Orbán elárulta, mire készülhetünk: tragédia lesz, ha nincs szigorítás
Orbán Viktor arról beszélt reggel a Kossuth rádióban, hogy a harmadik hullám erősebb lesz, mint a második volt. A járványügyi szakemberek úgy vélték, tragédia lesz, ha nem szigorítanak. Azt, hogy hogyan tudják lebonyolítani a nyitást húsvét után, a március 15-i héten tervezik meg. Eddig várják a véleményeket a Nemzeti Konzultációra is.
rbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában a tegnap bejelentett korlátozásokkal kapcsolatban elmondta, nem volt más válásztás: ezek járványügyi kérdések. A járványügyi szakemberek úgy vélték, tragédia lesz, ha nem szigorítanak, ahogy az orvosok véleménye is az volt, hogy most zárni kell ahhoz, hogy később nyitni lehessen.
A harmadik hullámban vagyunk: a harmadik erősebb lesz, mint a második volt: a legnehezebb időszakra kell felkészülni
mondta a miniszterelnök, és azt is ismertette: "a március 15-ei héten megtervezzük, hogy húsvét után hogyan tudunk fokozatosan nyitni". A bölcsődéket addig is megpróbálják nyitva tartani.
A korlátozásokkal kapcsolatban Orbán Viktor elmondta: a virágboltok 8-án, nőnapon még nyitva maradhatnak, viszont minden más üzletnek - étterem, kaszinó, műszaki bolt - be kell zárnia. Azoknak, akik bezárásra kényszerülnek, egész hónapra elengedik a bérleti díjakat, megkapják a bértámogatást, adókedvezményeket - mondta.
Azt is ismertette a miniszterelnök, hogy a kórházakra fog most nyomás nehezedni: fel fog futni a kórházi ápoltak száma. Jelenleg 6867-en vannak kórházban, ez 15-20 ezerig is felmehet. 677 fő van lélegeztetőgépen. Az új igazolt fertőzöttek száma 6369 és 143-an hunytak el.
Lesz elég ágy és lesz elég ember
- mondta.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)