Filléres és szuperegészséges: így készül, erre jó a pitypangszörp

Tóth Viktória   
  Megosztom
Filléres és szuperegészséges: így készül, erre jó a pitypangszörp

A tavasszal újjáéledő természet minden évben izgalmas, váratlan finomságokkal kecsegteti a különleges és egészséges ételek, italok kedvelőit. Májusban már javában virágzik a felnőttek és a gyerekek egyik nagy kedvence, a napfényes, vidám hangulatú pitypang, ami amellett, hogy dekoratív, természetesen ehető is. Milyen növény a pitypang, milyen jótékony egészségügyi hatásai vannak? Mikor szedjük a pitypangot és hogyan készíthetünk belőle kincset érő szörpöt? Tényleg olyan az íze, mint a palackba zárt napfénynek?

Habár a pitypang sokáig virágzik, a legtöbbet április végén és május első felében találunk belőle a magyar mezőkön, éppen ezért most érdemes őket begyűjteni, hogy kinyerjük belőlük a „napfény esszenciáját”. Habár korábban egyszerű, sárga virágként gondoltunk rá, ma már szinte kincsként kezeljük a pitypangot, hiszen olyan érdekes, semmihez sem hasonlítható ízű szörpöt készíthetünk belőle, ami bárkit levesz a lábáról – emellett ajándéknak sem utolsó! Cikkünkben eláruljuk, hogyan gyűjtsük és dolgozzuk fel a pitypangot szakszerűen, hogy a legszebb, ízekben gazdag szörpöt készíthessük el belőle!

Milyen növény a pitypang?

A gyermekláncfű, avagy népies nevén a pongyola pitypang (gyakran hívják még tejesgaznak, pimpónak, kikiricsnek és cserbókának is) egy Magyarországon gyakori gyom- és gyógynövény. A pitypang évelő növényfaj, az őszirózsafélék nemzetségébe tartozik. Kifejezetten elterjedt növény a füves területeken (mezők, rétek, kertek növénye, gyakori a szántókon, illetve a városi gyepszigeteken is), mélyre nyúló karógyökerének köszönhetően igen nehéz kiirtani, ez leginkább a szántókon okozhat problémát.

A pitypang „kacúros” levelei a földre fekszenek, szára üreges, tetején tőrózsából törnek elő az aranysárga, fészkes virágai. Ha a pitypang szárát elszakítjuk, belőle fehér, ragacsos, kesernyés ízű nedv csordul ki, amit a köznyelvben „kutyatejnek” neveznek. A virágok a jó időben közkedvelt játékai a gyerekeknek: a „gyermekláncfű” elnevezés is abból ered, hogy szokás a virágokat leszedve láncot, koszorút fűzni belőlük; emellett szokás a már érett, repülőszőrös magú virágokat elfújva kívánni egyet.

Az elmúlt évek során újra nagy divat lett a természet kincsei felé fordulni, minek köszönhetően újra felfedezhetjük, mi mindent lehet készíteni a gyom- és gyógynövényekből (ilyen a pitypang mellett a csalán is, amiből nagyszerű csalánkrémleves és csalános smoothie készíthető). Habár a pitypang íze egy kissé karakteresebb, kesernyésebb, vele is bőven tudunk mit kezdeni a konyhában.

A pitypang életciklusa
A pitypang életciklusa

Mit lehet készíteni pitypangból?

Ha valaki eddig nem tudta, biztosíthatjuk róla: a pitypang teljes egészében ehető gyógynövény, levelét, gyökerét és virágát is hasznosítják mind az orvoslás, mind a gasztronómia terén. Kesernyés ízű leveleit gyakran használják saláták dúsítására, illetve tányérok dekorálására, emellett készíthető belőle a sóskához vagy a spenóthoz hasonlóan főzelék is. A pitypang gyökerét régebben kávépótlékként használták (aszalógépben 55°-on gyorsan kiszárítható, mozsárban porrá őrölhető), de elkészíthető vajban párolva, sőt, megehetjük nyersen is.

