Ilyen autót vehetsz most 2 millió forint alatt: itt a márkalista

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Ilyen autót vehetsz most 2 millió forint alatt: itt a márkalista

Tavaly ilyenkorhoz képest óriási mértékben drágultak az autók, a használt autók piacán is érezhető egy 35-40 százalékos áremelkedés a szakember szerint. Ennek egyik oka az egyre inkább érzékelhető autóhiány Magyarországon, legyen szó új vagy használt gépjárművekről. De mi az, amit ma még kaphatunk a pénzünkért az autópiacokon?

Az új autókra pályázók a hosszú várólista helyett inkább a használt kocsik felé veszik az irányt. és míg korábban az volt a gyakorlat, hogy a készleten lévő "szalonautókat" kedvezményesen lehetett megvásárolni, ma ez épp fordítva van, drágábbak, hiszen nem kell rájuk várni.

Tavaly éves szinten 818 ezer tulajdonosváltással rekordot döntött a használt autók piaca. Az idei első negyedév további 12%-os emelkedést hozott: 221 443 használt autó cserélt gazdát az első negyedévben, év végére a használtautó-piac tranzakciós száma új rekordot döntve akár a 900 ezret is elérheti - mondta korábban a Pénzcentrumnak Katona Mátyás, a használtautó.hu autópiaci szakértője.

A szakember emlékeztetett, hogy felfelé ível a használt autók importja is: az idei év első 4 hónapjában több mint 40 ezer jármű érkezett a határon túlról, 12,9 százalékkal több a 2021 első negyedévében regisztráltnál. A külföldről érkező gépjárművek 67 százaléka 10 évnél is idősebb modell volt.

Az új autók piacán ugyanakkor csökkenés látható, 2020 óta folyamatos lejtmenetben van ez a szegmens, idén 11,6%-kal kevesebb új autót adtak el hazánkban, mint tavaly, és mintegy harmadával kevesebbet, mint 2019-ben. Míg 2020 elején még a vásárlói kedv miatt maradtak el az eladások, már 2020 második felében megjelentek a gyártói kapacitások hiányai, ez azóta csak fokozódott, a tavaly megismert chiphiányt idén egyéb nyersanyagok hiánya egészítette ki, általános javulás az elemzők szerint még évekig nem várható

- fejtette ki Katona Mátyás.

Egyre biztosabbnak látszik, hogy idén megdől a használt autók 2021-ben beállított 817 ezres adásvételi csúcsa - vonta le a következtetést a JóAutók.hu is az első négy hónap forgalmi adataiból. Áprilisban 69 113 használt személygépkocsi cserélt gazdát, 7,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, az első négy hónapban 10 százalékkal több, 288 ezer használt autó kelt el.

A kereskedésekben kétmillió alatt alig akad normális jármű

Gulyás József, a nyíregyházi 3G Autó ügyvezető tulajdonosa megerősítette, hogy ilyen mértékű áremelkedést, mint ami az elmúlt három évre volt a jellemző, még nem tapasztalt a szakmai gyakorlatában.

Folyamatosan gyengül a forint az euróval szemben, emiatt az új autók árai is nőttek egy ideig, ami kihatott a használt autók piacára is. Mostanában épp egy fordított tendenciát érzékelek, visszaesett az új autók ára, és megugrott a használt autóké. A drágulási folyamatokra, a piac alakulására az a jellemző, hogy ha megvan a kereslet, emelkedik az ár. Ha nincs kínálat autóhiány miatt, akkor szintén nőnek az árak. Magyarországon idén előállt mindkét helyzet, egyrészt a támogatások miatt, másrészt a hiány az autógyárak kapacitáscsökkenése miatt, ami szintén több okra visszavezethető, a legkézenfekvőbb a szomszédos orosz-ukrán háború miatti kábelhiány, de a chipellátás már korábban is akadozott.

A hasznaltauto.hu statisztikája szerint a legtöbbet kattintott autók sorrendje: Volkswagen, BMW, Mercedes. Tehát a német autók iránti kereslet túlsúlya érzékelhető továbbra is. Ugyanakkor nem elhanyagolható az a tény, hogy a használt autók mennyisége mintegy 30-40 százalékkal visszaesett tavalyhoz képest. A weboldalon egy éve még 100 ezer használt autót hirdettek, most nyáron már alig több mint hatvanezer autót kínálnak vételre.

Nálunk a kínálatból is adódóan a Volkswagen, az Opel, a Ford és a Skoda különböző típusai a legkelendőbbek, többnyire a középkategóriájú népautók. A Golf és a Skoda a legdrágábbak, az Opelek olcsóbbak, a Honda és a Toyota is fogy, de a kicsit olcsóbb Suzuki is jól megy. Ez utóbbiból újonnan nem adnak el sokat, mivel nincs olyan modellválasztéka, mint például a német autóknak. Egyelőre jönnek a vásárlók, de az elmúlt egy hónapban már éreztünk némi csökkenést a vásárlási kedvben. Aztán a piac majd szabályozza önmagát, ha nem jönnek a vevők, mert a kereslet nem tud lépést tartani a kínálattal, valószínűleg visszacsökkennek az árak

- foglalta össze Gulyás József.

