokat. A kutatás szerint korcsoportbeli különbségek is mutatkoznak: a 18-29 éves korosztályban a legnépszerűbbek a tejes italok, ők az átlagos 30-31 százaléknál jóval magasabb arányban fogyasztanak cappuccinót (47 százalék) és caffe lattét (46 százalék).

Mivel a tejes változatok egészen népszerűek lettek az elmúlt években, ezért utána jártunk, hogy lehet otthon elkészíteni a tökéletes tejeskávét. Íme néhány egyszerű recept!

Dalgona kávé

Hozzávalók

  • 3 dl tej
  • 3 teáskanál instant kávé
  • 3 teáskanál cukor
  • 3 teáskanál víz

Elkészítés:

A kávét, a cukor és a vizet egy tálkába öntjük és addig verjük robotgéppel, amíg sima krémes habot nem kapunk. Az így kapott mennyiség kb. 3-4 dl kávéhoz lesz elég, mivel egy elég tömény kávéhabot kapunk a végén. Egy adag tejhez, egy-két teáskanál kávéhabot érdemes adagolni.

Görög frappé

Hozzávalók:

  • 1,5 teáskanál instant kávé
  • 2 teáskanál cukor
  • 2 db jégkocka
  • 5 ml víz
  • 2 dl tej

Elkészítés:

Egy csőpohárba beletesszük a kávét és a cukrot. Adunk hozzá vizet, nagyjából annyit, hogy ellepje a cukros-kávés keveréket. Ezután tejhabosítóval kemény habbá verjük. Belerakjuk a jégkockákat, felöntjük a tejjel, a maradék helyet a pohárban vízzel töltjük ki. Ezután fogyaszthatjuk is.

Fehércsokis Latte Macchiato

Hozzávalók:

A Latte Macchiatohoz

  • 0,5 l tej
  • 2 dl habtejszín
  • 2 dl sima, fekete kávé
  • 10 dkg fehér csokoládé
  • 1 teáskanál fahéj

A karamellkrémhez

  • 3 dkg vaj
  • 6 dkg cukor
  • 1 dl habtejszín

A díszítéshez

  • 2 dl habtejszín (felverve)

Elkészítés:

A tejet felmelegítjük, majd elkeverjük a tejszínnel, fahéjjal és pár percig lassan forraljuk őket. Közben a fehércsokit apró darabokra vágjuk, hozzáadjuk a tejes alaphoz és állandó kevergetés mellett felolvasztjuk. Egy külön lábasban közben a vajat felolvasztjuk és rászórjuk a cukrot, Ezt addig pirítjuk, amíg aranybarna nem lesz, édes illatot nem áraszt. Ha ezzel megvagyunk, adjuk hozzá a tejszínt és keverjük csomómentesre. Ezután verjük fel a maradék tejszínt. A tejes alapot pedig töltsük poharakba, majd öntsük hozzá a kávét. Végül jöhet a tejszín és a házi karamellel.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

kávéfogyasztás

kávézás

otthoni kávézás

otthoni kávékészítés

caffe latte

latte

kávéházi élmény

kapszulás kávé

kávé árak