Készíthető továbbá a pitypang leveleiből pesztó (bánjunk vele ugyanúgy, mint a medvehagymával), illetve a virágokat, virágbimbókat és leveleket egyaránt meg is lehet savanyítani ecetes savanyítás, vagy sós vízben történű erjesztés, azaz fermentálás útján. Főzhetünk belőle dekoratív, tavaszi fűlevest, leturmixolhatjuk smoothie-nak, sőt, még pékáruk tésztájába is belegyúrhatjuk felaprítva. Egyes főzdék még a sörbe is beleteszik!

A pitypangvirágok leggyakoribb feldolgozási útja a hatalmas népszerűségnek örvendő pitypangszörp, amit gyakran úgy emlegetnek, mint a „palackozott napfényt”, illetve a szörphöz hasonló pitypangméz, ami ugyanennek az anyagnak a még sziruposabb verziója (egyébként rendes mézzel is vegyíthető, a végeredmény isteni). Mi a pitypangszörpre hoztunk egy tartósítószermentes, kiváló kipróbált receptet, ami, habár munkás, garantáltan kárpótol a vele eltöltött órákért!

A pitypang jótékony egészségügyi hatásai

A pitypang az emésztőrendszer gyógynövénye, gyógyhatásáért elsősorban a növényben található keserűanyagok a felelősek, emellett rengeteg vitamin (A-, B-, C-, és D-vitamin) és ásványi anyag (vas, magnézium, mangán, cink, szilícium), flavonoidok és inzulin is található a pitypangban. A gyermekláncfű leginkább az epe- és májbántalmak ellen használható tavaszi méregtelenítőszer, emellett serkenti az egész emésztőrendszer és a vesék működését is, mint vértisztító, vizelethajtó anyag. A pitypang fokozza az epetermelődést és az epehólyag ürülését, megelőzi és gyógyítja az epekövet, illetve a májgyulladást és a sárgaságot.

Az antioxidánsokban gazdag növényi részek fogyasztása azok inzulintartalma miatt a diabéteszben szenvedő betegeknek is javallott. A pitypang tisztítja és hígítja a vért, elmulasztja a nyirokcsomó-duzzanatokat, javítja az anyagcserét és élénkíti a szervezetet. Gyakran kombinálják táplálékkiegészítők formájában más gyógynövényekkel, például céklával, fekete retekkel, máriatövissel vagy vérehullató fecskefűvel. Használják női bajok ellen (magas ösztrogénszint, endometriózis, menstruációs fájdalmak), hüvelygomba ellen például javallott a pitypangos ülőfürdő. Alapvetően a pitypangfogyasztásnak nincsenek mellékhatásai (terhes és szoptató nők is fogyaszthatják), ám az érzékeny bőrűeknél okozhat kiütést.

Habár a pitypang kiváló természetes gyógyszer rengeteg betegség enyhítésére és szervezetünk méregtelenítésére, a pitypangszörpnél szebb tavaszi ajándékot nem is adhatnánk szeretteinknek. Csodásan egészséges, egyben dekoratív ajándék tavaszi születésnapokra és névnapokra, anyák napjára – sőt, apák napjára -, de alkalomtól függetlenül is megajándékozhatjuk szeretteinket egy kis pitypangszörppel, pitypangmézzel.

Összeadódik benne a Nap, a Hold és a csillagok ereje

A pitypang legendáját sokan ismerhetik gyermekeknek szóló történetekből: a monda szerint Isten egy angyalt küldött a földre, hogy megkérdezze a növényeket, hogyan szeretnének kinézni. Minden növény nagy, szépséges, piros, kék vagy fehér virág akart lenni, csak a pitypang nem tudta eldönteni, hogy milyen legyen – ezért az angyal adott neki még egy napot a gondolkodásra.

