Sokmilliós beruházásra készül a Coca-Cola: eztán robotok fognak vidéken is robotolni

MTI   
  Megosztom
Sokmilliós beruházásra készül a Coca-Cola: eztán robotok fognak vidéken is robotolni

A Coca-Cola HBC Magyarország több mint 750 millió forintból fejlesztette logisztikai folyamatait dunaharaszti gyártóbázisán - jelentette be Békefi László ügyvezető igazgató sajtótájékoztatón kedden Dunaharasztiban.


 


 

Elmondta: a gyárba mesterséges intelligenciával működtetett robotokat telepítettek, a robot picking elnevezésű fejlesztéssel a gyártósorról érkező termékek összekészítését, raklapokra helyezését és fóliázását végzi. A folyamatot három önműködő robotkarral, targoncákkal és kisebb járművekkel, úgynevezett sharkokkal hajtják végre önállóan.

A folyamatos innovációkkal a vállalat célja, hogy Magyarországon jöhessen létre a 29 országot felölelő Coca-Cola HBC cégcsoport legnagyobb közép-európai gyártóbázisa - tette hozzá.

Ismertette: a logisztikában érintett folyamat egy része a munkavállalóktól elzárt 1000 négyzetméteres területen valósul meg. A technológia a cég 20 legnépszerűbb termékét hiba nélkül képes kezelni, a három robotkar az embernél több mint kétszeres sebességgel dolgozik. A robotok a dunaharaszti raktárban óránként hat raklap összeállítására képesek, a nap 20 órájában - ismertette.

A robotok a raktárban megforduló évi több mint 700 millió liter késztermék speciális válogatási és csomagolási feladatainak 15 százalékát vállalják át a tervek szerint. Az ügyvezető igazgató közölte: az emberi és a robot erőforrások szimbiózisával jelenleg 15 százalékos hatékonyságnövelést értek el.

A magyarországi beruházásaik értéke a cég működése óta eltelt 26 évben több mint 125 milliárd forint volt, 2 gyártóbázist és 8 logisztikai központot építettek fel.

Vincze Judit országos logisztikai igazgató közölte: Dunaharasztiból 17 országba exportálnak, 100 féle terméket gyártanak 500 féle kiszerelésben. A cégnek 8 telephelye van Magyarországon, ezek közül a dunaharaszti a legnagyobb, 65 ezer négyzetméter. Itt 42 ezer raklapot tudnak tárolni, ami 28,4 millió liter készterméknek felel meg. Saját flottájuk nincs, mintegy 50 alvállalkozóval dolgoznak. A raktári-logisztikai részlegen belül 140 dolgozójuk van, szezonálisan közel 200 külsős kollégát foglalkoztatnak - mondta.

Horváth Tibor, országos raktározási vezető elmondta, hogy a fejlesztés nem csak az országban és a hazai élelmiszeriparban számít egyedülállónak, ezidáig a csoporton belül ez az egyetlen, ahol bevezették a robotizált technológiát. A beruházás 2021 januárban indult, idén januárban telepítették a robotokat, és tavasszal érték el a maximális kapacitást, óránként 450 rekesz mozgatását.

Kitért arra is, hogy a vevőkiszolgálásban 10 százalékos hatékonyságnövelést hozott egy másik, 21 millió forint értékű fejlesztés. Ebben az okosszemüvegek segítségével a raktári munkatársak hangvezérelt utasításoknak megfelelően végzik a vevőrendelések összekészítését.

A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. több mint ezer dolgozót foglalkoztat, közvetve 13 ezer embernek biztosít munkát. Az árbevétele tavaly 127 milliárd forint volt a nyilvános cégadatok szerint az előző évi 115 milliárd forint után. Az adózott nyereség 6,1 milliárd forintra nőtt 2021-ben, míg 2020-ban közel 5 milliárd forint volt.

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

dunaharaszti

logisztikai központ