Jó hír a borrajongóknak: nem indult jól az év, de kiváló évjáratra számít a legendás balatoni borászat
Kiváló évjáratra számít a balatoni borrégió két fiatal borásza, a Veszprémi Érseki Pincészetet 2020 óta főborászként vezető Benesch Antal, valamint a 90 hektár szőlőt művelő és sikeres borászatot működtető Bujdosó család harmadik generációjának tagja, Bujdosó Ferenc. Mindketten a tradíció és az innováció ötvözésében hisznek, az Érseki Pincészet főborászának egyik célja például, hogy új borokkal bővítse kínálatukat – mindezt a mostanihoz hasonló, magas minőségben.
Nem indult egyszerűen a 2023-as év, hiszen nagyon csapadékos és fülledt volt az idő, emiatt a szőlő gombás betegségeinek megelőzésére fokozottan oda kellett figyelnünk. Azt gondolom, hogy mindent megtettünk az ültetvény védelme érdekében, fehér szőlőink nagyon jól tudtak aromásodni, így – ha szép napos lesz az ősz – várhatóan jó lesz az idei termés
– mondta Benesch Antal, a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza. Az érsekség – illetve jogelődje, a Veszprémi Püspökség – 1277 óta foglalkozik szőlészettel és borászattal, ma már két, saját tulajdonú birtokon, a Balatonfüred-Csopak borvidékhez tartozó Felsőörsön, valamint a Káli-medencében található Mindszentkállán termesztenek szőlőt.
Bujdosó Ferenc, a balatonlellei Bujdosó Pincészet borásza szintén optimista.
Jó szőlőből lehet jó bort készíteni. Idén a sok csapadék ellenére ez megadatik, köszönhetően a szőlőben dolgozó csapat kitartó munkájának
– mondta a Somogyi-dombság kiemelt adottságú dűlőiben 90 hektárt művelő családi borászat idei várakozásairól.
A Balaton északi és déli partján készített borok fajtákban hasonlók, de terroirban, vagyis egyedi jellegben és ízben különböznek.
Nálunk inkább a vulkanikus, sós jegyek dominálnák – fehérborainkban ez teljes mértékben megjelenik, de a vörösborokban is érezhető. A déli parton a löszös talaj miatt az erőteljesebb, gyümölcsös ízek dominálnak, így a dél-balatoni vörösborok között nagyon különleges tételekre bukkanhatunk, de fehér fajták terén is nagyon erős az a terület
– magyarázta a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza. A régióban kiépült borturizmus ma már nagyban hozzájárul a Balaton vonzerejének növekedéséhez. „Az itt készülő borok sajátossága, hogy egy életérzést adnak át, vagy éppen egy régi balatoni emléket idéznek fel” – véli Bujdosó Ferenc.
A tradíciót és a modern technológiát ötvözik
A balatoni borrégió két fiatal borásza az egyetemen, a szőlész-borász mérnöki képzésen ismerte meg egymást, és hamar megtalálták a közös hangot – már akkor mindketten erős elhivatottságot éreztek a szakma iránt.
Feri harmadik generációs borász, akinek a vérében van a borkészítés, mérnöki pontossággal készíti a borait, amelyek új köntösbe öltöztetik a déli Balaton ízeit” – fogalmazott pályatársáról a Veszprémi Érseki Pincészet vezetője. Az egymás iránti szakmai tisztelet kölcsönös. „Anti stílusában a maximalizmus a minél tisztább és intenzívebb íz-illatra való törekvésben jelenik meg, mindez a termőhelyi karakter tiszteletben tartásával
– magyarázta Bujdosó Ferenc.
Benesch Antal egyetemi tanárai mellett sokat tanult Liptai Zsolttól, a Pannonhalmi Főapátság pincészetének főborászától, akit szakmai gyakorlata során ismert meg. Az egyetem elvégzése után hónapokat töltött Új-Zélandon, hogy megismerje az ottani szőlészeti, borkészítési folyamatokat, az ország ugyanis élen jár a környezettudatos és fenntartható borkészítés, szőlőművelés terén. Ezt követően Ausztriában, az Esterhazy Pincészetnél folytatta a tanulást, tapasztalatszerzést.
Bujdosó Ferenc is Új-Zélandon, valamint Olaszországban és Franciaországban szerzett szakmai tapasztalatokat, majd a 2022-es szüretre tért haza Balatonlellére. Úgy látja, saját generációja sok szempontból előnyből indul, hiszen számos külföldi tapasztalattal gazdagodhattak, ráadásul modernebb technológia és szaktudás áll rendelkezésükre.
A pincénkben az 50 éves tradíciót ötvözöm az innovációval. Ennek a munkának nem egy-két év alatt, hanem hosszú távon lesz érezhető hatása a borok minőségén és stílusán
– magyarázta, hozzátéve: a Bujdosó Pincészetben három generáció dolgozik együtt, ez a fiatalabbakat tiszteletre és alázatra neveli, az idősebbeket pedig folytonos nyitottságra és gyorsabb alkalmazkodásra tanítja. Mint mondta, a borászok fiatal generációjának sajátossága, hogy nyitott kommunikációt folytatnak, megosztják egymással tapasztalataikat, és ami a legfontosabb: mernek tanácsot kérni a másiktól, így gyorsabban fejlődhetnek.
Benesch Antal is a hagyományokat és az innovációt ötvözi a 750 éves Veszprémi Érseki Pincészet főborászaként.
A főegyházmegye mottója – Őseink hite a jövő reménye – számunkra is iránymutató. Tiszteljük a hagyományainkat, ugyanakkor az a célunk, hogy új szőlőfajtákat is telepítsünk, új borokkal bővítve a portfóliót. Mindezt a mostanihoz hasonló, kiváló minőségben
– fogalmazott.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)