A pitypang imádkozva próbált döntést hozni. Látta maga előtt a Napot, aminek elvarázsolta a szépsége, ezért úgy döntött, hogy sárga és gyönyörű akar lenni, mint ő. De aztán este meglátta a Holdat, ami szintén megtetszett neki, ezért inkább úgy gondolta, hogy kerek, fehér és áttetsző lenne. Végül a pitypang felfigyelt a csillagokra, akik szintén elnyerték a tetszését, így már végképp nem tudott dönteni.

Mikor visszatért az angyal, a pitypang szomorúan elmondta neki mindezt. Végül Isten úgy döntött, teljesíti a pitypang összes kívánságát: eleinte sárga, mint a Nap, aztán fehér és gömbölyű, mint a Hold, végül mikor elfújjuk, a bóbiták úgy szóródnak szét a szellőben, mint a csillagok. Régen úgy tartották, azért ilyen erős a pitypang gyógyító ereje, mert egyesül benne a Nap, a Hold és a csillagok ereje.

Kívánságteljesítő, jósló virágok

A pitypanghoz számos népi babona köthető, leggyakrabban szerencsehozó, kívánságteljesítő vonatkozása miatt foglalkoztak vele: a hiedelmek szerint, ha az érett pitypangot elfújjuk, a szélben szálló bóbiták teljesítik a kívánságainkat. Időjóslásra is gyakran használták a pitypangot, ugyanis, ha szép, napos idő közeledett, a pitypangok kinyíltak, míg a virágok bezáródása jelezte a felhős, esős idő közeledtét. Egy másik jósló játék volt az, mikor a pitypang érett terméseit kellett lefújni a szárról: ahányszor fújni kellett, hogy minden pihe leessen, a játékos annyi évig élt.

A vidék javasasszonyai természetes gyógyszerként alkalmazták a pitypangot, legtöbb esetben epe és májbántalmak ellen, mint görcsoldó, vértisztító, méregtelenítő gyógynövényt. Habár ma már tudjuk, hogy ez nem igaz, a régmúltban a pitypang szárából kifolyó, tejszerű nedvről azt tartották, hogy gyógyítja a szemölcsöket és hogy elmulasztja a ráncokat is. Az első, vidám pitypangok továbbá mindig is a tavasz hírnökei voltak: megjelenésük kétségtelenül magával hozta a melegebb időjárást és elindította a gyógynövényszezont.

Gyűjtsük szellős zsákba (az apró bogarak a gyűjtés után hamarosan előmásznak))
Gyűjtsük szellős zsákba (az apró bogarak a gyűjtés után hamarosan előmásznak)

Mikor és hogyan gyűjtsük a pitypangot?

A pitypang virágzása áprilisban kezdődik és egészen augusztus végéig tart, azonban ilyenkor, május elején találhatjuk a legnagyobb számban, mikor egyik pillanatról a másikra minden sárgába borul. A gyűjtés alapszabályai egyszerűek, ugyanúgy kell eljárnunk, mint például a bodza gyűjtése esetén: kerüljük a forgalmas utak környéki mezőket, mert az autók kipufogógázából származó káros anyagok és a szálló por elszennyezi a virágokat. Akár vidéken, akár a főváros nyugodt, parkos részein találhatunk tiszta területeket, azonban lehetőleg kerüljük a kutyasétáltatásra gyakran használt városi parkokat is, ahol az állatok vizelete szintén sok növényt érint.

A pitypang gyűjtése során egyszerűen, kézzel vegyül le a virágok „fejét”, ezeket gyűjtsük szellős bevásárlózsákba, vagy kosárba; a műanyag szatyrot, ha tudjuk, kerüljük, mert a pitypang finom kis szirmai hamar megfonnyadnak, ha abban tartjuk őket. Habár a pitypangászás során a legtöbb rovart egyszerűen lerázhatjuk a virágokról, az apró fekete bogarakról ez nem mondható el – ne aggódjunk miattuk, ha kiterítjük egy rövid időre a virágokat, egyszerűen szétszélednek majd.

