Elkeserítő hír az építkezőknek és a lakásfelújítóknak: bődületes drágulás jöhet

Világgazdaság   
  Megosztom
Elkeserítő hír az építkezőknek és a lakásfelújítóknak: bődületes drágulás jöhet

Berobbant az építőanyagok áremelkedése, a csempe ára máris elszállhat. Világgazdaság szerint máris 15-25 százalékkal, az eredetileg vártnál jóval intenzívebben drágultak az építőanyagok. Az építkezés még tovább drágul, miután folyamatosan jelentik be a gyártók az egyre drasztikusabb áremeléseket.

A korábbiaknál eleve magasabb, átlagosan 10-15 százalékos áremelkedést jeleztek előre az építőanyag-piacon a januárban látható gyártói szándékok alapján 2022-re, ehhez képest már március közepén 15-25 százalékkal kerültek többe az építőanyagok, mint tavaly

– árulta el a VG-nek Wiesinger Raimund, a Lambda Systeme Kft. ügyvezető igazgatója, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) elnöke. Rámutatott, hogy a már tavaly is látható költségemelkedésre a háborús helyzet még rátett, a negatív folyamatoknak egyelőre nem látszik a vége.

Számos építőanyag-gyártó vonja vissza korábban kiadott árajánlatait, és tér át rövid határidejű árképzésre, ennek ellenére a kereslet rendkívül erős, mindenki igyekszik a mostani árakon bevásárolni - közölte a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület elnöke. Wiesinger Raimund szerint az építési piacot a tehetetlenségi nyomaték kellő fordulatszámon hajtja, a kivitelezéseket nem állítják le a megrendelők. Ugyanakkor úgy vélte, a kivitelezési költségek ilyen iramú emelkedése esetén

A lakossági felújítási piacot az állami támogatások segítik, de a drasztikus építőanyag-drágulás, a 2020 óta megduplázódott vagy megháromszorozódott munkadíj és az öt éve átlagosan 13-14 százalékkal emelkedő rezsióradíj miatt csak kisebb munkálatokat lehet majd megvalósítani a megadott keretekből

– árulta el az ÉKE elnöke, aki szerint néhány égetett kerámia termék, így egyes csempegyártmányok ára már most kilőtt, pontosabban kezd elszállni, az egyik nagy gyártó éppen most jelentett be 45-50 százalékos azonnali áremelést.

Egyes termékkörökben már a lélektani határon járnak az árak, és a drágulásnak még nincs vége, több oldalról gyűrűznek be a költségemelő hatások. Jelentős mértékben emelkedett az alapanyagok ára, amivel párhuzamosan a fuvarköltségek is drasztikusan megugrottak. Mint Wiesinger Raimund tájékoztatott, továbbra is szűkös a kínálat a főbb termékkategóriákban, így a szigetelőanyagok és a szerkezetépítés piacán, ahol eközben jellemzően 20-30 százalékos áremelkedéssel szembesülnek a vevők - írta a Világgazdaság.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

építőanyag

infláció

építkezés

lakásfejújítás