Problémák a használtautó-importtal

Az autógyárak kapacitásproblémái az új autók piacáról továbbra is a használtautó-piacok felé tolják a keresletet - magyarázta a cég májusban kiadott elemzésében Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

A használtautó-import is egyre kevésbé képes kielégíteni a minőségi keresletet, mivel Nyugat-Európában is egyre nehezebb elérhető áron megfelelő használt autót találni. Az importőrök helyzetét ráadásul a kedvezőtlen euróárfolyam is nehezíti. Az érdeklődők figyelme ezért fokozottan a belföldi piac felé fordul, ami egyre fokozódó árspirált generál

- tette hozzá.

Februárban és márciusban a kormányzati intézkedések nyomán a háztartásokhoz került többlet források is hozzájárultak a kiemelkedő kereslethez, az adásvételek száma a következő hónapokban is a havi 70 ezres szint közelében mozog majd. Az adásvételek számát növeli az a várakozás, hogy az árak a jövőben még tovább emelkedhetnek, ily módon sokan előrehozzák a vásárlásukat - sorolta elemzésében a kereskedő portál.

A chiphiány és az ukrajnai háború által fokozott ellátási nehézségek az elemzők szerint még évekig tartanak, így az árak emelkedése is tartós tendencia maradhat.

A Használtautó.hu adatai szerint a Toyota Priusok átlagára csupán az elmúlt 12 hónapban 27 százalékkal emelkedett, míg a piac egyik legnépszerűbb használt villanyautójának számító BMW i3 20 százalékkal drágult a korosodása ellenére is.

Az áremelkedés a teljes járműállományra igaz, de nyilván a fiatalabb modellek körében igazán látványos. Kiugró példa, hogy egy 5 éves Audi A4-esért ma kétszer annyit kell fizetni, mint 2019-ben: az átlagár 4,38 millió forintról 8,8 millió forintra nőtt, ugyanakkor az idősebb, szerényebb értékű modelleknél is szinte általános, hogy „drágulva öregszenek"

- összegezte Katona Mátyás.

Pozitív irányba alakul a piac, eltűnnek az ügyeskedők

Martin Péter, a debreceni MartinCar autókereskedés ügyvezető tulajdonosa szerint átalakulóban a használt autók piaca. Pozitív változásként érezhető, hogy a korábbi évek megbízhatatlan "autókupecei" kikopnak a piacról, mert aki nem fektet kemény munkát az autóbizniszbe, már nem tud akkora árréssel kaszálni, hogy megérje neki a fáradságot. Így letisztul a piac, megszűnnek a visszaélések, a járművek kilométeróráit már nem lehet büntetlenül visszatekerni, és rosszabb minőséget sózni a gyanútlan és szakértelem nélküli vásárlóra.a korábbi áfacsalók sem tudják eladni a kint vett új autókat a szigorúbb hatósági szabályozások miatt.

A magyar használtautó-piac nagyrészt még mindig külföldről táplálkozik, Németországból, Olaszországból, a kínálattal nincs gond. Inkább az a baj, hogy mindenkinek ingyen kellene az autó, de amilyen szintű áremelkedések vannak, azokhoz képest az is relatív megállapítás, hogy egy használt autó drága-e vagy sem. Ha megnézzük, a nyolcvanas években még egy lakás negyedébe került egy autó, ma már sehol sincs egy új autó ára sem a lakásárakhoz képest. Amennyit az autóárak emelkedtek, annyit nőttek a fizetések is, az a meglátásom. Ma 800 ezerért ma csak egy szemétdombot lehet venni, jelképesen.

Az elmúlt években mindig volt valamilyen sokkhatás, ami miatt hektikusan mozgott a használt autók adás-vétele. Korábban 50 gépkocsit is eladtak egy kereskedésben havonta, ma a 15 már jó forgalomnak számít. A szakember szerint a Magyarországi autópiacon kialakult egy rossz szokás, ami rossz irányba viszi el az üzletet: aki eladná a sajátját, az azt aranyárban tenné, de a másét meg roncsként venné meg, és úgy is beszél róla.

Az ár mindig tükrözi a kocsi állapotát, az ugyanolyan kategóriájú, korú autó feleannyiért irreális elvárás, és biztos, hogy valahol kilóg a lóláb. A KSH legújabb adatai szerint itthon 3 millió 300 ezer - 3 millió 500 ezer forint az átlagára a használt autóknak

- foglalta össze a tapasztalatait a szakember.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

használtautó-piac

használt autó

használt autó vásárlás