Konyhakész pitypangvirág: a legszebb szörpöt tisztán szirmokból készíthetjük
Konyhakész pitypangvirág: a legszebb szörpöt tisztán szirmokból készíthetjük

Hogyan tegyük konyhakésszé a pitypangvirágot?

A pitypangot minél hamarabb fel kell dolgozni, lehetőség szerint a virágszedés után azonnal lássunk hozzá! Miért? Egyrészt, mert a pitypang kis sárga szirmai könnyen összeesnek, megfonnyadnak, másrészt mert a virágfejek hamarosan be fognak záródni, míg a bimbószerű állapotot el nem érik (gondoljunk csak bele, a napfényes órák elmúltával a természetben is összecsukódnak) – így jóval nehezebb „kipelyhezni” a virágokat, azaz, kiszedegetni a szirmaikat egy tálba.

A másik legfontosabb tudnivaló: nem szabad megmosni a virágokat! Lehet, hogy ez elsőre sok mindenkinek furcsának tűnik, hiszen a természet elég koszos tud lenni, azonban a folyóvíz éppen a legértékesebb hozzávalót, a virágport mosná le a virágainkról. Ne aggódjunk: a pitypangszörp főzése során a növény hőkezelve lesz, így nem fogunk vele ártalmas anyagokat bevinni a szervezetünkbe (feltéve, ha tényleg tiszta helyen szedjük a virágokat!).

A kipelyhezett pitypang (átmosás nélkül) konyhakész. Bizton állíthatjuk: ez volt a pitypangszörp készítésének a legnehezebb, leghosszadalmasabb része, ezután már az élvezetes főzési fázis következik. Nézzük a receptet!

Pitypangszörp: csodás tavaszi ajándék
Pitypangszörp: csodás tavaszi ajándék

Házi pitypangszörp recept: így zárd palackba a napfényt!

A pitypangszörp készítéséről mindenekelőtt egy dolgot érdemes tudni: sok munkával jár együtt, azonban mikor a végére érünk, azt kívánjuk, bárcsak még több virágot feldolgoztunk volna! A mi tanácsunk az, hogy habár egyszerre egy kisebb adag szörp is készíthető, mindenképpen érdemes nagyban játszani, hogy kellő mennyiségű szörpöt termelhessünk és hogy ajándéknak is jusson belőle. A mi esetünkben egy tiszta mezőről körülbelül 70-80 dkg pitypangfejet sikerült begyűjteni, amiből bő 4 liter pitypangszörp jött ki – a recept arányait megtartva változtassuk a mennyiségeket annak megfelelően, mennyi pitypangot tudtunk „zsákmányul ejteni”.

Olvassuk át figyelmesen a fenti pitypangszedési és feldolgozási tanácsokat, mielőtt hozzálátunk gyűjteni!

A pitypangszörp hozzávalói

  • 70-80 dkg pitypangfej
  • 6 db citrom
  • 2,5 l ásványvíz vagy szűrt víz
  • 2,5 kg kristálycukor

Előkészületek

Miután tiszta helyről sikerült begyűjtenünk a virágokat, nagy döntés előtt állunk: elkészíthetjük a szörpöt szakszerűen, csak a szirmokból (mi ezt az utat választottuk), vagy készíthetjük „megúszósan”, a zöld részeket rajta hagyva - a szörp mindkét esetben elkészül. Azért ajánljuk a munkaigényes verziót, tisztán a virágokból, mert így lesz igazán esszenciális a szörpünk, így lesz igazán tiszta virágíze, nem mellesleg ettől lesz gyönyörű mézszínű a szörpünk. Ha rajta hagyjuk a zöld részeket, akkor zöldesbarna, kevésbé szép színt kapunk, illetve az ízek sem lesznek olyan letisztultak.

Ha kivettük a virágokból a szirmokat (egész virágfejekkel ugyanígy járjunk el), tegyük őket egy nagy fazékba a 2,5 l vízzel (legalább 5 literes fazék szükséges ehhez a mennyiséghez) és melegítsük a vizet forrásig. Amint elkezdett forrni az alap, zárjuk el a lángot, fedjük le a levet és hagyjuk lassan kihűlni másnap reggelig, benne a pitypangszirmokkal. Ebben a fázisban játszhatunk a szörp koncentráltságával: ez egy közepesen koncentrált szörp, de készíthetjük több virággal, hogy töményebb, illetve több vízzel, hogy enyhébb legyen.

Koncentrált pitypanglé: ne ijedjünk meg a barnás színtől!
Koncentrált pitypanglé: ne ijedjünk meg a barnás színtől!

A szörp elkészítése

Másnap reggel ellenőrizzük a pitypangfőzetet: első ránézésre egy sötét, már-már barnás levet látunk, tele szétázott virágokkal; kóstolásra és szaglásra nagyon erős gyógyteára emlékeztet (egyébként az is). Szűrjük le a folyadékot, a virágok levét kézzel facsarjuk ki. A virágok mehetnek a kukába, csak a koncentrált lével foglalkozunk a továbbiakban.

Adjunk a fazék tartalmához pontosan annyi cukrot, mint amennyi vizet használtunk (jelen esetben 2,5 l vízhez 2,5 kg kristálycukor), illetve öntsük hozzá a hat citrom kifacsart levét is. Kis lángon melegítsük lassan a főzetet, kezdetben kevergessük, hogy a cukor hamarabb oldódhasson benne. Körülbelül egy órán keresztül főzzük, alacsony lánygon, vigyázva, nehogy felforraljuk a szörp alapját (ne bugyogjon!).

Főzés közben nyugodtan kóstolgassuk, ízlésünk szerint tegyünk hozzá még egy kis citromot. Amikor már szörpszerű állaga van, készen áll a palackozásra. Aki igazán tiszta szörpöt szeretne, egy kis szűrő segítségével leszűrheti a szörp tetejére felúszott citromrostokat, kósza pitypangszirmokat is. Szedjük a szörpöt csírátlanított (alaposan átmosott vagy kifőzött) üvegekbe, majd hűtsük ki száraz dunsztban. Fogyasszuk következő tavaszig – jól fog jönni a napfény íze a hideg hónapokban is!

Pitypangszörp: tökéletes választás a tavaszi hangulatú limonádékhoz
Pitypangszörp: tökéletes választás a tavaszi hangulatú limonádékhoz

Palackozási- és dekortippek

A pitypangszörp nem csak finom, hanem dekoratív is, hiszen színében is a virágok sárgáját és a zöld mező hangulatát tükrözi. Alapvetően csatosüvegekbe érdemes palackoznunk, azonban bármilyen jól záródó üveg megteszi. Azokat a darabokat, amiket hosszú ideig szeretnénk tartogatni, például az őszi, téli hónapokra, célszerű sötét üvegbe (csatos sörösüveg) tölteni, hogy a fénynek is jobban ellenálljon a szörpünk (egyébként is célszerű az ilyesmiket sötét, hűvös helyen tárolnunk).

A csatosüveg mellett a befőttesüveg is kiváló választás, azonban egy kicsit kevésbé praktikus, ha a szörp elfogyasztásáról van szó. Bármilyen tárolási formát választunk, érdemes az üveget ellátnunk egy dekoratív címkével (hiszen hónapok elteltével könnyű összekeverni a mézzel és más szörpökkel), ami még inkább kedvet csinál a kibontásához. Fogyasszuk egészséggel: készítsünk belőle limonádét szénsavas ásványvízzel és citrommal!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

pitypang

szörp

üdítő

tavasz

gyermekláncfű

gyógynövény

egészség

gasztromesék

recept

receptek